Mi a gondja a petendieknek?
Kevés Nagyvázsony környékén elhelyezkedő településről maradtak fent korábban országosan ismert közmondások. Az egyik, mára már feledésbe merült mondás a Művészetek Völgye egyik „bástyájának” számító Vigántpetendről (a keletkezés idején még Zalapetend) szól, s annyit mond: „gond a petendieknek”.
Peng Mátyás zalapetendi kocsmája az 1930-as években
A mondás jelentésére két elmélet van. Sárfi Ignác értelmezése szerint Zalapetend erdejében rengeteg zsivány volt, amely gond volt Petend (és a környező falvak) lakosságának. E szerint a teória szerint a mondás annyit jelent, hogy valaki bajban van. Ez a gondolatsor meglehetősen gyenge lábakon áll. Bár való igaz, a 19. század folyamán rengeteg betyár volt a petendi és bakonyi erdőkben, a petendieknek nem ez volt a legnagyobb gondja.
A Vigánti-hegy utolsó előtti kanyarja, ahol a régi római út csatlakozik a Szerpentinhez. A fotó a római őrtorony kilátóból készült.
A mondás értelmét Porpáczy György, petendi plébános bontja ki, amellyel helyiek is egyetértenek. A petendiek (és a vigántiak) ugyanis egészen a 19. század elejéig, a mai „Szerpentin” út elkészüléséig a földművelés mellett „fuvaros” bizniszben is érdekeltek voltak. A nyugat – azaz Tapolca – felől érkező kereskedők előtti utolsó nagy akadály a Vigánti-hegy volt, amelyen ekkor még nem a mai kanyargós (Szerpentin) vezetett fel, hanem a falusiak által csak „római útként” említett, ma is létező földút. Ezt a megtelt szekerekkel nehezen tudták megtenni a kereskedők, s itt jöttek képbe a petendiek. Ők ugyanis tisztes áron vállalták, hogy a rakománnyal teli szekereket ökreikkel és bivalyaikkal felvontatják a Vigánti-hegy tetejére.
A 18-19. század fordulóján még egyenes út vezetett fel a Vigánti-hegyen a vázsonyi/leányfalui platóra. Ekkor élték a petendi fuvarosok a fénykorukatA mondás tehát a fuvarozásból ered. Mikor egy kereskedőtől Tapolcán, Diszelben vagy Kapolcson megkérdezték, hogy hogyan juttatja fel szekerét a Vigánti-hegyen, az csak legyintett, s annyit mondott „gond a petendieknek!”, azaz nem az ő baja. A mondásban tehát egy belenyugvás, sztoikus nyugalom rejlik, s annyit jelent, hogy a felelősség immár nem közmondás kimondóját terheli.
1858-ra már elkészült a Vigánti-hegyen kanyargó Szerpentin.
A korabeli üzletemberek már Diszelből üzentek a petendieknek (és valószínűleg vigántiaknak), hogy készítsék elő jószágaikat, hamarosan szállítmány várható. A jelenleg is Vigántpetenden élő tősgyökeres családok közül a Kandikók foglalkoztak a leghosszabb ideig a szekérvontatással.
Ehhez hasonló szekerekkel fuvaroztak a petendiek és vigántiak a 18-19. század folyamán. (Forrás: https://mandadb.hu/tetel/210524/Zsanerkep_Okros_szeker)
A petendiek ebbéli üzletének a Szerpentin elkészülte vetett véget. Hogy ez pontosan mikor történt, arra egyelőre nem találtam forrásokat. A korabeli térképek szerint valamikor a 19. század első felében, bár Porpáczy György szerint pedig Paulics János plébánoskodása alatt, 1876-1916 között fejeződött be a kacskaringós út megépítése. Valószínűleg a kettő között van az igazság: először elkészült az út nyomvonala, majd a korszerűsítése valamikor a 19. század végén, 20. század elején történt meg. A petendi fuvarosok pedig valamikor az 1800-as évek elején foghatták be utoljára ökreiket. Azóta már nincs gondja a petendieknek.
Szerző: Dr. Kandikó Csanád
Szólj hozzá!
