Vigántpetend a Művészetek Völgye egyik fővárosa, sokan talán a Vigánti-hegyen vezető kanyargós szerpentinről lehet ismerős, melynek tetején csodás kilátást nyújt a római őrtorony-kilátó.

A vigántpetendi templom hajdan Zalapetendhez tartozott

A mai falu Vigánt és Zalapetend egyesítéséből jött létre 1939. január elsején.  Az egyesítés emléke olyan friss, hogy a vigánti falubejárónál még ma is áll a rég egybeépült két településrészt elválasztó határkő, sőt előfordult, hogy egy vigánti lakost „lepetendiztek”, aki kikérte magának, hogy ő márpedig vigánti.

Ebből is látszik, hogy az egyesítés ellenére még ma is elevenen él, hogy több mint fél évezredet éltek „függetlenként” a Zala vármegye határán fekvő falvacskák. A függetlenségük egyik jele pedig nem volt más, mint a pecsét. A pecsét már az ókor óta ismert eszköz, elsődleges funkciója a hitelesítés. Esetünkben ez azt jelenti, hogy a falu elöljárósága (általában a jegyző) ezen pecsét lenyomatával tudott hiteles okiratot kiállítani.

A vigánti evangélikus harangláb, amely Albicz Ágnes munkájának köszönhetően hamarosan megújul

A kisebb falvak (községek) önálló közigazgatása valamikor az 1780-as években alakult ki, azaz a kisebb településeken a mai önkormányzatiság elődje Mária Terézia uralkodása végén vagy azt követően jött létre. A község feje ekkoriban a bíró volt, akinek sokrétű feladatkörébe tartozott az állami is vármegyei jogszabályok végrehajtása (közigazgatás) mellett, községi érdekű ügyek intézése (önkormányzatiság), s 1869-ig korlátozott bíráskodási (törvénykezési) funkcióval is bírt.

A községi önkormányzatiság fejlődéséből a mai Vigántpetend két jogelődje, Vigánt és Petend (később Zalapetend) sem maradt ki, melyet jeleznek a 18. század végéről származó pecsétek is. Porpáczy György vigántpetendi plébánia történetét feldolgozó kéziratos könyvében megemlíti, hogy Vigánt község pecsétje 1789-bőr származik, melynek felirata „N.Vigánt Helség Petsétje 1789”. A pecséten egy hajlított kar buzogányt tart a kezében, azaz a mai vigántpetendi címer elődjével van dolgunk. A Vigánt előtti „N.” a nemes jelzőt takarja: a kisebb, ám nagyobb múltra visszatekintő község egy részét ugyanis nemesek lakták. Az egységes települést 1338-ban felosztották, s így a keleti (Vigánti-hegy) felőli részen jött létre a nemesek által lakott Nemes-Vigánt, míg a nyugati (Kapolcs felőli) részét a veszprémi káptalan bírta, s ez a Pór-Vigánt nevet kapta. Vigántot sokáig elkíséri a nemesi jelző, még akkor is, ha a 18. századra a nemesi elem már elenyészőben van a településen. A nemesi ősökre visszavezethető büszkeség egyébként még a századfordulón, sőt néha manapság is megjelenik a vigántiak vagy Vigántról elszármazók történeteiben. Talán ezt a nemesi önállóságot (esetleg katonáskodást) jelölheti a mai vigántpetendi címerben is visszaköszönő buzogány is. Hogy Vigánt pecsétjének Porpáczy által leírt lenyomata hol lehet, egyelőre nem tudni.

A vigántpetendi címer, amely a vigánti címer és pecsét átvétele

A kiváló petendi helytörténész-plébános említést tesz Petend pecsétjéről is, amely felirata Porpáczy szerint „Petend Helség Petsétje 1791”. A pecsét bal oldalán egy görbe kés („venyigemetsző kacor”), jobbján pedig egy eke(vas) látható. A kacor talán utalás lehet a Vigánti-hegyen lévő, valamint a mára már elvadult, petendi részen lévő szőlőkre, az eke pedig a földművelők jelképe lehet.  Ez a két jelkép egyébként meglehetősen sokszor előfordul a magyar jobbágyfalvak címerében. Azt tudjuk, hogy Petend a 18. században jobbágyfalu volt, s az Eger-patak mellett elterülő földjei a környék legkiválóbb termőterületei közé tartoztak.

Petend pecsétje az elhunyt Vargyas József javairól készült hagyatéki leltár utolsó oldalán

Vigánti „petséttel” ellentétben a Petendi óriási szerencsével megmaradt. Porpáczy 1962-ben befejezett könyvéből tudjuk, hogy a pecsét két okiraton maradt fenn Nagy Sándor birtokában. Nagy Sándor – jelen sorok írójának dédapja – 1891. augusztus 28-án Zalapetenden látta meg a napvilágot. Az első világháborúban orosz fogságba esett, ahol kis híján kivégezték, végül óriási szerencsével hazatért, de testvéröccse orosz/lengyel földön hunyt el. Az oroszul kiválóan beszélő fiatal gazda hamarosan tisztes gazdaságot épített fel, köztiszteletben állt, s az 1930-40-es években több ízben falubírónak választották.

Az árvákat is nevelő falubíróhoz talán ekkor került egy 1832. február 8-án kelt okirat, mely néhai Vargyas József – mai jogász bikkfanyelvvel élve – hagyatéki leltárját tartalmazza. Az elhunyt minden vagyonelemét feltünteti a korabeli összeírás, kezdve a házának leírásától (padlótól az ajtókon át az ablakokig), a házban lévő ingóságokon (szék, asztal, ágy stb) és állatokon át az elhunyt adóságaiig. A hagyatéki leltár végén a falu bírájának, Cser Istvánnak kézjegye és Mészáros Mihály jegyző aláírása mellett további 10 hiteles személy kézjegye is szerepel. A kézjegy itt egy x-et takar, ugyanis az „aláírók” írástudatlanok voltak. A hiteles személyek között több, mai napig petenden élő családdal találkozunk: szerepel itt a Tál, Bús és Kandikó család felmenője is. Az irat amellett, hogy időképként betekintést nyújt egy 19. század eleji-közepi Bakony-Balaton környékén lévő háztartás mindennapjaiba, azért is jelentős, mert ez ma az egyetlen ismert irat, amelyen fennmaradt Petend helység pecsétjének eredeti lenyomata.

A "hagyatéki leltár" első oldala

Az irat megmenekülésének útja nehezen rekonstruálható. Valószínűleg a ’30-40-es években került az akkori falubíró, Nagy Sándor birtokába, aki leselejtezés helyett mint kultúrkincset, megőrizte azt. Az iratok az általa felújított, ma is álló ház padlására kerültek. A padláson azonban zordak voltak a körülmények, s innen Nagy Sándor lánya, Kandikó Józsefné (született Nagy Valéria) – jelen sorok írójának nagymamája – az elpusztulásuktól félve magához vette őket, s tartotta egészen az utóbbi évekig. A kereken 190 éves irat korához képest jó állapotban van, szinte teljesen olvasható. A leltáron lévő pecsét ugyanakkor már töredezett, s a Porpáczy által még kivehetőnek ítélt „Helség” szó már nem látható rajta. A Porpáczy által leírt felirat ugyanakkor nem pontos: míg a kiváló plébános-helytörténész szerint az „Petend Helség Petsétje 1791”, addig a lenyomaton a „Petend [Helség] Petsét 1791” szerepel.

Nagy Sándor Vigántpetend falubírája volt több ízben, s neki köszönhető a petendi pecsét és sok értékes helyi irat megmentése

Petend pecsétje tehát újra megtaláltatott, sőt Bús Gabriellának köszönhetően újraéledt! Idén év elején ugyanis a pecsétlenyomatról készült fotóim és Porpáczy György könyve alapján Madár Eszter Bús Gabriella megrendelésére elkészíttette a pecsét tisztázott lenyomatát. Ezen lenyomatott Bús Gabriella a rendelkezésemre bocsátotta, amelyet ezúton is köszönök! Az így készített lenyomat alkalmas arra, hogy bélyegző készüljön belőle, s hirdesse a néhai Zalapetend dicső múltját.

A Madár Eszter által Bús Gabriella megrendelésére megalkotott pecsétlenyomat