Hegyi levegő gyöngyvirágtól lombullásig – a Kab-hegyi tévétorony története
1962. november 2-a fontos napja a magyar távközlésnek, és különösen a dunántúli tévénézőknek: ezen a napon adták át ugyanis a Kab-hegyi tévétornyot, tévéállomást. Miért is volt jelentős a Dél-Bakony második legmagasabb hegyén lévő adótorony? Milyen volt az adó karbantartóinak zárt, máig alig ismert világa? Milyenek voltak a legendás bakonyi telek? Hogyan került Sinkovits Imre és Bánhidi László a Kab-hegyre? A cikkből kiderül!
A jelen cikk nem jöhetett volna létre Tóth Gézáné Glócz Vilma (Vilmi) segítsége nélkül, aki kedves történeteit, Kab-hegyi életükről szóló írásait, valamint az általa és férje, Tóth Gáza által készített fotókat bocsátotta a rendelkezésemre, amelyet ezúton is köszönök!
A Kab-hegyi tévé- és rádiótorony a novemberi naplementében. A háttérben a Tapolcai-medence tanúhegyei láthatók.
A magyar televíziózás szűkebb értelemben vett története 70 éves múltra tekinthet vissza, 1954 januárjában indultak el ugyanis a Magyar Televízió kísérleti adásai. A hivatalos adások három évvel később, 1957-ben kezdődtek el. A korai műsort azonban nem élvezhették sokan: ekkoriban mindössze kétezer körüli tévékészülék volt hazánkban, nem is beszélve az alacsony lefedettségről. Ebben az időszakban, a hazai televíziózás hőskorszakában veszi kezdetét a Balaton déli partjáról is látható ikonikus adótorony története.
Támogasd egy desszert árával a vázsonykői cikkek elkészítését!
Vájár, diák, munkás a televízióért az Ifjúság útján
A történet 1960 februárjában veszi kezdetét, mikor is a hideg, havas Déli-Bakonyba egy maroknyi csapat érkezik. A Napló negyedszázados Kab-hegyi „szülinapra” írt cikkéből megtudjuk, hogy Szűcs József vezette mikrohullámú közvetítő csoport azt a feladatot kapta, hogy vidéki színházi közvetítés céljára mobil mikrohullámú átjátszó állomást telepítsen a Kab-hegyre.
Hogy miért pont Mátyás király egyik kedvenc vadászterületét nézték ki a szakemberek? A titok Kab-hegynek a földrajzi elhelyezkedésében és viszonylagos magasságában rejlik. A hegy (erdélyieknek domb) egyrészt földrajzilag a Dunántúl közepén fekszik, másrészt kellően magas ahhoz, hogy a Dunántúl egy jelentős részét besugározza. Minél magasabban van ugyanis egy adótorony, annál nagyobb területet képes lefedni a gömb, pontosabban geoid alakú földtekén.
Erdőirtás a Kab-hegyen. A torony elkészültéhez utat és egy tisztást kellett vágni az adótoronynak (Tóth Géza fotója)
Szűcsék próbája sikeres volt, de a java csak most jött. Az egykor betyárokat rejtegető sűrű bakonyi erdővel fedett Kab-hegy tetejére valahogy fel kellett vinni az építőanyagot, majd a tornyot is fel kellett oda építeni. Igen ám, de a hegycsúcsra csupán egy szekérút vezetett. A munkálatok a szekérút vonalában egy nagy ösvény vágásával kezdődtek meg, majd következett az útépítés. 1960 tavaszától Veszprém, Zala és Vas megye fiataljai részére KISZ-tábort szerveztek, amely során ifjúmunkások, gimnazisták és ipari tanulók építették meg a Zsófiapusztáról (korábban Nagyvázsony, ma Úrkút része) a Kab-hegy tetejére vezető utat. A Kab-hegyi útépítési munkálatokból 2110 fiatal (!) vette ki részét, akik összesen körülbelül 116.000 (!) munkaórával járultak hozzá az adótorony megépítését megelőző munkálatokhoz. A javarészt Kab-hegy „lefedettségi területéről” érkező fiatalok tiszteletére az új, 5,3 km hosszúságú út az Ifjúság útja nevet kapta.
A Kab-hegyi KISZ-tábor (Tóth Géza fotója)
A fiatalok 1960 szeptemberében elhagyták a Kab-hegyet, a munka érdemi része viszont csak ekkor kezdődött. Az addigra már tisztássá vált hegytetőn megjelentek a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV) munkásai, 1961 áprilisában pedig a Ganz-MÁVAG hídépítői már az acéltornyot építették. A Déli-Bakony legmagasabb csúcsára a magyar ipar színe-java feljutott: az Elektromechanikai Vállalat Kab-hegyre gyártotta le az első magyar nagyteljesítményű televízió adóállomást, amit a Magyar Posta mérnökeivel/technikusaival közösen szerelték be az adóépületbe, a toronyba. A toronyállításhoz megint csak szükség volt a „közönség segítségére”: a Veszprém megyei Pártbizottság szervezésében 360 munkás feszítette ki a Kab-hegyi tornyot merevítő acélsodronyokat.
A Kab-hegyi torony és szolgálati lakások építése (Tóth Géza fotói)
Az állomás átadása nem zajlott zökkenőmentesen. Már jóval korábban üzembe kívánták helyezni az adót, azonban ez nem sikerült, részben az import alkatrészek késése miatt. A hivatalos indulást 1962. augusztus 20-ra ígérték, ez sem valósult meg teljesen, csak próbaadásokat sugárzott ekkor a Kab-hegyi torony. Az átadásra végül 1962. november 2-án, pénteken került sor, ünnepélyes keretek között. Az adót 15 óra 24 perckor kapcsolták be, majd pár perccel később már a Kab-hegyi adótorony építéséről forgatott kisfilmet vetítette le a tévé, amelyet immár szinte az egész Dunántúlon élvezni tudtak.
A ceremónián a főszerepet Kossa István postaügyi miniszter játszotta, akinek a kedvéért Badacsonyi muskotály is bekerült az ünnepi menübe. Kossa egyébként visszatérő vendége volt a vidéknek, s az ő ízléséről kapta nevét a Pulát és Vigántpetendet összekötő "rétes út" is, aminek történetével hamarosan jelentkezem.
A Kab-hegyi adó átadása 1962. november 2-án
Az ország egyik legmagasabb építményének csodái
A Déli-Bakony tájképét szó szerint átrajzoló ceruzaalakú torony a magyar ipar egyik csúcsteljesítménye volt, s a benne lévő eszközök zöme is magyar volt. Amellett, hogy egyes források szerint Kab-hegyre készítették el az első nagyteljesítményű magyar televízió adóberendezést, sok más érdekességet is tartogat az építmény.
A Kab-hegyi adóterem (Tóth Géza fotója)
Már az elején fontos megjegyezni, hogy az ország egyik legfontosabb adótornyáról volt szó: az ország 22%-a (!) Kab-hegyről kapta az adást. A Déli-Bakonyi jeleket élvezték a székesfehérvári, győri, zalaegerszegi, siófoki és veszprémi tévénézők is.
A Kab-hegyi adó által besugárzott terület 1962-ben (Élet és Tudomány - forrás: Arcanum)
1962-es elkészültekor a 220 méter magas Kab-hegyi tévétorony volt a trianoni Magyarország második legmagasabb építménye a Lakihegyi adótorony után. A dobogóról másfél évtized alatt aztán lecsúszott, ám a Nagyvázsony területén található „ceruza” a mai napig az ország negyedik legmagasabb emberi alkotása.
A torony paraméterei is impozánsak: a 200 méteres acélszerkezeten 20 méteres antenna található. Az építményt 9 acélhuzal merevíti, amelyek egyenként 37 darab 6 mm-es elemi szálból állnak. A toronyból az adóépületbe egy fix csatornán keresztül jutnak be a kábelek. S hogy hogyan állt ellen a 172 km/h-ás magyar szélrekordnak? Úgy, hogy Roszkopf László, az adóállomás egykori vezetője („a torony parancsnoka”) szerint a ceruzát a 200 km/h erősségű szélsebesség kétszeresére, azaz 400 km/h-ás széllökésekre tervezték. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy más források szerint „csupán” 150 km/h erősségű szélre méretezték a tornyot.
A Kab-hegyi torony 1962 után (Tóth Géza fotója)
Külön érdekesség a torony alapozása. A 400 tonna függőleges terhelés átadását úgy oldották meg, hogy egy 2,5 m átmérőjű, 80 cm vastag acéltárcsához csavaroztak alulról egy 1,9 m átmérőjű acélcsövet, aminek alsó felületét egy 20 cm (!) átmérőjű acélsaruhoz építettek hozzá, amely pedig egy vasbetontömbön nyugszik. Ez az alátámasztás minden irányban elforduló csuklóként működik, így ellensúlyozta az erősebb széllökéseket az építmény.
Hegyi levegő gyöngyvirágtól gyöngyhullásig
A torony bemutatása után egy, még a környékbeliek számára is nagyrészt ismeretlen szeletét kívánom bemutatni a Kab-hegyi adótoronynak: az ott dolgozók életébe kívánok betekintést nyújtani. E tekintetben óriási hálával tartozok Tóth Gézáné Glócz Vilmának (ezentúl Vilmi), aki 3,5 évet töltött férjével és gyermekeivel a Déli-Bakony legmagasabb csúcsán.
Tóth Gézáné Glócz Vilma és Tóth Géza a Kab-hegyi idillben
Vilmire 1959-ben Tóth Géza vezetéknélküli távközlési szakember személyében rátalált a szerelem, 1960-ban megházasodtak, s a fiatal férjet szinte azonnal Kab-hegyre „vezényelték” Balatonszabadiból. A szabadi rádióállomás vezetője, Roszkopf László a fiatal, agilis embereit ugyanis mind a Déli-Bakonyba kívánta vinni, ahol nagy feladat állt előttük: az ország közel negyedének adást nyújtó Kab-hegyi adótorony berendezéseinek a telepítése, működtetése.
Először a térképen keresték és látták meg, hogy a Bakony sűrűjébe hová is vezet útjuk. Vilmi emlékezett, hogy gyerekkorában látta Gyöngyvirágtól lombhullásig című Homoki Nagy István rendezte természetfilmet, amely a gemenci erdő élővilágát mutatja be tavasztól őszig. A székesfehérvári kis Vilmire nagy hatással volt a film, s annak filmkockái végül a szemei előtt is leperegtek, amikor Kab-hegyre kerültek. Tóth Géza a Kab-hegyi építkezések elején, 1961 tavaszától heti váltásokkal már a „hegyen” élt. Az 1962 májusban három főre bővült família végül a júliust már az adótorony közelében fekvő új otthonukban tölthette. Rajtuk kívül még 5 család talált lakóhelyre a hegyen. Ott töltött éveik alatt született meg a mások gyermekük 1964-ben. Mivel ő is ott dolgozhatott, gyermekeik felügyeletét Vilmi nagymamája, a dédi biztosította. A gyermekek számára a friss erdei levegő volt az egészségük biztosítéka. Az ott töltött évek alatt szinte soha nem voltak betegek. Volt, hogy egy újszülöttet ápoló édesanya betegsége idején gyermeke szoptatásában segített. A Kab-hegyi évek alatt Vilmi megismerkedett az erdőben termő gombafajtákkal. Rendszeresen és szívesen járta a környéket és ha tehette, gombát szedett, amiből olyankor finom gombapaprikás készült. Volt, hogy bőséges termés esetén közös pikniken lakomáztak a hegy lakói, akik egymást segítő, jó kapcsolatot ápoló szomszédokká kovácsolódtak össze.
Tóth Géza és Vilmi a híres UAZ-on, amely az élelmiszert szállította a Kab-hegyi személyzet részére
A Kab-hegyi állomás személyzete a felnőtt életük elejét élő fiatalokból állt: 1962-ben átlagban 26 év volt az átlagéletkor, melyből csak Roszkopf László állomásvezető lógott ki a maga aggastyánnak nem mondható 35 életévével. A munka nem volt egyszerű. Tartalék berendezések még nem voltak, úgy kellett folyamatosan, feszült figyelemmel kísérni a tévéadást, hogy adás kimaradás lehetőleg ne, vagy minimális legyen. Ha adás közben valami hiba keletkezett, gyors döntést kellett hozni, hogy a nézők abból a lehető legkevesebbet érzékeljenek. Olyankor talán sokan emlékeznek még arra, hogy a televízió képernyőjén megjelent az „ADÁSHIBA” felirat. Amikor az adás véget ért, az igazi munka csak akkor indult az adóépületben. A szolgálatot teljesítő szakemberek ekkor kezdték el a berendezések tervszerű karbantartását, az adó berendezései ellenőrizését, esetleges hiba elhárítását.
A legveszélyesebb munka a torony tetején lévő antenna karbantartása volt. Ez különösen télen volt vérfagyasztó mutatvány, amikor a tengerszint feletti közel 800 méteres magasságban, sokszor közel 100 km/h-ás szélben és -20° C körüli hőmérsékletben kellett puszta kézzel (!) javításokat eszközölni a berendezésen. Alattuk közel 200 méteres „szakadék”, s csak egy biztosítókötél tartotta a munkálatokat végző személyeket, akik a jéghideg téli időjárásban 5 percenként váltották egymást.
Jegesedés az adótornyon. A 200 méterrel a hegycsúcs fölött végzett karbantartói munka télen volt a legveszélyesebb (Tóth Géza fotója)
A telek különösen kemények voltak Kab-hegyen. Bár a mai hűvös hónapok már nem olyanok, mint akárcsak a 2000-es évek elején voltak, de a Déli-Bakony csúcsán még így is sokszor van hó december és február között.
A ’60-as évek legendás telei a Kinizsi várának panorámát nyújtó hegyen még legendásabbak voltak. Az adó átadását (november 2.-át) követően hamarosan megérkezett a tél Veszprém megyébe. Jelen sorok írójának nagybátyja, Kandikó Csaba 1962. november 17-én született, s a nagy havazás miatt ő is egy hétig élvezte a tapolcai kórház vendégszeretetét édesanyjával. A tél tehát hamar beköszöntött.
Nem volt ez máshogy a Kab-hegyen sem, ahol 1962 november 6-án leesett az első hó. Az 1962/63-as tél óriási havazással csapott le Magyarországra, mely különösen érzékenyen érintette a Déli-Bakony vidékét. A Kab-hegyieket végül elzárta a hó, a tartós zord hófúvásos időjárás miatt a hó fogságában éltek. Ez a bezárt állapot egy hétig tartott. A 24 órás műszakokban dolgozó szakembereket még időben sikerült elszállítani, hogy mihamarabb az otthonukba jussanak, a hegyen lakók egymást váltva rugalmasan voltak kénytelenek dolgozni, nem számítottak az órák, csak a sugárzás biztonsága lebegett a szemük előtt, miközben nem kis felelősség hárult rájuk. Amikor a műkorcsolya-Európa-bajnokság volt, közvetítésének tartaléklánca Kab-hegy volt. A problémát tetézte, hogy a nyomócsőhálózat is befagyott, s így vize sem volt a személyzetnek, amely a -18-20° C-ban volt kénytelen dolgozni. A szolgálati lakásokból alig lehetett elérni az adóépületet, a kb. 50 méterre lévő kapun túl már sehova sem sikerült eljutni, csak a kapun belül, a kilapátolt ösvényeken lehetett járni a méteres hófalak között.
Tóth Géza és a bakonyi tél. A háttérben a szolgálati lakások láthatók. (Tóth Géza fotója)
A helyzet kívülről ijesztően hangzik, a Kab-hegyen lévő fiatalok viszont nem rettentek meg. Vilmit például az édesanyja hívta telefonon (az működött!), hogy mégis mi a helyzet a Déli-Bakonyban. A fiatal anyuka a 8 hónapos babájukért aggódó nagyszülőket a hüttévé változott lakásából megnyugtatta, hogy Kab-hegyen minden rendben van.
A Magyar Posta tanult a ’62/63-as nagy télből: ezentúl minden évben több napra való élelmiszer csomagot - „szeretetcsomagot” - helyeztek el az adó raktárába, a lakók a spájzukba, felkészülendő az esetleges hóviharokra. Nagy telekből pedig nem volt hiány: volt, hogy a szentkirályszabadjai repülőtér helikopter pilótái sem vállalták a Kab-hegy felé repülést a zord körülmények között, de olyan is előfordult, hogy Zsófiapusztáról egy egész éjszakát kellett lánctalpas traktor nyomán az UAZ-nak és utasainak a hóban tölteni, hogy visszajuthassanak a hegyre.
Nem, nem az Alpok, hanem a Déli-Bakony (Tóth Géza fotója)
Ha nem volt hó, könnyebben közlekedtek a „hegylakók”. Erre a Magyar Posta által párnázott ülésekkel átalakított – máshol csak bányászbuszként ismert – Csepel teherautó platójára épített zárt utasterű busz szolgált. A szolgálatot adó állománynak az úrkúti Bányász Étteremből hozták az ebédet. Kisebb létszám esetén a már említett feladatokat a hegyen garazsírozó UAZ oldotta meg.
A Kab-hegyiek megelőzték a korukat. Az ételrendelő applikációk megjelenése előtt jóval már telefonon adták le a veszprémi „1-es csemegében” a rendelésüket, amelyért általában hetente egyszer mentek. A veszprémi élelmiszerboltban jól ismerték már a hegyen lakókat, és gyorsan ki is szolgálták őket a korábban megrendelt termékekkel.
Az orvosi vizsgálatok sem voltak egyszerűen megszervezhetők a „hegyieknek”. Plusz munkát, plusz feladatot senki sem vállal szívesen magánszorgalomból. Az úrkúti háziorvos körzete bővült a Kab-hegyiekkel. Volt, hogy távgyógyászként funkcionált. Amikor a kolónia legidősebb gyermeke iskolás lett, és Zsófia-pusztára járt iskolába, törvényszerű volt, hogy gyermekbetegség is megjelent a hegyen. Vilmi által bárányhimlősnek diagnosztizált kisebbik gyermekének orvosi ellátása problémát okozott. Telefonáltak az úrkúti háziorvosnak, aki részletesen kikérdezte a bárányhimlőt gyanító szülőt, majd a tüneteket hallva ennyit felelt: „na, akkor az!” Több kérdés nem is volt, valóban helyes volt a szülői diagnózis. Szakorvosi ellátás nagyobb gondot okozott. Úrkút ugyanis Ajkához tartozott, de a hegyen dolgozók nagyobb része Szentgál, Herend, Veszprém, Nagyvázsony helységekből állt össze. A szakorvosi ellátás praktikusan Veszprémhez volt köthető. Csak ezt el kellett a város egészségügyért felelős szerveivel, szakorvosaival fogadtatni. Sikerült.
A Posta dolgozóinak szolgálati lakásai (Tóth Géza fotója)
A sok nehézségért a Kab-hegy tiszta levegője, panorámája és a természet szépsége kárpótolta a „hegyi remetéket”. Bár a munka kemény volt, a munkahely elhagyása viszont nem volt jellemző. Roszkopf László egy cikkben kifejtette, hogy a Kab-hegyi munkához „szív, energia, akarat és fizikai erő kell”. S ez a fiatal személyzetben meg is volt.
A tévétorony annyira híres volt a maga korában, hogy még a „Legenda a vonaton” c. filmben is szerepel egy hosszabb jelenet erejéig. (A Kab-hegyről szóló rész az 54. percnél kezdődik, ide kattintva elérhető) A filmrészletben látható az épülőben lévő torony, a szükséglakások és a hegy miliője. A filmben olyan színészóriások szerepelnek, mint Sinkovits Imre, Bánhidi László vagy Pécsi Ildikó. Az egyik forgatási nap végén a vígkedélyű és bort meg nem vető Bánhidit egy stábtag figyelmeztetni kívánta: „Laci bátyám! Úgy készülj, hogy holnap nincs pia, mert a toronyba kell felmenni.” Bánhidi erre csak annyit mondott: „Gondolod, hogy én oda józanul felmegyek?” Nagy nevetés támadt, és ez a mondat később a forgatást testközelből figyelő Kab-hegyen dolgozó fiatalok között is szállóigévé vált.
A Legenda a vonaton forgatása a Kab-hegyen
A Tóth család 1965 november 20-ig élt a hegyen, ezt követően Veszprémbe költöztek. Tóth Géza munka mellet felsősokú végzettséget szerzett, a szakmai ranglétra lépcsőfokait bejárta, 1978-ig dolgozott a Déli-Bakony legmagasabb csúcsán, ahova a megyeszékhelyről járt be.
A Kab-hegy azóta rengeteg változáson átesett, kétszer is átesett egy-egy rekonstrukción, az új adótorony megerősítésre került. Az adó ma már személyzet nélkül működik, szervízcsoport kíséri figyelemmel a működését. Jelenlegi tudásom szerint már senki sem él a torony melletti lakásokban.
A cikkben szereplő fotók nagy részét Tóth Géza készítette, aki 2013-ban hunyt el. Az általa készült fotók viszont örök emléket állítanak a Kab-hegyen szolgálatukat teljesítő nőknek és férfiaknak, akiknek a munkáját az egész Dunántúl közönsége élvezhette.
