Az előző cikkekből kiderült, hogy miért is egy domb közepére épült Vázsony erőssége, s milyen is volt Kinizsi várának fénykora. A közel ötven évig tartó virágzást egy közel másfél évszázados végvári lét követte. Hogyan vetült a török félhold árnyéka Vázsonykőre? A cikkből kiderül!

Vázsony és  Kinizsi-vár a Kab-hegy déli lankáival

Kinizsi nyomába indulunk! Látogasd meg Te is a Kinizsi-sírkutatást, amely 2023. augusztus 21. és 2023. szeptember 23. között zajlik! Az esemény a linkre kattintva érhető el.

Ha nem akarsz lemaradni a Kinizsi-sírkutatás fejleményeiről, vagy érdekel Nagyvázsony és a Bakony/Balaton-felvidék helytörténete, kövesd a Vázsonykő oldalát Facebookon is!

A török félhold árnyékában, avagy a vérzivataros 16. század

A jelen fejezet a Horváthok vázsonyi birtoklásának a megszilárdulásával veszi kezdetét, amely az 1530-as évek második felére történt meg. A kroát származású família nem sejthette ekkor, hogy vázsonykői jelenlétük nagy részét a törökellenes harcok fogják kitenni. Baljós árnyak gyülekeztek pedig. 1543-ban Székesfehérvárat elfoglalja a török, s ettől kezdve folyamatos veszélyben van a környék: 1546-ban például a szomszédos Petendről hurcol el egy jobbágyot az oszmán. Vázsonykő 1552-ben válik „igazán” végvárrá, mikor is a hódítók a nyarat Veszprém várának elfoglalásával indították. Ettől kezdve megszaporodnak a török portyák Vázsony környékén is. Ugyanezen évben újabb csapás éri a környéket: a helyi főurak Gyulaffy László és Horváth Gáspár vezetésével felrobbantják a pálosok kolostorát, félvén, hogy a török oda beveszi magát. A kolostorrobbantásnak volt azonban egy másik indoka is: a frissen nyert kövekből könnyen meg lehetett erősíteni a vázsonykői erősséget, amely hamarosan be is következett.

Így nézhetett ki Vázsonykő erőssége a 16-17. században, azaz a törökellenes harcok idején (Éri István rajza)

A vázsonyi végvár először Pápa, majd Győr fennhatósága alá tartozott, s feladatául a tapolcai/dalmát kereskedelmi út – és ezáltal Tapolca –, illetve Tihany védelmét kapta.  A tapolcai út védelme elsősorban dél-nyugati irányba, a korabeli Nagyvázsony-Petend/Vigánt-Pula vonalon zajlott, Tihanynak pedig az északi tartományait kellett védeni, aminek vonala a mai Vöröstó-Barnag-Pécsely térség volt.

Nagyvázsony elhelyezkedése a mai viszonyok között. Kinizsi hajdani erőssége a Tapolca-Tihany-Veszprém háromszögben helyezkedett el, s feladata a Tapolca és Tihany felé vezető utak védelme volt.

A török hódoltság olyan erővel zúdult a környékre, hogy egyesek szerint 1553-1557 között török kézre került a Kab-hegy déli vidéke. A források ellentmondásosak, annyi azért kiderül belőlük, hogy Vázsony 1566-ig (Veszprém visszavételéig) török nahije volt, amely egy közigazgatási és bíráskodási egység, mai szóval élve járásnak feleltethető meg. Hogy ez tényleges birtokot, vagy „csak” esetleges kettős adóztatást jelent-e, azt nem tudni. A Horváthok levelezése alapján a vár minden bizonnyal magyar kézen volt, de az lehetséges, hogy még a települést is nehezen tudta megvédeni a maroknyi magyar sereg.

Veszprém 1566. június 30-i visszavételét követően enyhül a nyomás Vázsonyon, olyannyira, hogy tervbe kerül az erősség lerombolása. Erre szerencsére nem került sor, ehelyett tovább erődítették a várat.

Giulio Turco 1569 körül készült alaprajza Vázsonykő váráról (Forrás: Várlexikon)

A törökellenes harcok folyamatosak eközben: török hordák dúlják fel Vázsony környékét, kipusztítva a Balaton-felvidék és Bakony térségét. A pusztulás üteme a 16. század végére felgyorsul: 1593-1594 környékén a török ugyanis beveszi Vázsony várát, s markában tartja azt egészen 1598-ig. A 4-5 éves periódusban Vázsony immár teljes „értékű” nahije (török közigazgatási és bíráskodási központ, magyarul kb. járási székhelynek fordítható) lett. A vázsonyi nahije alá tartozott ekkor „Csevin”, ami valószínűleg Csepelyt rejti, „Nemes-Domosin”, ami Nemes-Barnagot, „Veresvár”, amely Vöröstót, míg meghatározatlan település Csimod és Görüdős.  Nagyvázsony ura ebben az időben idősebb, majd ifjabb Szkender Mohamed voltak, akik egy feljegyzés szerint egy 51 fős kis sereg felett diszponáltak. Vázsony – valószínűleg – egyetlen huzamosabb ideig tartó török megszállása 1598 augusztus elején ért véget, amikor is Schwarzenberg Adolf mint császári és Pálffy Miklós királyi főparancsnokok a Dunántúl jelentős része mellett Vázsonykő várát is felszabadították az oszmán iga alól.

Belépés csak magyaroknak, avagy a végvári időszak második fele

Ezt követően az erősség folyamatosan dacol a törökkel, de „igazi” oszmán had valószínűleg már nem veszi be. 1605-ben Bocskai István szabadságharcos hadai veszik be csellel Vázsony várát, egyes források szerint kétszer is, azonban még ez évben újra a Habsburg-párt kezébe kerül. 1620-ban Bethlen Gábor hadai foglalják el vértelenül Vázsonyt, s maradnak ott egészen 1621/1622 fordulójáig. Vázsony erőssége tehát továbbra is végvár, de az oszmán nem veszi be Kinizsi hajdani fészkét.

A vázsonyi vár távlati képe a 17. században (Forrás: Pátkai Ádám Sándor cikke, Szádvár)

1648-ban meghal a Horváth család utolsó fiúgyermeke, a nagyjából egy éves Mátyás (Matkó). Vázsonyt és tartozékait Zichy István szerezi meg, ezzel a Vázsonyi-medence fővárosa a korszak és az elkövetkező évszázadok egyik legbefolyásosabb családjának kezébe került. A várkapitányi tisztséget 1652-ben a mezőváros ura, Zichy István kapja, amelyet 1667-ban átad a „frissen” házasodott fiának, Zichy Pálnak.

A török 1663-ban és 1664-ben is pusztítja Vázsonyt és környékét. Zsiray Lajos szerint 1663-ban a török felégette Vázsony oppidumot, a várat viszont nem tudták – s talán nem is akarták – elfoglalni. 1664-ben a szentgotthárdi csatában vesztes török Sümeg-Tapolca (Csobánc)-Petend/Vigánt útvonalon vonult vissza, s egyesek szerint ekkor történt a híres nőzséri csata, ahol a magyar hadak megfutamították a török seregtesteket. A csata olyan jelentős volt, hogy a helyi emlékezet a mai napig számontartja, Simon Lászlóné Kardos Julianna visszaemlékezései szerint a vázsonyiak körében még a ’30-as években is köztudott volt a diadal, melyről földrajzi nevek is árulkodnak. Németh Gábor szerint  a csata 1594-98 között, Vázsony török megszállása idején, Éri István szerint pedig 1600 körül zajlott. A pontos évszámot tudni nem lehet, de annyi bizonyos, hogy 1664-ben a vázsonyiak rátámadtak a visszavonuló török had egy kisebb részére, erről Evlia Cselebi világutazó is megemlékezik.

Gerlisch János térképe, amelyen Vázsony környéki ütközetet tüntetett fel. Hogy ez a nőzséri magyar-török csata, vagy esetleg a kuruc-labanc küzdelem lehet, nem tudni egyértelműen (Forrás: OSZK)

A török mellett a belső harcok is gyengítették a vázsonyi őrséget. A katolikus Zichyk és a protestáns (evangélikus) várvédők közötti viszony ugyanis nem volt konfliktusmentes, a család többször vitába keveredett a harcos lutheránus vice(helyettes-)várkapitánnyal, Semptsei Ferenccel. Semptsei a vázsonykői őrség egyik utolsó hősi halottja. 1680. január 30-án Berhidánál portyázott vázsonyi és veszprémi katonákból álló csapatával, mikor „összefutottak” a palotai és fehérvári török különítménnyel, s a csatában a 70 éves Semptseinek fejét veszi a török. Semptsei testét Veszprémbe vitték, s a mai Benedek-hegyen lévő emlékmű helyén egy kriptába temették, s holtteste valószínűleg mind a mai napig ott nyugszik.

Az utolsó törökkori esemény 1683 június végén történt, mikor is a Bécs felé tartó török sereggel harcoló Thököly vezette hadtest egy része Barkóczy Ferenc vezetésével vér nélkül elfoglalta Vázsonyt, de a Bécset megmentő és az Oszmán Birodalom bukását előrevetítő kahlenbergi csata (1686. szeptember 12.) után a kurucok feladták Kinizsi hajdani sasfészkét.

A török kiűzése után a vázsonykői erőd jelentőségét veszítette kis időre, de 1704-ben a Rákóczi-szabadságharccal újra visszatértek a hadi események a Kab-hegy lábához. Ebben az évben a Forgách Simon vezette kuruc csapatok Vázsonyt választották ki székhelyüknek a Balaton-felvidék és Bakony környékén. A Vázsonyi-medence stratégiai fontosságát jelzi az 1707. február 24-én zajlott vázsonyi/(második) nőzséri csata is, melyben a kuruc hadak a Rabutin de Bussy által vezetett csapatokkal vívtak egy „döntetlenszagú” csatát. A kutatók egy része szerint stratégiai siker azonban a magyaroké volt, s a császári csapatok kénytelenek voltak a Vázsony-Tapolca útvonal helyett délebbre, a Balaton partján vonulni. Más források szerint a magyarok voltak kénytelenek a vár alá vonulni, s a labancok folytatták útjukat Tapolca és Sümeg felé.

id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc-labanc lovas párbaj

A szabadságharc bukása után a vázsonyi vár végképp elveszítette hadi jelentőségét, őrség 1720-ig volt a várban, s ők katonai helyett börtönőri (strázsa) feladatot kaptak. Tőlük tehát megváltak, s nagy részük jobbágyként Leányfaluba vagy Mencshelyre költözött.

Ha a végvári korszak mérlegét kellene megvonni, akkor megállapíthatjuk, hogy óriási pusztítást okozott a Vázsonyi-medencében. Bár a várat véres ostrom nem érte – erre régészeti források sincsenek – a mezőváros és környéke a törökellenes harcokban szinte teljesen elnéptelenedett: kis túlzással csak a katonák és családjaik maradtak a Bakony és Balaton-felvidék térségében. A végvári időszakban pusztult el Vázsony környékén Billege, Csepely, Tálod, Petend, Vigánt és egyesek szerint Imár és Csörgő is. A háború utáni időszakban ugyanakkor jelentős fellendülés volt tapasztalható a Kab-hegy lábánál, amelyet a Zichy családnak és az általuk betelepített német népességnek is köszönhető.

Kinizsi hajdani fészkének katonai története a törökellenes, majd kuruc-harcokat követően le is zárult, s elindult a lassú pusztulás, amelynek rövid történetét a következő cikkben mutatom be.