Immáron negyedik alkalommal eredünk Kinizsi Pál és Nagyvázsony titkai nyomába, hamarosan kezdődik ugyanis a Kinizsi-ásatás. A 2025-ös ásatási szezonra 2025. szeptember 15. és október 1. között kerül sor. A helyszín a tavalyi évekhez hasonlóan a nagyvázsonyi pálos kolostor lesz.

Ha nem akarsz lemaradni a Kinizsi-sírkutatás fejleményeiről, vagy érdekel Nagyvázsony és a Bakony/Balaton-felvidék helytörténete, kövesd a Vázsonykő oldalát Facebookon is!

A Kinizsi-ásatás események a linkje itt érhető el!

Az idei feltárás középpontjában a hajdani vázsonykői pálos kolostor történetének mélyebb megismerése áll. Éri István már 1959-ben is végzett ásatásokat a kolostor falai között, mellyel sikerült tisztázni a pálos kolostor alaprajzát, valamint rengeteg értékes és érdekes lelet került elő. Az idei régészeti kutatás célja a magyarság számára négy nyelvemléket is adó vázsonykői kolostor falain belül található könyvkötő műhely vizsgálata és a kolostor gazdasági épületeinek feltárása is.

 A nem csak régészeti, hanem levéltári kutatások útján is folyamatban lévő Kinizsi-sírkutatás másik célja továbbra is Kinizsi Pál és utódja, Horváth Márk maradványainak megtalálása és a nagyvázsonyi pálos kolostornak és Vázsonykő múltjának közelebbi megismerése. E körben a kolostor templomhajójában tisztázni szükséges, hogy valóban nincsenek-e további temetkezések a kolostor falai között, azaz valóban csak Kinizsit és utódját temették-e ide. Ez a gyakorlatban egy kisebb szelvény megnyitását jelenti.

Mindezen túl arra a kérdésre választ keres az ásatás, hogy az Éri István által a templom területén feltárt 13-14. századi temetkezésekhez kapcsolódó templom hol lehetett.

Az ásatást Pátkai Ádám Sándor, a Lackó Dezső Múzeum régésze vezeti, helyettese Felber Zsombor lesz. Az ásatás projektvezetője dr. Kandikó Csanád jogász, helytörténész lesz, s a feltárás a nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület, különösen Kandikó Rita szervezésében kerül megrendezésre.

Az ásatás helyszínéül a Kinizsi által alapított vázsonykői pálos kolostor szolgál. Kinizsi Pált és Horváth Márkot is ebben a kolostorban helyezték végső nyugalomra, a  1708-ben kincskeresők dúlták fel, s a maradványok egy részét a vázsonyi Szent István-templom temetőjében temették újra.

A rendezvény a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum együttműködése keretében valósul meg a közösségi régészet elvei szerint. Ez azt jelenti, hogy ásatási napok alkalmával – amelyeket a Facebook-esemény alatt folyamatosan közlünk – szabad a betekintés bárki számára, előzetes egyeztetés alapján pedig a szervezők hozzájárulásával részt is lehet venni a feltárásban. Az érdeklődők egy rövid magyar vagy angol nyelvű idegenvezetést is kapnak.

A belépés díjtalan.

Az ásatás helyszíne: Nagyvázsonyi pálos kolostor

1891. augusztus 28-án, jelen sorok írójának születése előtt napra pontosan 102 évvel született apai-nagyanyai dédnagyapja, Nagy Sándor. Ez eddig ugyebár alig érdekelne valakit. A későbbi falubíró élettörténete viszont a helytörténeti könyvek és újságok lapjaira kívánkozik. Az orosz fogságból hazatért fiatal virágzó gazdaságot épít fel, három gyermeket, majd három árvát nevel fel, megmenti az erőszaktól a helyi lányokat, s ő óvja meg a veszprémi püspökség kegytárgyainak egy részét is. Ezt a cikket a hajdani zalapetendi, majd vigántpetendi falubíró dédapám, Nagy Sándornak szentelem.

Nagy Sándor (1891-1970) zalapetendi, majd vigántpetendi falubíró, jelen sorok írójának dédapja

A jelen cikk nem jöhetett volna létre nagymamám, Kandikó Józsefné Nagy Valéria elbeszélései és visszaemlékezései nélkül, s mellette nővére, Burza Lajosné Nagy Ilona is rengeteg történetet mesélt gyerekkoromban. Emellett Porpáczy György  „A vigántpetendi plébánia története” c. művét, levéltári forrásokat, az Arcanum adatbázisát használtam fel. Köszönöm Bús Gabriellának, hogy rendelkezésemre bocsátotta az általa digitalizált családi fotókat! Köszönöm öcsémnek, dr. Kandikó Leventének, hogy forrásaival, lektorálásával és ötleteivel segítette a cikkírást.

Ha érdekel Nagyvázsony és Vigántpetend környékének helytörténete és Kinizsi Pál élete, kövesd be a Vázsonykő blogját Facebookon is!

Egy „Burkus-gyerek” a Balaton-felvidék és Bakony vidékén

Nagy Sándor 1891. augusztus 28-án látta meg a napvilágot az akkor Zala vármegye keleti határán fekvő Zalapetenden. A kis Sándor családja már több mint egy évszázada a faluban élt, s ősének, Mihálynak a története a mai napig ismert Petenden. A családi legendáriumot Porpáczy György, korábbi petendi plébános „A vigántpetendi plébánia története” c. művében is feldolgozta.

Zalapetend látképe valamikor a XIX-XX. század fordulóján Csórompusztáról, az Eger-patak nyugati oldaláról

A történet szerint egy, a mai Balatoncsicsón élő, gyermek nélküli, frissen betelepült sváb házaspár rendszeresen járt vissza szülőföldjére, ahol a híres balatoni bort árulta. Egy ilyen látogatás során, az erdő mélyén egy 3-4 év körüli fiúra bukkantak, aki csak annyit tudott, hogy Mihálynak (valószínűleg Michael) hívják, s szüleinek a nevét sem tudta. A gyermektelen szülők a kicsit befogadták, aki végül a Balatonmelléken nőtt fel, s szép szál legény lett belőle. A magas és izmos fiú néha „szekuritis” is volt a helyi korcsmákban: amikor két kevésbé józan személy összeszólalkozott, ő teremtett békét. Általában elég gyorsan rendet teremtett, ereje pedig legendás volt a vidéken. A fiatalt eleinte Burkus Mihálynak hívták, utalva ezzel szülőföldjére, Burkusföldre. Ez a korabeli magyar nyelvben Poroszországot jelöli. Csicsóra szervezett német telepítés nem történt, oda a Nagyvázsony-Vöröstó-Barnag környékére érkező németek egy része települt át a túlnépesedett falvakból. Hogy valóban porosz felmenői lettek volna Burkus Mihálynak, az kétséges, de egyes források szerint a vöröstói németeket vezető Adam Höckl Honbachból érkezett, s Szászországban (később Poroszország része) van egy Hohnbach nevű településrész.

Burkus Mihály leszármazottai végül Zalapetenden telepedtek le, s itt látta meg a napvilágot Nagy Sándor is, akinek szépapja tehát valahonnan a távoli német vidékekről érkezett.

Nagy Sándor keresztelési bejegyzése a zalapetendi egyházi anyakönyvben (képet a könnyebb olvashatóság érdekében a szerző szerkesztette).

Nagy-fiúk a nagy háborúban

Sándornak három testvére volt, az 1893-ban született Ignác, az 1898-ban született István és az 1907-ben született Szerafin. A három fiú és a kicsi Szera a fiatal parasztgyerekek életét élték, ám 1914 nyarán megérkezett az ország-világot megrengető nagy háború. Ignác a családi történetek szerint az orosz fronton vérhasban hunyt el, ismeretlen helyen nyugszik, a petendi hősi parcellában egy kis oszlop és családi gyűjteményünkben egy festmény állít neki emléket. István katonai karrierjéről kevesebbet tudni, annyi bizonyos, hogy részt vett a nagy háborúban, később neves kántortanító lett a zalai Pötrétén, ahol egy ideig vele élt húga, Szerafin is.

Nagy Ignác (1893-1914/17?), Nagy Sándor öccse a királyi honvédség "csukaszürke" egyenruhájában. Ez a festmény az egyetlen kép, amely fennmaradt róla.

Sándor népfelkelőként a nagykanizsai 20. gyalogezredben szolgált, s az orosz fronton fogságba esett, melynek körülményei egyelőre nem ismertek. A fogolytáborból egy idő után kiengedték a katonákat, s Sándor egy viszonylag jómódú muzsik házaspárhoz került. A család annyira megszerette, hogy be kívánta fogadni, mivel nem volt gyermekük, más visszaemlékezés szerint pont a lányukat akarták neki adni. Sándor viszont hajthatatlan volt, ő a szülőföldjére akart hazatérni.

Ez 1919-1920 környékén el is jött, 1920 karácsonyán ugyanis már színjátszó körben találjuk. A hazaút viszont nem volt zökkenőmentes. Elmondása szerint vonattal jöttek egy csoporttal Magyarország felé, s a vonat egyik szerelvényében lábbelik voltak. A hazatérő bakák a megviselt csizmájukat le akarták cserélni, ezért hát mindenki eltulajdonított egy „pár” cipőt – ami sokszor pont nem egy pár volt, de a régi lábbeli helyett még ez is megfelelt.

Az 1920. december 26-án a zalapetendi Peng Mátyás-féle vendéglőben (ma Görbeút Rendezvényház) tartott színielőadás meghívója. A szereplők között találjuk többek között a frontról nemrég hazatért Nagy Sándort is.

Igen ám, de az utazást felügyelő parancsnok ezt megneszelte, s leszállította a vonatról a bűnös katonákat, s egy vasútállomáson statáriálisan halálra ítélte őket. A bitófa árnyékában lévő bakák életét végül megkímélték, de büntetést is kaptak. Sándor visszaemlékezése szerint az egyik lopott bőrtalpú cipővel akkora pofont kapott, hogy az arca még idős korában is zsibbadni kezdett, ha arra gondolt. A pofon és nélkülözés emléke mellett az ifjú baka még egy dolgot hazavitt, amely később rengeteg falubelit megmentett: az orosz nyelvet.

Sándor háborús története végül „happy enddel” zárult, hazaért szülőfalujába, 1926. május 28-án megnősült, s három gyermeke született: 1927-ben Sándor, 1929-ben Ilona és 1937-ben Valéria – utóbbi a nagymamám, akitől az elbeszélések nagy része származik.

A jóságos falubíró

A Nagy család a trianoni sokk után magára találó országban folyamatosan gyarapodott – úgy lelkiekben, mint anyagiakban. A dolgos hétköznapoknak köszönhetően a falu egyik legjelentősebb gazdaságát építette fel Sándor, akit rendszeresen látogatott öccse, István, akit Sándor gyermekei csak „Pista bátyának” szólítottak. Pista bátya kántortanítóként rengeteg könyvet juttatott el testvéréhez, aki maga is rendszeresen járatta magához a kor tudományos lapjait. Nagymamám visszaemlékezése szerint Pista bácsi egyszer rögtönzött rádiót is épített rézhuzalok segítségével, s azt hallgatta a szintén házi készítésű fülhallgatójával. Sándor a falu egyik legvagyonosabb parasztgazdájává vált, a ’30-as években már cséplőgéppel is rendelkezett. 1942-ben amikor a Nagyvázsony és környéke Hitelszövetkezet működési körzete Vigántpetendre is kiterjedt, egy Nagy Sándor nevű személyt igazgatósági tagnak választottak. Nincs kizárva, hogy ez a személy azonos a cikk főhősével.

A korábbi falubírói ház az 1950-es években. Az utcára néző két ablak volt a tiszta szoba, ahol az orvosi rendelő is működött, a bejárat előtt, a fehér kapurésszel eltakart részen van az a pince, ahol a háború egy részét átvészelték Nagyék és a környékbeliek, mielőtt a plébánia pincéjébe menekültek volna.

A gyarapodás mellett is megmaradt azonban embernek. A Pintér családban a családfő tragikus hirtelenséggel elhunyt, s két árva gyermek maradt utána. Sándor mindkét fiút befogadta, s amíg azok fel nem nőttek, nála éltek.

Egyszer egy kocsi állt meg a szépen rendben tartott bírói ház előtt. Egy kicsiny fiú, a 9-10 év körül Ámfort Ferkó futott be, s édesapja üzenetét hozta. Sándor visszakérdezett, hogy hát jó barátja az édesapja, miért nem jön be. A kisfiú erre elsírta magát, és mondta, hogy az apja itt van, de nagyon beteg. A kocsihoz ment Nagy Sándor, ahol a régi barátja könyörgött neki, hogy fogadja be a fiát, mert ő már érzi a véget, s ha Petenden nem fogadja be a fiút, akkor a gyermek nagybátyja, aki kovács magához veszi, ahol nagyon kemény munkát kell végeznie, s nem biztos, hogy azt egészségben átvészeli. Sándor befogadta a kis Ferkót, aki a falubírói házban nőtt fel, s egy ízben még fiatal felnőtt korában is visszatért az őt befogadó családhoz.

Nagy tudásának, szociális érzékének és gazdasági érzékének köszönhetően nagy tisztelet övezte a „Burkus-leszármazottat”, akit ennek köszönhetően többször is falubírónak választottak – volt, hogy akarata ellenére. Ő volt a zalapetendi bíró az 1938-as faluegyesítés során, ő lett az egyesült Vigántpetend első bírója, s ő volt a falu első embere a legvészterhesebb időkben, a II. világháború folyamán is.

Cséplés Zalapetenden a századelőn

A falubírói és gazdasági tevékenysége miatt rendkívül elfoglalt ember volt. Ma már nehéz elgondolni, de ebben az időben a falubírói házhoz járt ki a körzeti orvos, így a bírónak egy külön szobát is fenn kellett tartania, amely orvosi rendelőként funkcionált. Emellett a falusi iratok egy részét is a bírónál tartották ebben az időben. Sándort a történelem is foglalkoztatta, egy ízben például Csórompuszta alatt ő talált meg egy korsónyi római pénzérmét, amelyet a tapolcai múzeumnak ajándékozott, s sok leselejtezésre ítélt évszázados irat, többek között a petendi pecsét is neki köszönhetően maradt fenn.

A sok elfoglaltság mellett azonban volt idő szórakozásra is. A falu ekkorra már „Sándor bácsija” jó kedélyű, nagy mesélő volt, meséit, betyárballadáit és igaz történeteit nagyon szerették a helyi gyerekek és idősek is hallgatni.

A petendi lányok és a püspöki kegytárgyak megmentője

Alig két évtized telt el az ekkor már falubíró Nagy Sándor hadifogsága óta, Magyarország és Vigántpetend felett sötét felhők gyülekeztek. 1944-ben megérkeztek az első menekültek, s hadifoglyok vonultak át az utcán, akiket a falubeliek étellel kínáltak. A pesti bombázásokat követően a Fóti út 135-ből „kibombázott” családból származó 7-8 év körüli kislány, M. Marianna Nagyéknál vészelte át a háborús időszak egy részét. A kis Marianna családja végül rendszeresen járt Petendre nyaralni a háborút követően: Nagyékat „városi portékával”, ruhákkal, cipőkkel látták el, míg a petendi barátok tyúkot, tojást és élelmet adtak a pesti barátoknak.

Nagy Valéria - jelen sorok írójának nagymamája - házuk udvarán 1940 körül. A háttérben a két ablak között látszik a bírói ház pincéje.

A háborús időben egyre durvább események történtek Vigántpetenden. Egy ízben Nagy Sándor lányát, a mamámat, a 7 éves Valikát próbálta egy férfi oldalkocsis motorjával „utaztatni egy kicsit”, ő viszont nem szállt fel. A falubírónak nem sokkal később jelezték, hogy ugyanezen férfit Székesfehérváron elfogták, kiderült, hogy kémkedett, s valószínűleg ezt követően fel is koncolták. A faluban eközben egyre megszaporodtak a kisebb hadi cselekmények: egyszer például a mamámra és az ő nagymamájára ijesztett rá a petendi mezőn „rárepüléssel” több percen át egy angolszász pilóta.

1944 nyarán-őszén történhetett az is, hogy a veszprémi püspökség a székesegyház kegytárgyainak egy részét el kívánta menekíteni. A menekítést valószínűleg nem az 1944. november 4-én letartóztatott Mindszenty, hanem valamely beosztottja szervezhette. A „kincsek” egy részét a vigántpetendi falubírói házban, Nagy Sándor méhkasa alá rejtették, s azok teljes épségben átvészelték a háború viszontagságait.

A front végül 1945 március végén érte el Vigántpetendet. Keletről, a Vigánti-hegyről a szovjetek tüzérek lőtték a nyugaton, a csórompusztai dombon lévő német-magyar csapatokat. A falubírói házban ekkor rögtönzött tábori kórházat is berendeztek, ahol vegyesen feküdtek magyar és német katonák. Az egyik sebesült annyira vérzett, hogy még a plafon is véres lett, s nem győzték a vöröslő részt lemeszelni a bírói házban. Amikor a falu a senki földjévé vált, egy vagy két sebesült német katona meg kívánt szökni a szovjetek elől. Végül a falusiak az egyenruháikat elégették, s helyi ruhát adtak a katonáknak. Hogy sikerült-e elérniük a saját vonalaikat, ezt nem tudni.

A bombázásokat Nagyék először saját pincéjükben, később pedig a plébánia pincéjében vészelték át. A falu egyszer csak elcsendesedett, megérkeztek a „ruszkik”. Nagy Sándor és a plébános, Szokol László fogadta a szovjeteket. A pincébe a falubíró ment le, aki nyugtatta a rettegő helyieket.

Nagy Sándor (háttal, középen) (ekkor valószínűleg templomatya) fogadja a veszprémi püspököt, Badalik Sándor Bertalant valószínűleg 1950. május 18-án a templomdomb útjának feljárójánál. A dátum azért valószínűsíthető, mert ekkor tartottak bérmálást Vigántpetenden

Ekkor több ízben is jól jött Nagy Sándor nyelvtudása. Az első napokban megérkező orosz tiszti különítményből azt mondták neki, hogy a plébánián lévő minden miseboros készletet semmisítse meg, mert a később érkező csapatok rendkívül veszélyesek. Így is tettek a petendiek, a legenda szerint bokáig állt a pincében a misebor.

A későbbi csapatokkal valóban volt probléma. A szinte szembe szomszédban bújtatott lányok helyét egy falubeli kislány – valószínűleg egy nyakláncért – elárulta. Ezt egy falubéli meghallotta, s riasztotta a padláson lévő kisasszonyokat, akik a kertek alatt a falubírói lakás padlásán rejtőztek el. Egy szovjet katona a bírón kereste is a lányokat, aki azonban tagadta, hogy bármilyen fiatal lány lenne a faluban. A petendi lányok közül így mindenki megúszta az erőszakot.

Kerényi György a hajliliomozó vigántpetendi lányok koszorújában

Egy komolyabb összetűzés is történt Petenden a szovjetek és helyiek között. Az egyik visszaemlékezés szerint a falubírói ház előtt randalíroztak a szovjet katonák, egy valaki fejszét is beleállított az ajtófélfába, s az összesereglett petendiek megverték őket. A másik – valószínűbb – történet szerint a mai faluközpontban élő helyiek szólalkoztak össze a „ruszkikkal”, akik végül a falubírói ház felé menekültek. A két történet szála itt egyesül: a visszaemlékezők abban egyetértenek, hogy az oroszul jól beszélő Nagy Sándor egy tiszttel egyeztetve elsimította a problémát, mondván, félreértés történt. Ismerve a korabeli viszonyokat – lásd olaszfalui mészárlás – ez szintén életeket menthetett.

A háború után azonban Nagy Sándort is utolérte a vörös rémuralom. 19 holdnyi földjével inkább középparasztnak számított, mégis kuláklistára tették. Feketevágással és más népellenes cselekményekkel vádolták, zsarolták, állatait elhordták, földjeit elkobozták. Valószínűleg ezek hatására kapott felesége súlyos agyvérzést, s halt meg viszonylag fiatalon.

A következő években folyamatosan romlott az egykori falubíró állapota, de jó kedvét sosem veszítette el, továbbra is sokat mesélt a helyieknek, s a munkából is kivette a részét. Azonban ekkor már a „nép ellensége” volt – legalábbis jogilag, a falu ugyanis élete végéig tisztelte. Az árvákat felnevelő, szegényeket támogató egykori falubíró 1970-ben a nép ellenségeként hunyt el. Emléke és példája azonban a mai napig köztünk él.

Nagy Sándor idős korában, házának bejáratánál 1965-70 körül

Mikor megérkeztek az első hírek a Hunyadi-sorozat forgatásáról, sokan egyből azon kezdtek el gondolkozni, melyik történelmi személyiségünk illene filmvászonra. Szerencsés helyzetben vagyunk, ilyen személyekből lenne bőven. Szerintem ezek közé tartozik Kinizsi Pál is, akinek életéből nem hiányoznak az egyébként valós hollywoodi fordulatok sem. Ebben a rövid írásban azt szeretném bemutatni, hogy a sikeres könyvek mellett miért is való filmvászonra Mátyás kedvenc hadvezérének élete. Azt már elöljáróban le szeretném szögezni, hogy a jelen cikkben foglaltak csupán a személyes véleményemet tükrözik.

 Kinizsi Pál egy XVIII. századi ábrázoláson

Kinizsi, a középkor katonai Szoboszlaija

Kinizsi Pál személyét Kárpát-medence-szerte ismerik, s nemcsak a magyarok, hanem a környező népek, így a szerbek és románok is felnéznek rá. A történelmi Magyarország területén való ismertség ugyanakkor egyelőre nem ért el szélesebb nemzetközi szintet. Ehhez a határokon átívelő ismertséghez az idegennyelvű tudományos publikációk, rövid ismertető cikkek mellett manapság a közösségi média és az online platformok is segítséggel lehetnek, nem is beszélve egy akár több nyelven futó filmről.

Kinizsi pályája pedig nemzetközi ismertséget is megérdemelne. Pál urunk ugyanis korának kiemelkedő katonai géniusza volt, s saját időszakában – Báthori Istvánnal együtt – Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendett. A kenyérmezei csata győzelmének a hírére az egész keresztény világban, különösen Itáliában körmeneteket szerveztek, s ha elindult a Kinizsi-had a Balkánra, az Isztambulban is ijedtséget váltott ki.

Kiss Bálint: A kenyérmezei csata (1858) - Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

A mai viszonyokkal nehéz leírni ezt az ismertséget, de ha erőltetett analógiával kellene élni, Kinizsi volt a 15. század második felének egyik Puskás Ference – s itt a honvédos múlt miatt erős a párhuzam – vagy Szoboszlai Dominikja (természetesen Hunyadi Mátyás és Hunyadi János után).

A törökverő tehát saját korszakában meglehetősen ismertnek számított. De miért is való filmvászonra a Kinizsi-életpálya?

A népmesei hős és a valóság

Ahogy már korábban írtam, Kinizsi pályájában jó pár – valós – hollywoodi és/vagy népmesei elem van. Bár a jobbágyi/molnárlegényi pálya valószínűtlen, az mégis bizton állítható, hogy Kinizsi viszonylag alacsony sorból emelkedett az akkor birodalomnak számító Magyar Királyság első számú katonájává és harmadik legfontosabb személyiségévé. Kinizsi valós élettörténete egy viszonylag mélyről jövő, de folyamatosan, néhol üstökösszerűen emelkedő karriert mutat be. Ezen emelkedés vége drámaian alakul a való életben is: a gutaütést kapó, nehézkesen beszélő, fél oldalára lebénuló Kinizsi utolsó erejével is a törökre ment volna.

Csikász Imre Kinizsi-szobra

A veretlen katona élete telis-tele van katonai bravúrokkal. A legjelentősebb az 1479-es kenyérmezei diadal, amely után egyenesen a halál zsoldosának, kvázi korabeli terminátornak tekintették. Mátyás kedvenc hadvezére a nyílt mezei ütközetek mellett sikeres volt várostromokban, portyákban, felderítésben és partizánharcmodorban is. A hadászat és harcászat legmagasabb szintjén volt, s azon kevés hadvezérek közé tartozik, aki soha életében egyetlen csatát sem veszített. Ha Kinizsi megérkezett, az ellenség sorsa megpecsételődött.

A veretlen hadvezérnek testi ereje is legendás volt. A korabeli források és a népi elbeszélések egy robosztus, rendkívül erős s emellett eszes személyiségről írnak. Ide tartozik többek között a malomkőnek tálcaként való felhasználásának a legendája, s a kenyérmezei táncjelenet is, de Kinizsivel kapcsolatos monda somlói Kinizsi-ugratója és a Mátyás-templom tetején lévő kereszt legendája is. Fontos kiemelni, hogy a hiteles források alapján a valós Kinizsi nem Schwarzeneggerként, hanem inkább egy szikár, szálkás viszonylag alacsony emberként képzelhető el.

Pál urunk életében szerelmi szál is elhelyezhető, igaz, a valóságban nem biztos, hogy feltétlenül szerelemről volt szó. Felfedezőjének és hadvezértársának, későbbi örökbefogadójának, Magyar Balázsnak a lányát, a valószínűleg nála sokkal fiatalabb Magyar Benignát vette feleségül Kinizsi. A háttérben nem kizárólag az egymás iránti vonzalom, hanem anyagi érdekek, a hatalmas Magyar- és Kinizsi-vagyon állhatott. Míg a „dolgos hétköznapokon” a vázsonykői vitéz a hadszíntereken volt, addig az ifjú ara a vázsonyi építkezéseken sürgölődött, szabadidejében pedig valószínűleg olvasott, mellyel korának egyik legműveltebb nőjének számított. Az Aginer Jenő által nemrégiben könyvben is bemutatott Benigna élete egyébként önmagában is jó filmötlet lenne.

Sámuel Kornél Kinizsi-szobra

A mondai Kinizsi-kép ugyanakkor árnyalható is. A veretlen, országát szolgáló hadvezér mellett megjelenhet Kinizsi másik, talán ismeretlen oldala is. Itt említhető többek között a kiváló vitéz jól dokumentált kegyetlensége. Ez a korszakban egyébként nem teljesen egyedülálló, egyesek szerint pont a kegyetlen török harcmodorra érkező válaszról van szó.

Hasonlóan árnyalja a Kinizsi-képet a „felségárulás” kérdésköre. Itt azt vetik a veretlen hadvezér szemére, hogy „esküje ellenére” nem Mátyás fiát, Corvin Jánost, hanem Ulászlót támogatta. A leginkább esküszegésnek hívható cselekmény ugyanakkor nem feltétlen áll szilárd alapokon: a korszak kiváló kutatója, Neumann Tibor nem talált korabeli forrást az esetleges Kinizsi-esküre, erre csak jóval későbbi kútfők tesznek említést. Itt érdemes azon is eltöprengeni, hogy Kinizsit itt vajon – anakronisztikusan szólva – „reálpolitikai” megfontolások vezették-e? Ugyanis a mai kutatók szerint Ulászló katonai és anyagi háttere volt a legalkalmasabb az összes jelentkező közül az ország megvédésére.

Szintén árnyként vetülhet Kinizsire a „fekete sereg szétverése”. Itt azonban egy, már Mátyás által sem kifizetett „követeléscsomag” miatt lázadt fel az egyébként állandó hadseregként nem igen létező zsoldoscsapat, amely óriási pusztítást végzett a déli végeken. Itt Kinizsi mint rendfenntartó jelent meg, s verte szét a zsoldossereg martalócait.

Kinizsi életének alkonya sem szűkölködik drámai elemektől. A források szerint a gutaütésen átesett hadvezér nehezen érthető beszéddel és erőteljes déli (balkáni) irányba történő mutogatással igyekezett egy törökellenes hadjáratra rábírni a királyt. Ez végül sikerült, s Pál urunkat a halál végül az ostromtáborban érte. De a legendák szerint Kinizsi halála után is ölte a törököt: a sírjához „elzarándokló” török csapat egyik katonája bosszúból le kívánta lőni a sírkőre faragott Kinizsi Pált, de a golyó gellert kapott, s szemközt találta az ottománt.

Ahogy látható, a veretlen hadvezér életpályája nem szűkölködik valós és népmesei drámai fordulatokban. Mivel Kinizsi életének nagy része nem ismert, ezért ezen sötét foltokat ki lehet pótolni legendás elemekkel. Fontos ugyanakkor, hogy egy ilyen film igyekezzen a történelmi hitelességre is törni. A Hunyadi-sorozattal az egyik legnagyobb kritika pont ez utóbbi volt. A filmes és történelmi sztori közötti ellentmondást talán úgy lehetne feloldani egy ilyen esetben, hogy szakértők egy, a film sztorija alapján készített kis dokumentumfilm keretében elmondják, mi a valós, s mi a kitalált vagy legendás elem. Ezzel a néző nem csak szórakozna, hanem igény esetén tanulhatna is.

Hogy valaha megvalósul-e a Kinizsi-film, nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy egy ilyen fontos történelmi hőst meg kell becsülni, s emlékét sohasem szabad elfelednünk. S ebbe az is beletartozik, hogy a jeltelen sírban lévő maradványainak felkutatását legalább megpróbáljuk. (Az idei (2025-ös) ásatás pontos időpontját hamarosan bejelentjük.)

Nyár, Balaton, szerelem. Mintha egy cuki kis filmnek a címe lenne. Mondjuk, kicsit az is. De a Hogyan tudnék élni nélküleddel ellentétben itt a happy end is happy endebb lett. Dráma az nincs, van viszont egy wannabe egyetemista beat-zenész, aki elhódította a számára elérhetetlennek hitt királylány kezét. S a filmkockák ma is peregnek. Ez a történet az anyai nagyszüleimről szól, akiknek a szerelmén keresztül kívánom bemutatni az 1960-as évek legendás nyarait.

Nagyszüleim eljegyzési vacsorája a vonyarcvashegyi Tavernában. Jobbról balra: Villányi Pál, Villányi Márta, Magyar Ági (nagymamám), Wagenhoffer Károly, azaz Kaji. Háttaul Dókus Eörs és Dókus Tünde ülnek.

Magyar tengerre magyar!

Kossuth 1846-ban már kiadta a jelszót, igaz, más, inkább a külkereskedelemre fókuszáló jelentéssel. Aztán közbeszólt a történelem, a XX. század kataklizmái, s sok minden változott. Megjelent a „homo vacatiensis” (igen, ez műszó, latinosoknak helyesen inkább homo feriatus), azaz a vakációzó ember.

Képeslap a Keszthelyről

Ebben a cikkben nem tisztem taglalni a balatoni nyaralás kialakulását, röviden csak annyit emelnék ki, hogy az 1920-as évektől fokozatosan kiépült a balatoni turizmus, aminek „nagyüzeme” az 1960-as években indult el. Eleinte inkább a városi polgárság és vagyonosabb réteg élvezte a magyar tenger vendégszeretetét, aztán fokozatosan a helyiek és környékbeliek is elkezdték látogatni a Balatont. Jó példa erre a vigántpetendiek és „nagy víz” viszonya: ők az 1940-es évek végéig az Eger-patakban strandoltak, aztán a buszjáratok és olcsóbb kerékpárok megjelenésének köszönhetően egyre többen kezdtek el „lejárni” a közeli Zánkára, s nagy ünnep volt, ha a „Balaton fővárosába”, Füredre eljuthattak.

Apropó főváros! A Balaton fővárosa címéért több település is viaskodik: Siófok, Balatonfüred és Keszthely is magának vindikálja ezt a címet. Siófok többek között a Pesthez való közelségét emeli ki, Füred a kulturális és földrajzi helyzetére hivatkozik, Keszthely pedig ősi városi múltjával, kastélyával, egyetemével és ugyancsak veretes kulturális életével száll ringbe. Nem tisztem eldönteni a vitát, viszont egyértelmű, hogy a családunkban Keszthelyre esik a választás, nagyrészt a nagyszüleim miatt.

Magyar Ágiék a Helikon strandon. A képen hátul a bal oldalon Ági, mellette nővére, dr. Magyar Erzsébet (Zsóka) van, mellette dr. Varga László, a bal oldalon pedig Theo Lepage

A keszthelyi „Csillag születik”

Az 1960-as évek közepén járunk. A turizmus beindul, nyáron tömegek lepik el a Balaton partját. Aztán jön a kicsit sivárabb szeptember. Ekkor egy hosszú hajú magyargencsi fiatal Veszprém helyett végül Keszthely felé veszi az irányt, s diákéveit a vénasszonyok nyarával kezdi. Ez a fiatal srác nem más, mint a nagyapám, Kaji (Wafenhoffer Károly), aki a híres Georgikon jogutódján, a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán kezdte meg a tanulmányait. Kaji kollégista, a város szélén lévő diákszállóban kap szállást eleinte. Pár száz méterre tőle, az újmajori Festetics-majorban egy szép fiatal leányzó, Ágnes tér haza a gimnáziumból.

Magyar Ági, nagymamám Újmajorban

Mindketten élvezik a pezsgő keszthelyi életet. A Balaton partján lévő város a rengeteg diáknak köszönhetően nem csak nyáron pezseg, ősszel, télen és tavasszal is fiatalok lepik el utcáit, éttermeit. Ahol sok a fiatal, ott kell valami szórakozás is. Így van ez a „Georgikonon” is.

Kaji a kollégiumban új barátokra tesz szert. Cipőt pucolnak a kollégiumi erkélyen a szomszéd sráccal, Villányi Palival, s hamar kiderül, hogy a pesterzsébeti fiatallal van egy közös szenvedélyük: a zenélés. Pali a pesti artistaképzőbe járt, ahol többek között Somló Tamás évfolyamtársa volt. Pali az artista lét és Pest helyett a keszthelyi agrárt választotta, így került a Balaton (egyik?) fővárosába. Kaji szobatársa Nyíró Lajos. Villányi Pali rímbe is foglalta a barátok nevét, így lett Kaji, Laji, Pali a három jó barát.

Bohém agrárosok: Villányi Pali mutat be egy mutatványt a traktoron a keszthelyi tangazdaságban. A sofőr Kaji.

Hamar kialakult a közös rutin: Pali gitározik, Kaji pedig énekel, s kézzel a bőröndjén dobol. Így szórakoztatják magukat a fiatal hallgatók. Eközben egy negyedéves barátjuk zenekart szervez, de énekest nem találnak. Kaji szobatársa végül menedzseri szerepbe lép, s beajánlja a magyargencsi Paul McCartneyt frontembernek. A fiatal énekes mélyvízbe kerül, az egyetemi ki mit tudon, ha úgy tetszik „Csillag születikben” kell bemutatkoznia. A Les Chaussettes Noires zenekar Parce que tu sais (magyarosan párszekötüszé) című dalát adja elő. Ekkor még nem beszél franciául, így barátja, Pali jegyzi le neki a dalt – vagyis amit abból a Luxemburgi Rádión meg lehet érteni – naná, hogy fonetikusan. Az elődásnak nagy sikere van, nem jut a bikicsunáj sorsára a fiatal énekes, aki később felsőfokon beszéli a franciát.

Az első évben így megalakul a zenekaruk, ami több tagváltáson esett át, mint egy kilencvenes évekbeli fiúbanda. Csatlakozik hozzájuk a minden művészetben jártas Dókus Eörs is, Keszthely későbbi kiváló festője is. A georgikonos fiúk sokáig az egyetem tv-szobájában, majd a mai színház aulájában található ifjúsági klubban lépnek fel. Ide járt szórakozni a fiatal és messze földről híres szépségű Magyar Ági is.

Játszik az Agros - Balról jobbra: Ferenczi János gitár, Morung János dob, Dobó Endre gitár ás Villányi Pál gitár.

Merci, Chérie

Ági még csak gimnazista, de a fél országot beutazta. Élt Cegléden, Jászberényben, Mezőhegyesen, most pedig Újmajorban él, köszönhetően a legendás hírű díjlovas édesapjának, Magyar Imrének, aki az főiskola újmajori tangazdaságban (ma Szendrey-telep) volt edző-lovastanár.oktató, s akinek nevét ma lovasklub viseli Keszthelyen. Ági és Kaji az egyetemi klubban pillantják meg egymást. Kaji első látásra szerelmes lesz, csak egy bökkenő van: Áginak komoly udvarlója van, aki ráadásul lovas is, ami jelentős plusz pont a Magyar családban.

Kaji reménytelenül szerelmes, s eközben zenei karrierje – keszthelyi szinten – ível felfelé. Játszik beat-zenekarban, majd barátaival megalapítják az Agrost, amely nevét az agrár főiskolától kölcsönözték. A banda végül hamarosan feloszlott, vagyis átalakult, s ráálltak a fiúk a vendéglátós zenére – amiből nem maradhatott ki természetesen a beat sem. A zenekar hamarosan eléri az áttörést, a balatongyöröki Fehér Vitorlás étteremben zenélhetnek, majd ők lesznek a keszthelyi Utasellátó zenekara. A balatongyöröki próbajátékon kisebb füllentés is belefért: két bandatag egymást a csárda üzemeltetőjének az egekig marasztalta, mondván egyikük kiválóan szaxofonozik, másikuk prímásokat megszégyenítően hegedül. Az élő show-ban ez végül nem derült ki, a szaxofon ugyanis mutált, a hegedű pedig cincogott. Végül a srácok azzal a feltétellel játszhattak Györökön, hogy a két sokoldalú fiút nem engedik a szaxofon és hegedű közelébe. A két fiú végül megtanult hegedülni és szaxofonozni is.

A doboknál Kaji, mögötte Dókus Eörs, Villányi Pali pedig énekel

A főiskolás srácokat beszippantja a nyári „rocksztár-lét”. Pali „szinte önálló” vendéglátós zenélésbe is belekezdett, egy harmonikás úriembert kísért gitáron. Egy ízben a harmonikás főember minőségi balatoni nedűhöz jutott, s annyira megörült neki, hogy egyszeriben az egészet felhörpintette. Ez nem hatott jól a zenészi készségeire, harmonikázás közben elaludt, s kis híján tettlegességig fajult a Lesence-völgyében adott koncert.

A keszthelyi banda jó volt amúgy "remixelésben" is. Az Egy tál dödölle című dalnak csináltak egy közel 15 perces változatot a srácok, különböző stílusokban, ami szinte megőrjítette a közönséget.

Magyar Ágnes (nagymamám) és Wagenhoffer Károly (nagypapám) az 1960-as évek közepén

Nappal nyári egyetem, este zene. Az Agros-utód banda specialitása az volt, hogy próbák nélkül játszottak. Pontosabban, a próbák is koncertek voltak. Így, ha jött egy új szám, először megpróbálták eljátszani – néha kevesebb, mint több sikerrel. Aztán pár óra alatt belejöttek. A másik különlegesség Villányi Pali kétnyakú gitárja volt, amit a zenész maga gyártott le. A felső feje ritmus, alsó fele basszus volt, messze földről csodájára jártak.

S ha már gitár, akkor ideje kitérni egy fontos gitártokra. Egy ízben lakodalomra hívták a bandát. A lagzi végén a fiúk igyekeztek kicsempészni egy kis süteményt a gitártokban. Sikerült is, ám amikor elkezdték volna szelni, kiderült, hogy a többség által nem kedvelt grillázst sikerült „privatizálni”. Nem volt őszinte a fiúk mosolya.

A fiatal zenészek csillaga eközben ívelt felfelé. A barokkosan kialakított resti közönsége és a lagzik népe imádta a fiúk zenéjét. Köztük Ági is.

Kaji a doboknál, középen Villányi Pali a kétnyakú gitárjával, Dókus Eörs pedig énekel

Kaji végül elszánta magát a nagy tettre: randevúra hívta Ágit. A nagy hírű keszthelyi Halászcsárda szomszédságában található Helikon strandra beszélték meg a nagy találkozót. Kaji az esélytelenek nyugalmával indult neki. Vagyis nem is indult el, annyira reménytelennek érezte a küldetését, hogy el sem ment. Nem úgy Ági, aki az üres strandon várt a nyári éjszakában egymagában. De Kaji csak nem jött: nem hitte el, hogy egy ilyen szép lány bármit akarhat tőle.

Pedig akart. Valószínűleg már ekkor hallotta a keszthelyi éjszakák híres történeteit. Például azokról a zenészekről, akiknek a rendőrség egy lefoglalt lopott hangfalat adott, hadd próbáljanak azzal. Vagy arról, amikor Kaji egy részeg óbégató kevésbé úriembernek egy néma mikrofont adott. A szintén kevésbé józan obégató és csapatai a koncert után megvárták a fiatal frontembert. Vagyis azt hitték, hogy megvárták. Kaji a hátsó kijáraton lépett le, alteregója viszont pechjére a főbejáraton, így ő kapta meg az énekesnek szánt pofont.

A keszthelyi utasellató 1973-ban. A bejárattal szemben jobbra az első asztal volt a "csókosoké", azaz a zenészek barátaié és családtagjaié (Forrás: Fortepan, Bauer Sándor)

Hallotta ezeket a történteket, és hamarosan a szívére hallgatott. Beleszeretett Kajiba, a bohém zenészbe, és még az elmaradt randit is meg tudta neki bocsájtani. A magyargencsi McCartney ettől fogva kezdve minden kis koncertjébe belecsempészett egy-egy dalt Áginak. Egyszer a szerelmesek a keszthelyi főtéren találkoztak, s Ági kezében egy német Bravo magazin (!) volt. Kaji elvette, s megtalálta benne Udo Jürgens Merci, Chérie c. dalát. Ezt megtanulta, s az utasellátóban mindig ezzel a dallal kedveskedett szerelmének. Az ifjú pár ezután chérinek (férfi) és chérie-nek (nő), azaz drágámnak/kedvesemnek szólította egymást. Ági 70. születésnapján Cheri elénekelte a Merci, Chérie-t Chérie-nek, azaz Kaji Áginak.

:Török László (Öcsi),Villányi Pali, Bényi András (Adák), a doboknál pedig Kaji énekel

A történet végül happy enddel zárult: lánykérés a Tavernában, majd a fiatalok 1969-ben Keszthelyen – hol máshol – megházasodtak. Rá egy évre megszületett első gyermekük, Rita, édesanyám, majd 1972-ben nagybátyám – és keresztapám – Zsombor. Zsombor keresztapja pedig nem lett más, mint a zenésztárs, Villányi Pali.

Azóta sok víz lefolyt a Sió-csatornán, de van, ami állandó: Ági és Kaji szerelme, és az agrosos fiúk, különösen Pali és Kaji barátsága. S ha ezek állandók, akkor azok a legendás ’60-as évekbeli nyarak is velünk élnek mind a mai napig. S ki tudja, lehet, hogy még az Agros is összeáll, hogy adjon egy rocksztárokhoz méltó (sokadik) búcsúkoncertet.

Nagyszüleim 1969-ben

Nagyszüleim most

1910. május 6-án Bakonytamásiban, a Tatay família hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot Tatay Sándor író, a Kinizsi-kultusz egyik újraélesztője.

Tatay Sándor (1910-1991) - Köszönet a képért Stefler Mártonnak

A családi hagyománynak megfelelően evangélikus lelkészi pályára szánták az ifjú Sándort, azonban más utakra tért a fiatal. A gimnáziumot Tatán, Pápán és Szarvason végezte, érettségi után a soproni, majd pécsi egyetem padjait koptatta, s fiatalon bejárta („belődörögte”) Európa jelentősebb városait.

A háború vége felé, 1944 szeptemberében költözött a későbbi otthonát jelentő Badacsonyra, ahol rátalált a szerelem, a badacsonytördemici Rodostó turistaház gondnokának, Takács Máriának a személyében, s hamarosan megszületett gyermekük, Ágota.

Tatay Sándor írói-költői pályája az 1930-as években vált ismertté. A leghíresebb művei közé tartozik többek között A Simeon család sorozat, a Puskák és galambok és a Ház a sziklák alatt című novellája, mely utóbbiból készült, Makk Károly által rendezett film 1958-ban San Franciscóban Golden Gate-díjat nyert.

Kivonat Tatay Sándor születési anyakönyvi kivonatából

A számomra legmeghatározóbb könyve az éppen 70 éve megjelent Kinizsi Pál című ifjúsági regénye. A mű a mondák és legendák erős, eszes verhetetlen hősét, Mátyás kedvenc hadvezérét mutatja be. Kinizsi Pál személye már korábban foglalkoztatta Tatayt, egy évvel korábban már bábjátékként bemutatásra került a veretlen hadvezért bemutató regény elődje. A könyv óriási népszerűségre tett szert, már az 1955-ös könyvhéten elkapkodták, s a kritikusok is pozitív fogadtatásban részesítették.

A regény népszerűsége jól jött Nagyvázsonynak is, a törökverő hadvezér személye ugyanis közvetetten az egy évvel korábban a Kinizsi-várban megkezdett ásatásokra és újjáépítési munkálatokra irányította a figyelmet. A műnek köszönhetően az addig „takaréklángon” égő Kinizsi-kultusz újraéledt. Sok iskolában a harmadik osztályosok számára a Kinizsi-regény kötelező olvasmány lett, amely egy újabb löketet adott Nagyvázsonynak: a mai napig rengeteg osztálykirándulás úticélja Pál urunk hajdani fészke. Tatay Sándor regényének köszönhetően több tízezer (sőt, talán több százezer!) fiatal látogatott el Nagyvázsonyba, s így szinte minden korosztálynak vannak emlékei Kinizsi hajdani mezővárosáról.

A Kinizsi-regényből kitűnik még egy, Tatayt jellemző tulajdonság: a Bakony szeretete. A neves író, bár bejárta Európát, mégis a Bakony és Balaton-felvidék vidékén érezte otthon magát. Ez későbbi műveiből is kitűnik. Utolsó, még életében kiadott jelentős könyve, a Bakonyi krónika pont ezen vidéknek a szociográfiai és történeti leírását helyezte középpontjába.

Tatay Sándor 1991. december 2-án hunyt el, ünnepelt, többek között Kossuth-díjas és háromszoros József Attila-díjas íróként és költőként. Tatay Sándor bár elhunyt, de munkássága örökké él, mutatja ezt többek között az ezekben a napokban is Vázsonyba látogató több tucatnyi fiatal diák Kinizsi-kultusza.

//Terveim szerint hamarosan egy hosszabb cikkel jelentkezem Tatay Sándor életéről. A fotóért köszönettel tartozom Stefler Mártonnak, Tatay Sándor unokájának!//

A Kinizsi-vár a századelőn (Forrás: Németh Gábor: Adatok Nagy-Vázsony történetéből)

Újabb helytörténeti érdekességre bukkantam, nem is akármilyenre! A képen látható anzixot 1907 szeptember 17-én adták fel Nagyvázsonyban, feladója Marie („Mary”) Hauptmann (leánykori nevén Thienemann), aki valószínűleg a későbbi Nobel-díjas Gerhart Hauptmann drámaíró feleségével azonos. A címzett sem volt akárki: a Bécs melletti hinterbrühli Todesco-villában tartózkodó Adele Strauss (leánykori nevén Deutsch), aki pedig valószínűleg a világhírű zeneszerző, ifjabb Johann Strauss feleségével azonos.

A képeslap feladója, Marie Hauptmann (leánykori nevén Thienemann) és férje, a későbbi Nobel-díjas, Gerhart Hauptmann

A képeslapról kiderül, hogy a Kék Duna keringő szerzőjének „menedzsereként” is eljáró Adele nagyon jól érzi magát Kinizsi mezővárosában, s tetszik neki a Déli-Bakony vidéke. Hogyan kerülhetett ilyen illusztris vendég Vázsonyba? Valószínűleg a Monarchia (és Bécs) egyik leggazdagabb családja, a bankár Todesco örökösök, a Liebenek állnak a háttérben, s az ő vendégük lehetett Marie – s talán az 1912-es irodalmi Nobel-díjat nyert Gerhard Hauptmann is. A Todesco-kapcsolatot erősíti az is, hogy a képeslap címzettjének címe a Hinterbrühlben lévő Todesco-villa volt.

A Marie („Mary”) Hauptmann által feladott képeslap

De térjünk át a képeslapra! A bal oldalon látható fotón a Kinizsi-vár látható. A kép az 1900-as évek első évtizedében készülhetett, 1904 szeptembere után, valószínűleg 1905-1907 között. Ezt onnan lehet tudni, hogy az evangélikus templom tornya már elbontásra került (ez 1904 szeptemberében történt), valamint a vár palotaszárnyának fala sem áll már, mely legkésőbb 1901-re már leomlott.

A címzett, Adele Strauss, aki ekkoriban a Todesco család Hinterbrühlben lévő villájában tartózkodott

A jobb oldali képen a Zichy-kastély látható, mely ez időszakban a Todesco-örökös Lieben família tulajdonában állt. A kastélyos képen látható bajuszos úriember személye ismeretlen, ő több képen is feltűnik, valószínűleg a Todesco/Lieben família egyik alkalmazottja lehet.

Az anzix kiadója nem más, mint Deutsch Lipót (a képeslapon „Leo”), nagyvázsonyi kereskedő, aki 1944-ben a holokauszt áldozatává vált. Deutsch Lipót a megye egyik leggazdagabb polgára volt, s a falu központjában lévő boltja (a mai piros bolt) legendás volt a környéken.

S hogy az érdekes adatokon kívül mit árul el számunkra a képeslap? Azon kívül, hogy segít időrendbe helyezni a nagyvázsonyi vár pusztulását és a várról készült fotók datálását, rámutat arra is, hogy Kinizsi hajdani mezővárosa a 20. század elején a Monarchia elitjének is kedvelt üdülőhelye volt.

Hunyadi Jánoshoz és a Hunyadi-családhoz hasonlóan Mátyás veretlen hadvezérének, Kinizsi Pálnak az életét (s halálát) is rengeteg legenda kíséri, melyek jelentős része a mondák világába tartozik. Ebben a cikkben három ilyen kérdést vizsgálok meg közelebbről.

Kinizsi Pál vagy Pavel (vagy Paul) Chinezu?

Az alkenyéri emlékmű felülnézetből

Minden magyart megdöbbent a dél-erdélyi Alkenyéren (Șibot) lévő, a kenyérmezei csata emlékére állított emlékmű jelenlegi felirata: e szerint ugyanis Kinizsi Pál román hős volt. A kenyérmezei emlékekről már írtam korábban, [és videót is készítettem], itt röviden csak annyit jegyeznék meg, hogy az 1889-ben állított oszlop feliratát 1929 körül cserélték le Nicolae Iorga kezdeményezésére, s az alapján a csata hőse Paul Chinezul (sic!) temesvári ispán, román hős volt. A román szál mellett még előkerül a szerb szál is, sokan egyenesen a Brankovics famíliával rokonítják a Kinizsiket, de volt, aki szerint még szlovák nemzetiségű hősként is megjelent Kinizsi Pál (ez utóbbiról én egyébként nem találtam forrást). Fontos megjegyezni, hogy a mértékadó fiatal román történészek egy része (Ion Cristian Popa) egyszerűen nevetségesnek tartja Kinizsi román származását.

Először is, meg kell jegyezni, hogy Kinizsi életében a nemzetiségi kérdés nem foglalkoztatta olyan élénken az emberek érdeklődését, mint ma. A nemzeti ébredés előtt ugyanis a nemzetiség (s az anyanyelv) nem játszott fontos szerepet a Szent Korona alattvalóinak életében. A Szentkorona-tan és hungarus-tudat értelmében ugyanis mindenki, nemzetiségi különbségtől függetlenül a Szent Korona alattvalójának számított.

Kinizsi Pál ábrázolása egy román könyvben

Fontos kiemelni továbbá, hogy Kinizsi Pál egész életében a Magyar Királyságot és a Szent Koronát szolgálta, s minden tette a magyarsághoz és a magyar államhoz köthető.

Milyen nemzetiségű lehetett tehát Kinizsi Pál? A legújabb kutatások szerint Kinizsi Abaúj vármegyében, Kiskinizs és Nagykinizs vidékén látta meg a napvilágot. A kutatások alapján ezen a vidéken a középkorban nagy többségben magyarok éltek, kis részben voltak németek is, valamint északabbra minimálisan szlávok és türkök is kimutathatók ezen a területen.  A Kinizsi-családfa neveit elemezve germán és kisebb részben akár latin „beütés” is látható, azonban nagyon valószínű, hogy a Kinizsik Pál urunk idejében már évszázadokra visszamenőleg magyarul beszéltek.

Csikász Imre "elátkozott" Kinizsi-szobrának mintája

Vannak források, ahol Kinizsi ortodox vallásúként tűnik fel. Ennek alapjai a magyar történetírásban is megvannak. Ezen elméletnek ellentmond egy egyszerű tény: ti. nem lehet véletlen, hogy a vázsonykői úr várától pár száz méterre egy magyar alapítású, pálos kolostort alapított, amelyben végső(nek hitt) nyughelyét is megtalálta.

Összegezve: Kinizsi Pál nagy valószínűséggel magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű személyként látta meg a napvilágot, az viszont bizonyos, hogy minden tette Magyarországhoz, a Magyar Királysághoz kötötte.

Molnárlegény vagy kisnemes?

Aki valaha olvasta Tatay Sándor Kinizsi Pálról írt regényét, vagy hallotta már Kinizsi Pál nevét, az egy dologban biztos: a veretlen törökverő molnár volt. A legenda sok helyen életre is kel: közel tucatnyi malomról állítják azt, hogy igenis, itt szolgált Mátyás kedvenc hadvezére. Kinizsi hajdani fészkében, Nagyvázsonyban két malmot „gyanúsítanak” Kinizsivel: a 18-19. században létesült Csurgó-malmot, valamint a Szent Mihály-domb lábánál lévő malomromot. Az első már életkoránál fogva sem lehet Kinizsié, a másodikban van igazság: ez ugyanis az oklevelek szerint valóban az uraságé volt. A hadúr azonban valószínűleg nem itt emelte a magasba a malomkövet, mivel a malmot már sikeres hadvezérként szerezte meg.

A létavértesi Kinizsi-díszkút (Forrás: Léta Hírek)

A molnár származást 1945-1990 között a kommunista történetírás is előszeretettel felemlegette, ebben látta ugyanis (részben) bizonyítottnak Kinizsi sikerességének zálogát. Valószínűleg a legenda fordítva is hatott: a korábban kisnemesként számontartott „Pál uraság” még az uralkodó eszmerendszerbe is beilleszthető volt, s kultusza ennek hála még inkább kilőtt.  

A molnárlegénységen kívül az okleveles kutatásokat végző történészek már a 19. században valószínűsítették, hogy a Kinizsi család kisnemesi származású volt. Ezt alátámasztják a legújabb kutatások is, sőt, az újra felfedezett források és oklevelek felhasználásával már nagyjából Kinizsi Pál felmenői vagy legalább tágabb rokoni köre is ismert. A rendelkezésre álló adatok alapján a veretlen hadvezér nagy valószínűséggel Abaúj vármegyei kisnemesi családból származott.

Honnan tehát a molnárság? A két elmélet álláspontom szerint nem zárja ki egymást. A kisnemesi, valószínűleg Hernád mentén élő Kinizsi famíliának valószínűleg volt malma, s előfordulhat, hogy a család elszegényedése idején jobb híján a fiatal Palkó is szolgált a családi malomban.

A vázsonykői építtető

Aki meghallja Nagyvázsony nevét, annak elsőre valószínűleg a Kinizsi-vár jut eszébe. A név ugyanakkor több okból is csalóka: egyrészt nem Kinizsi Pál építtette, másrészt valószínűleg a munkálatokat sem az uraság rendelte meg és ellenőrizte.

A Kinizsi-vár romja a 19. század közepén (Rómer Flóris rajza)

A vázsonyi erősség elődje Kinizsi Pál születése előtt nagyjából fél évszázaddal kezdett el épülni, a megrendelő a Vezsenyi család volt (erről itt írtam bővebben). A Vezsenyik kihalásával 1472 augusztusában Mátyás kedvenc hadvezérérének adományozta Vázsonyt és tartozékait, aki egészen haláláig bírta a várat.

Az újdonsült birtokos a kenyérmezei csatát követő években kezdhetett bele a felújításokba. Aigner Jenő Kinizsi Pálról és Magyar Benignáról szóló kutatásaiból tudjuk azonban, hogy a hadvezér többnyire a hadszíntéren tartózkodott, így a munkálatokat valószínűleg az ifjú ara, Magyar Benigna irányíthatta.

A Kinizsi által alapított pálos kolostor romjai a 20. század elején

A vár mellett Kinizsi (és Benigna) nevéhez fűződik emellett a pálos kolostor alapítása és építése, valamint a mai vázsonyi Szent István-templom felújítása is. Valószínűleg ezen munkálatok ellenőrzésében is ritkán vett részt az elfoglalt hadvezér.

A vázsonyi erősség katonai szempontból vett fénykorát Kinizsi halála után élte: a Kinizsi által 1490 környékén megkezdett beruházásokat már Magyar Benigna második férje, Horváth Márk idején fejezhették be, katonai szempontból pedig a törökellenes harcok adtak további lökést az erődítésnek.

A vár ugyanakkor nem véletlenül kapta Kinizsi nevét: legnevesebb ura Kinizsi Pál volt, akinek vagyona és befektetései mind a mai napig meglátszanak mind a váron, mind Nagyvázsonyon és történelmi szerepén.

Kinizsi Pál ábrázolása a 19. századból

Idén 20. alkalommal, 19. éve kerül megrendezésre a patakmeder-tisztítás, a Balaton vízgyűjtőjéhez tartozó Vázsonyi-séd/Eger-patak mentén.

A környezetvédelmi esemény első ízben 2006. április 18-án került megrendezésre. Az apropóját a Kab-hegy lábánál, Nagyvázsonyban eredő Vázsonyi-séd medrének szennyezettsége adta, ugyanis a korábbi évtizedekben a patak és környezete meglehetősen szennyezetté vált.

Ekkoriban Kandikó Rita, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület elnöke – jelen sorok írójának édesanyja – pont a patakok állapotáról beszélgetett Breuer Lászlóval, mindenki Sumijával, a Pangea Egyesület elnökével. Sumi szerint érdemes örökbe fogadni a patakot, hogy annak tisztasága folyamatosan fennmaradjon. A patak örökbefogadása helyett végül a „folyamocska” medrének takarítása felől döntöttek. Sumi sajnos mára nincs köztünk, de tudjuk, hogy fentről örömmel figyeli a környezetükért szabadidejüket áldozók munkáját.

Breuer László, azaz Sumi, a patakmeder-tisztítás ötletgazdája

A patakmeder-tisztítás a Balatont tápláló Vázsonyi-séd (Pulától Eger-patak) mentén, Nagyvázsony és Monostorapáti között zajlott rendszeresen, mely később kiegészült Hegyesddel és    is. Pulán a Pulai Ifjúsági Klub tagjai, Vigántpetenden a helyi kispályás focicsapat, Taliándörögdön a Dörögdi Ifjúsági Egyesület (DIE), Kapolcson az ifjúsági klub tagjai, míg Monostorapátiban az Extázis Ifjúsági Szervezet szervezte az eseményt, s azon részt vettek a Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület fiataljai is. Mára hagyománnyá vált, hogy a szemétszedés után egy patakparti település invitálja egy ebédre (pörkölt, babgulyás) a részt vevőket.

Az első években az évtizedek alatt felgyülemlett szeméttől kellett megtisztítani a patakot. Ez óriási kihívást jelentett, évente 50-60 (!) zsák szeméttől lett megtisztítva az Eger-patak. A 2010-es években végül megszűnt a patak nagymértékű szennyezése, így az esemény egyre inkább a főutak mellett elszórt szemétre és az illegális szemétlerakók felszámolására koncentrált.

Jelenleg a legnagyobb kihívást az autóutak menti szemetelés (elsősorban italos dobozok és dohánytermékek), valamint a turistaútvonalak környékének szennyezettsége jelenti. A patakmeder helyett/mellett tehát a szemétszedés elsősorban a turistaútvonalakra, valamint a Veszprém és Tapolca közötti 77-es út környékének a tisztítására koncentrál, valamint az utóbbi években ez kiegészült a Nagyvázsony és Vigántpetend közötti 7311-es úttal, valamint a Pula és Öcs közötti és a Taliándörögd-Kapolcs út környezetének meg.

A patakmeder-tisztítás azon ritka rendezvények közé tartozik, amelyeket még a Covid miatti lezárások sem tudtak megszakítani, így már zsinórban 20. alkalommal kerül megrendezésre. Az eseményen a helyiek mellett részt vesznek a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület nemzetközi önkéntesei is.

Az idei patakmeder-tisztítás 2025. április 5-én, szombaton indul a patakmenti településekről, Nagyvázsonyból, Puláról, Vigántpetendről, Kapolcsról, Taliándörögdről és Monostorapátiról, Hegyesdről és Gyulakesziről is.  A nagyvázsonyi esemény 9:00-kor indul a Vázsonyvölgy panzió előtti parkolóból. Az egyik csoport a 77-es út mentén, a másik pedig a 7311-es, Nagyvázsony-Vigántpetend útvonalon indul el. Ez utóbbi esemény kiegészül egy rendhagyó idegenvezetéssel, melyet jelen sorok írója tart. Az idegenvezetés során a részt vevők megismerhetik Nagyvázsony és Vigántpetend helytörténetét, Kinizsi Pál életét, a „majdnem trianoni határt”, a bakonyi betyárok életét. A szemétszedés után a nagyvázsonyi Reményi Antal Rendezvényház („Kisiskola”) udvarán egy közös ebédre várnak mindenkit a szervezők.

Az eseményekről bővebben a Vázsonykő és a Fekete Sereg Ifjúsági Facebook oldalán lehet tájékozódni. Várunk minden érdeklődőt nagy szeretettel!

A patakmeder tisztítás Facebook eseménye ide kattintva érhető el.

A helytörténeti szemétszedés eseménye ide kattintva érhető el.

A 2025-ös patakmeder-tisztítás menetrendje:

Nagyvázsony - Völgy Park Parkoló - 9:00 (Innen indul a helytörténeti szemétszedés is)

Monostorapáti - Templom - 8:30
Taliándörögd - KÖSZI-bázis elől - 10:00
Pula - Faluház - 9:00
Vigántpetend - Önkormányzat - 9:30
Kapolcs - Mezriczky Malom - 10:00
Tapolca-Diszel - Kocsma - 9:00
Nemesgulács - Közösségi és rendezvénytér - 9:00
Hegyesd - Újszer Park - 9:00

80 évvel ezelőtt, 1945. március 26-án ölték meg Németh Gábort, Kinizsi Pál kutatóját a szovjet megszálló seregek a Kab-hegy pulai oldalán, a Farkas-árokban. Ki is volt Németh Gábor? Miért űzték el fiatal káplánként a faluból? Hogyan találta meg Kinizsi sírját? S miért kellett meghalnia? Ebben cikkben a „nagyvázsonyi Hérodotosz” nyomába indulok!

Németh Gábor (Forrás: Veszprémi Érseki Levéltár)

Cigarettázó zsellérgyerek az elitgimnáziumban

Németh Gábor a Komárom vármegyei Tárkányban látta meg a napvilágot 1870. november 5-én, egy szép szombati napon Németh János zsellér és Horváth Zsófia fiaként. A másodszülött Gáborka tanulmányait szülőfalujában, Tárkányban kezdte, s egy kis fehér gatyában járt a suliba, amire akkoriban igencsak büszke volt. 1880 körül a család Bábolnára költözött, mivel édesapja erdőőr lett.

Németh Gábor születésének bejegyzése a katolikus anyakönyvbe. A könnyeb érthetőség kedvéért a címsort összeollóztam a bejegyzéssel.

A Németh família nem tartozott a tehetősebbek közé, de mivel Gáborka jó tanuló volt, mind az iskola igazgatója, mind az édesanya arra kapacitálta a fiút, hogy tanuljon. 1882-ben Zalka János győri püspök vette fel a győri szemináriumba. A fiatal növendékek a középiskolai tanulmányaikat a győri gimnáziumban (ma Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium) végezték, ide járt Németh Gábor is. Németh Gábornak más kötődése is volt a bencésekhez: nevét egy rokonáról, a bencés szerzetes Szines Gáborról kapta.

A győri évek során édesanyja havonta látogatta, alkalmanként hat órát is gyalogolt, de mindig hozott valami hazait a kamasz gimnazista fiának. A szegény sorból származó édesanya nagyon büszke volt tehetséges gyermekére, akinek osztálytársai közé tartozott többek között Szauter Ferenc, későbbi győri polgármester (1928-1936) is. A családban nem csak Gábor volt tehetséges, öccse is a győri gimnázium padjait koptatta.

Zalka János győri püspök (1820-1901), Németh Gábor "felfedezője" (Forrás: Magyar Kurír)

Öccse másodéves gimnazista volt, amikor Gábor „bátyusnak” meggyűlt a baja a kollégiumi rendszabállyal. Cigarettázáson kapták többször is, egy ízben maga Zalka püspök szidta le. A már „finisben” lévő Némethet végül az érettségi előtt 6 nappal (!) rúgták ki a győri gimnáziumból, mivel újra lebukott a pöfékeléssel. Úgy tűnik, hogy a kamasz Gábor Győrben érettségizett, mivel az 1935-ös 45. érettségi találkozón résztvevői között találjuk a vázsonyi plébánost.

Németh Gábor rajza saját életpályájáról a nagyvázsonyi historia domusban. Balra Tárkány látható, mellette Bábolna szerepel, majd a győri gimnázium. Alatta a győri kisszeminárium, majd a veszprémi szeminárium látható, végül a Bakony rengetegjében megbúvó Nagyvázsony.

A „vázsonyi Hérodotosz” a „cigi-gate-nek” köszönhetően a szemináriumot végül nem a szülői házhoz viszonylag közel lévő Győrben, hanem Veszprémben végezte. A szemináriumban a kedvenc tárgya a - mily' meglepő - történelem volt. Annyira tehetségesnek találták, hogy egyik tanára ajánlotta, hogy menjen inkább Pestre tanulni. Németh viszont maradt a királynék városában. Végül tágabb értelemben vett szülőföldjén, Bábolnán 1895. január 26-án szentelte pappá báró Hornig Károly veszprémi püspök.

Németh azonban nem maradhatott sokáig hazai földön, Hornig új helyet talált neki. Az idősödő s fáradó Virág János nagyvázsonyi plébános mellé rendelték káplánnak. Az ifjú Gábor nem túlzottan nagy örömére.

Báró Hornig Károly veszprémi püspök, későbbi bíboros, aki Nagyvázsonyba helyezte Németh Gábort (Forrás: Wikipédia)

„Nagyszerű! Ott kezdem, ahol Kinizsi végezte” – az első évek Vázsonyban

Mikor megtudta, hogy Nagyvázsonyba megy, először nem tudta, mit gondoljon. Valószínűleg fájlalta, hogy el kell hagynia szülőföldjét. Ekkor egy ismerőséhez fordult, aki  ismerte a Déli-Bakony vidékét. A jó barát így felelt az új állomáshelyre: „Nagyvázsonyba? Derék! Nézze, öcsém, én ott épp ismerős vagyok, egyet-mást tudnék mondani. Először is, tud-e németül?” Németül? - nézett nagyot Németh. Bár a neve alapján elvárható lett volna, de saját bevallása szerint a „nix dajcs volt minden tudománya" a Vázsony felé tartó fiatalnak. A kedves ismerős látta a megszeppent káplán-jelöltet: „Szép helyre mégy, öcsém! Az volt Kinizsi fészke, még most is áll a vártorony. Szép, hegyes völgyes tájék.” Németh erre szomorúan megjegyezte: „Nagyszerű, én ott kezdem, ahol Kinizsi végezte”.

Németh Gábor végül 1895. augusztus 21-én lépett először Kinizsi hajdani mezővárosának a földjére. A veszprémi jutasi vasútállomáson szállt le, majd valószínűleg kocsival érkezett meg. Érkezésének idején jegyezte el Schneider Dániel nagyvázsonyi kántor a második feleségét (az első valószínűleg fiatalon meghalt). Az eljegyzési mulatságon német dalokat énekeltek a falubeliek, ekkor döbbent rá Németh arra, hogy Nagyvázsony sváb vidék, s itt bizony németül kell prédikálnia.

Németh Gábor rajza az életpályájáról. Az 1895.VIII.21. a nagyvázsonyi megérkezést, az 1870. XI.5. dátum pedig a tárkányi születést jelenzi. Úgy tűnik, ez a két időpont volt a legjelentősebb Németh számára.

A kezdeti ijedtséged azonban hamar elmúlt. 1895 novemberében már németül prédikált. A vázsonyi klíma és föld idegen volt a kisalföldi ifjúnak: eső után a nagy sár, szárazság idején a köves, „eketörő” földdel gyűlt meg a baja. De hamar beilleszkedett a fiatal káplán. A Zichy-birtokot megvásárló Todescók magasabb beosztású alkalmazottaival és a helyi értelmiségekkel rendszeresen összejárt. Jó barátja volt Franz Huemer, Rotherman intéző, Schwarz Fülöp vázsonyi orvos, Mikolás főerdész, Weller Lajos (Louis Weller) számadó és Schneider Dániel kántortanító is. Az előbbi felsorolás nem véletlen: a fenti személyek egy része vált Savanyó Jóska betyárbandájának az áldozatává a nagy vázsonyi rablás során.

Németh nem unatkozott. A szintén önálló cikket érdemlő Schneider kántorral karácsonyi, farsangi és majálisi programokat szervezett az iskolában. Emellett fotózott is, az első nagyvázsonyi fotók egy részét ő készítette. Néha festett is, valamint vett egy kezdetleges nyomdagépet is, amivel meghívókat és földrajzzal kapcsolatos iratokat nyomtatott. Ahogy Németh fogalmaz, ekkoriban sok „lehetetlen dolgot” csinált.

Valószínűleg 1895-96 telén ment fel először az akkor Todesco-Lieben família kezében lévő Zichy-kastély padlására is. Felment, s leesett az álla: ládákban hevertek a több száz éves iratok. Ettől kezdve telente a kastély padlásán lévő iratokat kutatta. Beleszeretett Nagyvázsony helytörténetébe.

A Kinizsi-vár a századelőn, Németh Gábor 1901-ben megjelent "Adatok Nagyvázsony történetéből" c. művéből. A fotót valószínűleg Németh Gábor készítette.

Már-már „happy end”, gondolhatnánk. De jött 1898. május 26-a, a vázsonyi lázadás napja. Az emberéleteket követelő zavargásról már korábban írtam, de az ismétlés kedvéért röviden összefoglalom. A fent is említett Franz Huemer nem sokkal korábban elhunyt, s édesanyja haza akarta vitetni egyszülött fiát Bad Ischlbe. Igen ám, a vázsonyiak ezt nem szerették volna, ugyanis az a babona terjedt, hogy a jég elveri a termést, ha az exhumált halottat kiviszik a faluból. Az első exhumálási kísérlet sikertelen volt, ám békésen zárult, köszönhetően Németh fellépésének. A második kísérlet sikeres volt, de elszabadult a pokol: két halott, számtalan sérült, 55 nagyvázsonyi „előzetben”, Vázsonyban pedig 7 település 20 csendőre és egy századnyi csendőr tartotta fenn a rendet.

Németh, bár ő maga sem állt az „exhumálók” oldalán, mégis áldozattá vált. A községháza előtti téren lévő tömeg a plébánia felé vette az irányt, s a történész káplán az ablakon kiugorva Tótvázsonyba futott, majd onnan Veszprémbe vette az irányt. Veszprémben Hornig püspök a káplánt kérésére felmentette, s a mai Somogysámsonba helyezte.

A vázsonyiak viszont megbánták tettüket, s nem törődtek bele szeretett káplánjuk elvesztésébe, egy 90 fő által aláírt levelet küldtek Hornignak, hogy helyezze vissza a közkedvelt Némethet. Németh Gábor végül saját visszaemlékezései szerint 1898 szeptemberében lépett újra Nagyvázsony földjáre – bár egyes források szerint csupán 1904-ben került vissza Kinizsi fészkébe.

Németh Gábor portréja, amely 1913. augusztus 12-én készült Veszprémben. Ez a példány a nagyvázsonyi historia domusban volt. Ez a kép azonos a Veszprémi Érseki Levéltárban lévő fotóval.

„Repesett a lelkem, hogy én leszek Nagyvázsony Hérodotosza” – Németh Gábor, a kutató

Németh tehát alig pár hónapos távollét után visszakerült Nagyvázsonyba. S ha már visszakerült, újra munkába látott: elkezdte feldolgozni a korábban említett, Zichy-kastély padlásán lévő okleveleket, melyek közül nem egy középkori iratról készült másolat volt. A négy ládányi iratot főleg peres eljárásokban használhatták fel az uradalom ügyvédjei, s ezen eljárásoknak hála maradt fent sok másolat a XX. század elejéig. Az iratok fellelése óriási örömmel töltötte el a 25 éves káplánt: „Repesett a lelkem, hogy én leszek Nagyvázsony Hérodotosza” – gondolta. S így is lett!

Németh Gábor Nagyvázsony és környékével kapcsolatos kutatásainak egy részét már 1900-ban közölte a Veszprémi Hírlap. 1901-ben végül megjelent a máig hiánypótló, „Adatok Nagy-Vázsony történetéből” című remekműve. Németh ezen könyve a mai napig nehezen hozzáférhető, ámde óriási jelentőségű mű. A 31 éves káplán ugyanis olyan okleveleket közöl amelyek egy része eltűnt vagy a háborúban megsemmisült. Németh Gábornak ez a kötete a mai napig megkerülhetetlen forrása Nagyvázsony és környéke helytörténetének, valamint a Kinizsi-kutatásnak. Jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az 1950-60-as években lefolytatott vázsonyi ásatások során mind alapműként forgatták a régészek és történészek. A mai Nagyvázsony és környékéről szóló művek is nagyban támaszkodnak Németh kutatásaira, de Kinizsi Pál életéről s vázsonykői tevékenységéről is sok fontos adatot találni a könyvben.

A Szent István-templom 1914-ben Németh Gábor rajzán. A képen látható a mára már elbontott, a templom déli oldalán lévő oratórium.

Németh egyes források szerint több művet is megjelentetett, amelyek egy része egyházzal kapcsolatos kiadvány volt. Valószínűleg nem véletlen az sem, hogy 1928. március 8-án a Szent István Társulat tagjai közé választották a vázsonyi plébánost.

1904. május 12-én elhunyt Virág Gábor nagyvázsonyi plébános. Nem sokkal Virág temetése után ellátogatott Németh Gáborhoz a Todesco-örökös Lieben Ernő, s megkérdezte, nem akar-e vázsonyi plébános lenni. Németh szinte válaszolni sem tudott, 1904. július 4-én nagyvázsonyi plébános lett a helytörténet-kutató papból.

A nagyvázsonyi Zichy-kastély a századelőn. Németh a kastély padlásán lévő öreg oklevelek alapján kezdte kutatni Nagyvázsony helytörténetét

A plébános a faluban nagy tiszteletnek örvendett, s a falu közösségi életéből is kivette a részét. Hittant oktatott az iskolában, 1904-ben Schneider Dániellel ő alapította a Katolikus Legényegyletet, 1921-től a Nagyvázsony és Vidéke hitelszövetkezet igazgatóságának tagja volt, 1923 körül ő volt a 300 fős (!) Gazdakör egyik megalapítója, ő volt a községi ínségenyhítő bizottság elnöke is, valamint a karácsonyi gyűjtésekben közreműködött, a helyi megemlékezésen pedig rendszeresen szónokolt. Emellett a plébániát is fejlesztette, 1899-ben az ő unszolására ásattak kutat a plébánia udvarán, s példás gazdaságot is működtetett, amelynek bevételeit és kiadásait precízen nyilvántartotta.

Osztálykép az 1920-30-as évek Nagyvázsonyából. Középen Balogh igazgató mellett Németh Gábor plébános látható. (Forrás: Csebi Pogány Péter, Borbás János (szerk.): Nagyvázsony múltja képekben)

A Kinizsi-sírkutató plébános

Az 1901-es művét követően további helytörténeti könyve nem jelent meg, hiánypótló és rendkívül fontos forrásértékkel bír ugyanakkor a nagyrészt általa jegyzett historia domus. A historia domus (háztörténet) a plébánia történetéről és falu fontosabb eseményeiről írt kéziratos könyv. Németh a historia domus első felében az 1901-es könyvének egy kiegészített változatát közli. A historia domusban Németh az 1901-es kutatásainak egyes részét revideálja, s sok új, általa kutatott történetet és fejezetet tüntet fel.

A nagyvázsonyi historia domus első oldala

A háztörténet külön érdekességgel is szolgál, mivel egyes történeteit és fejezeteit kis rajzokkal illusztrálja, melyek nagy része történeti hitelességű. Németh jól ábrázolja a vázsonykői pálos kolostor, Kinizsi-vár, Szent István-templom és csepelyi romok századeleji állapotát.

Németh kutatása nem csak az írásban merült ki, szeretett ásni is. Lelkes „hobbi régészként” rendszeresen jelent ásóval, lapáttal és csákánnyal a kezében, s ásott fel kerteket, udvarokat. Többek között tárt fel római villát, meglátogatta a Kab-hegyi „kézimalom-bányát”,Laczkó Dezsővel is kutatott, legjelentősebb "ásatása" viszont Kinizsihez köthető.

Kinizsi Pál temetetése Németh Gábor rajzán a nagyvázsonyi historia domusban

1927 októberében kanyarójárvány sújtotta a vázsonyi iskolát, ami egy időre be is zárt. Németh gondolt egyet, s a pálos kolostor felé vette az irányt, hogy megtalálja Kinizsi évszázadok óta keresett eredeti sírhelyét. Már ez év nyarán ásott itt diákjaival, s a Kinizsi-sírkő fedlapjának töredékeiből sok kis darabot meg is találtak, nagyjából a mai sír körül egy félkörívben. Németh aztán a járványügyi szünet miatt rögtönzött ásatása alatt azonosította mind Kinizsi Pál, mind Horváth Márk sírját is. Ezen kutatását a historia domusban is rögzítette, igaz, pontatlanul. Ezzel később meg is gyűlt a baja Éri Istvánéknak, akik a Németh-féle skicc alapján nem találtak rá a sírokra, végül azonban azonosítani tudták azokat.

S ha már Kinizsi és Németh Gábor. A nagyvázsonyi plébános volt az egyik kezdeményezője a vázsonyi Kinizsi-szobor állításnak. 1903 novemberében ugyanis Németh Gábor, dr. Óváry Ferenc országgyűlési képviselő, Finke József és Kolossváry József Veszprém vármegyei alispán elhatározták, hogy szobrot állítanak a veretlen hadvezérnek. A „szoborbizottság” helyi elnöke Németh Gábor lett. Az emlék javára sokan adakoztak, még maga Ferenc József is. A szobor felállítása - ahogy arról korábban írtam - végül a felkért művészek tragikus halála és a háború okozta nyersanyaghiány és infláció miatt elmaradt.

A nagyvázsonyi pálos kolostor Németh Gábor rajzán. Németh elnagyolva jelzi Kinizsi Pál sírját is.

Félreértés vagy kegyetlenkedés? Németh Gábor mártíromsága

Németh Gábor 1935-ben ment nyugdíjba, utódja a korábbi vigántpetendi káplán és adminisztrátor, Molnár György lett. Németh Gábor utolsó éveiről nem sokat tudni, valószínűleg t továbbra is folytatta helytörténeti kutatásait.

A mise utáni tömeg Nagyvázsonyban (Forrás: Csebi Pogány Péter és Borbás János által szerkesztett Nagyvázsony múltja képekben)

1945 márciusában Nagyvázsony vidékére is megérkezett a háború. A falu apraja-nagyja a Bakony sűrűjébe, a Kab-hegy felé vette az irányt. Így tett az aranymiséjére (pappá szentelésének 50. évfordulójára) készülő Németh Gábor is, aki március 23-án a Pula falu melletti Farkas-árokban keresett menedéket a Látrányi-Leitold családdal. Március 26-án, mikor Pulán még német csapatok állomásoztak, amikor az idősebb Látrányi-Leitold fiú egy hátizsákkal a falu felé indult. A család figyelmeztette, hogy a hátizsákot ne vigye magával. Ezt a táskát akarta Németh Gábor később a fiú után vinni. Az egyik magaslaton ekkor egy szovjet katona jelent meg, s a plébános felé ordított. Hogy mit, azt nem értették a Farkas-árokban bujdosók.

Németh haláláról több történet is közszájon forgott. Egyesek szerint a szovjet katona nőnek nézte a reverendában lévő plébánost. Mások szerint Németh nagyothallóként nem hallotta, mit mond a szovjet katona. Reményi Antal Németh Gáborról szóló, Pulai Tükörben megjelölt cikkében leírja, hogy Harmath István tanárnak a Látrányi-Leitold fiúk azt mesélték, hogy valószínűleg Németh nem értette, mit akar mondani a valószínűleg kalasnyikovot davaj-gitárt (Georgij Spagin-féle PPS-41-et, köszönöm az fkv.115 nevű felhasználó észrevételét) markoló szoldát. A vöröskatona végül tüzet nyitott, s Németh Gábor holtan esett össze. A holttestét valószínűleg másnap tudtak eltemetni; a vázsonyi Hérodotosz meggyilkolásának helyét egy időben egy száraz fába vésett kereszt is jelezte. A háborús időszakban Némethről nem tudtak rendesen végtisztességet venni, így ideiglenesen a Farkas-árokban temették el, s csak később temették el a nagyvázsonyi temetőben. Németh halálával kapcsolatban utódja, a szovjetekkel szemben csak pénztárcáját elvesztő Molnár megjegyezte, hogy „Ha [Pulán] velünk maradt volna, talán semmi baja nem lett volna”.

Németh Gábor jelenleg a nagyvázsonyi temetőben, elődje, Virág János mellett, s az általa kutatott Kinizsi-sírtól nem messze alussza örök álmát. Neve sajnos mára kezd a feledés homályába veszni. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy a szegényeket támogató, Nagyvázsony és hazánk történelmét, valamint Kinizsi Pál életét kutató „nagyvázsonyi Hérodotosz”, Németh Gábor megérdemli, hogy nevét megörökítsék az utókor számára.

Németh Gábor sírja a nagyvázsonyi temetőben