Az idegenvezetéseim során kevés turista hiszi el elsőre, hogy Kinizsi Pál hajdani rezidenciáját alig 70 évvel ezelőtt hagyta el az utolsó lakója. De nem is akármilyen utolsó lakó volt ő, hanem egy igazi úrnő, akit a falu csak Királynénak nevezett. Pedig nem volt ő sem úrnő, sem királyné, hanem egy özvegy cselédasszony, aki a Zichyknek köszönhetően költözhetett be a gótikus falak közé. Ki is volt Király Liza? Miért emlegetik még ma is a helyiek? Milyen volt a Kinizsi-vár a feltárás előtt? Ezekre a kérdésekre igyekszem választ adni.

Segítenél megtalálni Kinizsit? Ajánld fel SZJA-d 1%-át a Kinizsi-sírkutatásnak! Részletek a linkre kattintva érhetők el.

Ha nem akarsz lemaradni a Kinizsi-sírkutatás fejleményeiről, vagy érdekel Nagyvázsony és a Bakony/Balaton-felvidék helytörténete, kövesd a Vázsonykő oldalát Facebookon is!

A Kinizsi-vár utolsó lakója, Királyné a vártorony bejárata előtt (Forrás: Éri István: Séta Kinizsi várában)

Tüskevárról a Kinizsi-várba

A Kinizsi-vár számos neves lakójának életét dolgozták már fel korábban, elég Kinizsi Pálra, Horváth Márkra, Magyar Benignára, a Zichykre vagy a Vezsenyi és Horváth famíliákra gondolni. Eme – szó szerint – nemes felsorolásba tartozik a vár legendássá vált utolsó lakója is, akinek kiköltözését újságcikkek és anekdoták is megörökíti. Kevesen foglalkoztak azonban a legenda és vidám történet mögött lévő vázsonyi hölgyről, akinek még a születési neve is a feledés homályába veszett. Ezidáig.

Királyné ugyanis nem királynénak született. Történetünk hőse, Gombosi Karolina 1887. március 10-én Gombosi Erzsébet („Örzse”) törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot a Somló lábánál fekvő Tüskeváron. A korabeli szokásoknak megfelelően már másnap megkeresztelték az újszülöttet, ezt követőena történeti nyomok elvesznek.

Gombosi Karolina, a későbbi Király néni keresztelési anyakönyvi kivonata

A következő fejezetben már Nagyvázsonyban találjuk a 19 éves leányzót, aki 1906. november 25-én feleségül megy a Todesco család napszámosaként dolgozó Kőnig Józsefhez. Kőnig József és Gombosi Karolina házasságában - az eddig feltárt források szerint - két lány született. A férj, Kőnig József tősgyökeres nagyvázsonyi volt, 1880. április 22-én Kinizsi városában látta meg a napvilágot. Cselédként a helyi uraságnál dolgozott: ez 1913-ig a Todesco/Lieben famíliákat jelentette, 1913-ban pedig Zichy Béla vette vissza a vázsonykői uradalmat. Kőnig Józsefné - azaz Király néni - a Népszabadság által készített riportban elmondja, hogy egy hold föld és négy szekér fa volt többek között férjének a fizetsége. A Kőnig család emellett kapott egy cselédlakást is – ez valószínűleg a kastély köré épült házak egyikét jelentette. Király néni egy ízben még a grófnak is főzött, akinek nagyon ízlett az ifjú ara által készített menü.

A dolgos hétköznapok után azonban sötét idők következtek. Király néni „Józsiját” 1914-ben besorozták, s végigharcolta a Nagy Háborút. Kőnig József a padovai Giusti-villában megkötött fegyverszünet előtt alig egy héttel, 1918. október 27-én Udine térségében halt hősi halált. A 31 éves özvegy ekkor két lányával egyedül maradt, s a cselédlakást is el kellett hagynia. Gróf Zichy Béla az özvegynek Csepelyen lévő házakat és a Kinizsi-várat ajánlotta fel. Király néni erre így emlékszik vissza: „Az a Csepely csupa pusztaság volt, mit csináljak ott? Akkor már két lányom volt, elfogadtam az öregtornyot.”

Az első világháború nagyvázsonyi áldozataiért állított emlékmű a falu központjában található, s azon szerepel Kőnig József is, aki az egyik utolsó vázsonyi áldozata volt az első világégésnek.

Özvegy Kőnig Józsefné így került a nagyvázsonyi Kinizsi-vár lakótornyába. Ezt követően már nem Gombosi Karolinnak vagy Kőnig Józsefnének nevezték, hanem új neveket kapott: ő lett Királyné, Király Liza, a gyerekeknek pedig Király néni. Hogy miért Király? Egyrészt sváb származású férjének a neve magyarul királyt jelent, másrészt pedig ki más lakhatna egy középkori vártoronyban, mint egy királyné?

A Kinizsi-vár lakótornya Király néni idején. A torony és barbakán között jól kivehető a kis fakerítés, amely Királyné udvarát határolta.

"Itt lakik a néni?" . három és fél évtized a vártoronyban

Király néni a lányaival tehát 1918-19 körül beköltözött a vártoronyba. Abba a vártoronyba, amelyben Kinizsi Pál, Magyar Benigna is élt, s amely a 19. században uradalmi tömlöcként is szolgált. Az ekkor már romos toronyban egy idős cseléd, Noszlopi József élt. Ő szabadidejét kosárfonással töltötte, már amikor a köhögőrohamok között erre módja volt.

Hamarosan elhunyt Noszlopi József, s Király néni lányai is kirepültek a fészkükből. Ezt követően egyedül maradt a Kinizsi-vár utolsó lakója. A napjai azonban nem voltak unalmasak. A törmelékektől feltöltődött várudvaron libákat és más háziállatokat tartott és sok vendége volt. Volt, hogy turisták érkeztek, s volt, hogy a helyi gyermekek rohangáltak a várban, akiket ámulattal töltött el a különleges "lakás". Marton Margit édesanyja, Stáhl Margit egy ízben édesapjával a közeli Csurgó-malomba ment őröltetni. Ekkor meglátta torony ajtajában ülő Kőnig Józsefnét, s csodálkozva kérdezte: "Itt lakik a néni?" Király Liza a várba térő gyerekeknek többek között a várat és kolostort összekötő alagútról mesélt, de volt olyan is, hogy rögtönzött helytörténeti előadásokat tartott az újdonsült úrnő. Valószínűleg Vázsonyi Varga Bélát, Nagyvázsony neves kutatóját is befolyásolták ezek a történetek. 

A vártorony és a barbakán az 1955-ben megkezdődött ásatásokat megelőzően.

Az utolsó lakó a vártorony első emeletén lévő helyiségben élt. A romos állapotban lévő szobát a maga módján helyrehozta, az ablakokat és „lőréseket” leszigetelte és eltorlaszolta, a kályhája füstjét pedig a második emeletre vezette fel. A leleményes vázsonyiak pedig gondoltak egyet, s ebbe a füstös szobába (lovagterem) vitték füstölni a húst disznóvágás után. Királyné „ásatásokat” is végzett, az első emeleti „őrszoba” padlóját felbontotta, s megtalálta a „hajdani tömlöcöt”, ami eredeti funkcióját tekintve valószínűleg élelmiszerraktár volt, de sokáig várbörtönként is funkcionált a torony.

Király néni toronyban tartózkodása azonban nem volt mindig vidám: 1945 március-áprilisában az öregtoronyba bújt el sok vázsonyi lány is, akiknek egy részét a szovjet hadsereg katonái megerőszakolták.

Király néni már több mint három és fél évtizede élt a várban, amikor két bringás fiatal szakértő szemmel kezdte vizsgálni Kinizsi erődjét. A két fiatalember nem volt más, mint dr. Zákonyi Ferenc és Éri István, akik ekkor álmodták meg a Kinizsi-vár feltárását és renoválását, amely 1955-ben kezdetét is vette.

Karisztl János és Takács Mária esküvője Nagyvázsonyban. A felvétel bal oldalán piros nyíllal megjelölt hölgy nem más, mint Kőnig Józsefné Gombosi Karolina, azaz Király néni. A képért köszönettel tartozom Karisztl Péternek, aki a fotót rendelkezésemre bocsátotta.

„Legalább emlegessék meg, milyen volt, mikor kiköltöztették Nagyvázsonyból a királynét!”

A nyugodt hétköznapokat munkálatok váltották fel, s tucatnyian kezdtek sürögni-forogni a nemrég még nyugodt várudvarban. A munkálatok jól haladtak, s eljött a nap, mikor az ásatás vezetői leültek a vár úrnőjével, hogy elmondják neki, el kell hagynia az öt és fél évszázados tornyot, cserében az egyik lányánál biztosítottak volna neki lakhatást. Király néni azonban ellenállt, nem volt hajlandó kiköltözni, mondván a tornyot az uraság neki adta. Az ásatást vezető Éri Istvánék ekkor elkezdtek időhúzásra játszani, várták, hogy mikor unja meg az feltárással járó kellemetlenséget Magyar Benigna utódja. Ő azonban láthatóan nem zavartatta magát, s mint a vár úrnője osztogatta a tanácsokat és parancsokat a régészeknek.

Éri István (1929-2009), aki a Kinizsi-vár első feltárásának ásatásvezető régésze

Az idő azonban nem neki dolgozott. Király néninek évtizedekig alig pár lépcsőfokot kellett megtennie ahhoz, hogy az udvarból vártoronyba érjen, az ásatásnak köszönhetően viszont egyre inkább nőtt ez a táv. A feltárás egyik legfontosabb lépése ugyanis a vártorony előtt lévő várudvarban felgyülemlett törmelékréteg eltakarítása, s az udvarnak az eredeti járószintig történő kitisztítása volt. A torony bejáratától így egyre nagyobb távolságot kellett megtenni. Amikor a lépcső elfogyott, egy szekér vendégoldalát használta hevenyészett létraként az úrnő. Az ásatást vezető Éri István csapata elkezdett aggódni Királyné és vendégei testi épségéért. Amikor elérték az eredeti járószintet, Éri egy hat méteres létrát ácsoltatott, s azt támasztotta a toronyhoz, hátha tériszonya van Benigna utódjának. Király néni ekkor ért vissza a faluból, s óvatos léptekkel, de csak felért a toronyba. Amikor viszont beért a szobájába, s az udvarra tekintett, elborzadt, hogy teljesen oda az általa megismert várudvar, s hat méteres szakadék nyílt a torony előtt.

A Kinizsi-vár tornya az 1955-ben megkezdett ásatások idején. A felvételen jól látható a vártorony bejárata és a várudvar eredeti járószintje közötti különbség (Forrás: Éri István: Séta Kinizsi várában)

Király néni feladta értelmetlen harcát, s békét kötött Ériékkel, amely értelmében hajlandó volt elhagyni a várat. A kiköltözés során kötélen kellett leereszteni Királyné bútorait és használati tárgyait, és a Prell Gergely várkapitány által elmondott legenda szerint az úrnő ragaszkodott ahhoz, hogy a tyúkjait a régészek fogják meg, s vigyék új lakóhelyére, az Édes Gergely utcába. A falubeliek még ma is nevetve mesélik a rémült tyúkok után rohanó régészek komikus történetét.

A békekötésre a toronyba érkező kutatók a szobába lépve vették észre, hogy Kőnigné minden motyóját összepakolta, s készen áll a költözésre. Meg is kérdezték, hogy ha úgyis elhagyta volna a tornyot, miért nem akkor tette ezt, amikor még a talaj szintje magasabb volt, s pár lépcsőfokot kellett volna csak megtenniük a költöztetőknek. Király néni erre így felelt: „gondoltam magamban, ha már itt hagyom ezt a bagolyfészket, legalább emlegessék meg, milyen volt, mikor kiköltöztették Nagyvázsonyból a királynét!” Kőnig Józsefné Gombosi Karolinának igaza is volt, a mai napig emlegetik a vár utolsó lakóját, s annak kiköltözését.

Kőnig Józsefné Gombosi Karolina (1887-1970) sírja a nagyvázsonyi temetőben. A sír megtalálásához Henn János nyújtott segítséget!