1680. január 30. Veszprém vára. Egy csendes, havas reggel. A várkapun egy maroknyi sereg távozik azzal a szándékkal, hogy zsákmányolt marhacsordával tér majd vissza az éj leszállta előtt. A várnép éhezik, s a zsold sem érkezett meg még időben. A csapat vázsonyi, tihanyi és veszprémi vitézekből áll, akik jókedvűen ügetnek Fehérvár-Várpalota térségébe. A Séd partjánál aztán elkomorodnak az arcok: a távolban felsejlenek a palotai és fehérvári török had kontúrjai.

Ami ezután történik, az történelem: a Berhidát Kiskovácsival összekötő híd környékén megütközik a két sereg. A csata hevében egy oszmán harcos egyetlen csapással levágja a rangidős, 70 éves vázsonykői vicekapitány, Semptsei Ferenc fejét. A magyar csapatok érzékeny veszteségeket szenvednek, így fel kellett adniuk zsákmányszerzésről szőtt tervüket. Egy vert sereg érkezik meg a holdfénytől fehérre festett Veszprémbe.

Valóban így történt? Nem tudjuk, annyi viszont bizonyos, hogy 1680 januárjának végén a vázsonykői őrség elveszítette egyik vezetőjét, a harcos protestáns Semptsei Ferencet.

Hogy ki volt Semptsei Ferenc? Hol vesztette életét? Hol nyugszik? És mi az irodalomtörténeti jelentősége? Erre keresem a választ ebben és a következő cikkemben.

A Benedek-hegy télen (Wittmann András fotója, forrás: http://www.tajfotok.hu/hu/kategoriak/tajkepek)

Semptsei Ferenc azon kevés Vázsonykő várában szolgált (vice)kapitányok közé tartozik, akikről viszonylag sok információval rendelkezünk.

1610 környékén születhetett, valószínűleg a Nyitra vármegyei Semptén vagy annak környékén. Hogy pontosan mikor került Vázsonykő várába, arról ellentmondásos források állnak rendelkezésre. 1675-ben egy oklevél szerint akkor 17. éve szolgált Kinizsi várában (nagyjából 1658 óta), azonban egy 1642-es oklevélen már feltűnik a kézjegye. Tévedett volna a vázsonykői kapitány? Esetleg időközben máshol is szolgált? Ezt források hiányában nem lehet eldönteni. Egy biztos: Semptsei már a Horvát család idején Vázsonyban találjuk.

1649. december 28-án a Zichy család, s annak fejének, Istvánnak kezére jut a Vázsonykő és környéke. A várkapitányi tisztséget 1652-ben a mezőváros ura, Zichy István kapja, amelyet 1667-ban átad a „frissen” házasodott fiának, Zichy Pálnak. Hogy miért volt fontos a várkapitányi tisztség? Azért, mert ebben az időben a várkapitányság általában csak egy „titulus” volt, azaz tényleges harci cselekmény vagy napi igazgatás nem járt vele. A várat ugyanis a várkapitány által kinevezett vicekapitány, azaz kapitányhelyettes igazgatta, s ő vezette a portyákat is. A várkapitány tisztes bevételt kapott a kincstártól, s ennek csupán egy töredékét juttatta a helyettesének.

Zichy István, tárnokmester, Vázsony és környékének első Zichy ura (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zichy_Istv%C3%A1n_(t%C3%A1rnokmester)

A vázsonykői vár helyettes kapitányává 1662 körül nevezték ki Semptseit, s ezt a tisztségét egy kisebb megszakítással élete végéig megtartotta a harcos protestáns.

S hogy miért harcos protestáns? A vázsonyi vár őrsége ebben az időben ugyanis nagyrészt evangélikusokból állt, a mezőváros birtokosa viszont a buzgó katolikus Zichy család volt. A vallási ellentétek 1675-ben éleződnek ki, amikor a vázsonyi lelkészt Pozsonyba hívatják, majd ott lemondatják, így a végvár lelkész nélkül marad. Plébános és szerzetes alig keresi fel a települést, így gyermekek tucatjai halnak meg keresztség nélkül, amely kiváltja a várőrség haragját.

A végváriak ezért a király elé járulnak, aki megadja neki a lelkésztartás jogát. A vázsonyiak hamar a tettek mezejére léptek. A Győr felől érkező lelkészt nagyon várja már a hadnép, Semptsei például saját díszes kocsiját küldi érte, amellyel viszont elnyeri Zichy Pál ellenszenvét. Semptseit hamarosan fogságba vetik, mondván, a „lelkész-gate” az ő lelkén szárad. A vázsonyi őrség azonban kiáll a vezére mellett, ezért hamarosan szabadon engedik a vicekapitányt.

Zichy Pál azonban nem adja fel, félre akarja állíttatni a helyettesét. A megoldás pedig nem más, mint egy korabeli „karaktergyilkosság”, amelynek tárgya Semptsei vélt vagy valós korrupciója. Zichy Pál szerint ugyanis Semptsei jogtalanul vette fel a lekészre szánt támogatást. A hosszú pereskedést követően a bíróság kimondja: vicekapitánynak meg kell fizetnie 10 évnyi kántordíjat, mindösszesen 630 forintot. Ebből azonban levonják az őt megillető kapitányhelyettesi illetményt, valamint az 500 forintot érő vázsonyi házát, amelyet a Zichyek kapnak, így végül „csupán” 22 forintot kell fizetnie a kapitányhelyettesnek.

Semptsei nem veszítette azonban el a török elleni harcikedvét, sőt! Már a tömlöcből azt írja, ha kell, kétlovas katonaként is tovább szolgálna a vázsonykői seregben.

A lelkész-gate hamar elült, Semptsei pedig újra vicekaptiányi tisztségben találja magát. Sajnos nem sokáig, egészen pontosan 1680. január 30. napjáig.

A berhidai csatáról egyetlen írásos emlék maradt fenn: Aách (Ács) Mihály vázsonykői lelkész és költő Semptsei Ferenc temetéséről szóló 22 versszakos műve, valamint Aách temetésen elmondott beszéde.

Annyi bizonyos, hogy a két sereg „Börhida hidgyánál” találkozott, a vázsonyi sereg vezetőjének pedig levágta a fejét egy oszmán harcos. A török hadviselésben ekkor nagy fegyverténynek számított ugyanis, ha valaki egy suhintással le tudta vágni az ellenségének a fejét, valószínűleg ennek a „hóbortnak” lett az áldozata Semptsei is.

A csata helyszínét Zsiray Lajos a Berhida és Kiskovácsi közötti Séd-híd környékére teszi. Ezt alátámasztja, hogy a száz évvel későbbi, 1780-as évekből származó (majd 19. századi) térképek Berhidánál csupán egyetlen hidat jelölnek, mégpedig azt a hidat, amelynek beton változata ma is áll.

A Séd fölötti híd Berhida és Nagykovácsi között egy XIX. századi kataszteri térképen. Ennek környékén zajlott le a berhidai csata (forrás: mapire.hu) 

Amit tehát biztosan tudunk, az az, hogy Semptsei 1680. január 30-án a Berhida hídjánál halt hősi halált a fehérvári és/vagy palotai törökkel vívott csata során.

Berhida hídja egy 2011-es utcai képen (Forrás: Google Utcakép)

A holttestét vagy akkor nyomban, vagy később Veszprémbe hozták, s ugyanez év február 12. napján Aách Mihály vázsonykői plébános a veszprémi Benedek-hegyen nagy pompával eltemettette.

A mai napig nem sikerült teljes bizonyosággal tisztázni, hogy valóban a vázsonyi vicekapitány nyugodott és nyugszik a veszprémi sziklán. A Benedek-hegyen ugyanis korabeli rajzok és a későbbi régészeti kutatások szerint egy erőd állt ekkor. Egyesek – például Veress D. Csaba – szerint nehezen elképzelhető, hogy a vázsonyi kapitányt a kis alapterületű erődbe temették volna el. S valóban, ha megnézünk egy 1683-as veszprémi tájképet, valóban található egy erődnek tűnő építmény a sziklán.

Veszprém képe 1683-ban. A fa mögött a Benedek-hegy látható, amelynek csúcsán egy köralakú építmény van. Nagy valószínűséggel ez lehetett a kis erőd (forrás: http://www.veszpremvolgy.hu/index.php?pg=menu&id=6)

A 19. század végén ugyanakkor már nem erőd egy díszes kápolna állt a sziklán, amelynek táblája Semptsei Ferencnek és társainak állított emléket. Ez a tábla azóta elveszett, viszont a kápolna helyén Laczkó Dezső és társai 1903-ban ásatást végeztek. Ebben több sírt is találtak, s a legdíszesebbet Laczkó Semptsei Ferenccel azonosította s megállapította, hogy a kápolna alapfalai meglehetősen vastagok voltak, amely tovább valószínűsíti az erőd meglétét.

A veszprémi Benedek-hegy valamikor a 19-20. század táján. A képen jól látható, hogy a domb magasabb volt a mainál. A dombtetőre vezető út melletti lépcsőn látható a Szent Flórián-szobor is. (forrás: Háry Gyula: A Szent Benedek-hegy Veszprémben.)

Veress D. Csaba szerint ugyanakkor valószínűtlen, hogy magában az erődben temették volna el a vázsonyi várkapitányt és esetlegesen a családját, mivel Veszprém ebben az időben fontos hadászati feladatot látott el – Palotán és Fehérvárott ekkoriban még török uralom volt. Szerinte sokkal inkább valószínű, hogy ezt a kápolnát egy későbbi veszprémi kapitány, Babocsay Ferenc építtette családjának. Erről azonban nem maradtak fenn írásos emlékek, továbbá az azóta elveszett Aách Mihály által írt búcsúztató címe is egyértelműen arra utal, hogy Semptseit és társait a Benedek-hegyen temették el.

A kérdés tisztázásához közelebb vinne, ha sikerülne fellelni a Laczkó Dezső által Semptseiként azonosított csontváz részletes leírását. Ha annak nyakán vágás nyomok találhatók, szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a vázsonyi vicekapitányt temették el a sziklán.

A Benedek-hegy a századelőn (forrás: https://docplayer.hu/110098008-Veszprem-a-vilaghaboru-evtizedeben.html)

S hogy mi lett a Benedek-hegyen lévő maradványok sorsa? A feltárások után a szikláról több méternyi földet elhordtak, tereprendezés történt, s az csontvázakat a mostani kereszt alá temették újra.

Valószínűleg azóta is ott, Veszprém legszebb helyén nyugszik az egyik utolsó vázsonyi vicekapitány.

A szerző felvétele a Benedek-hegyről, nagyjából arról a helyről, ahol a kápolnában talált elhunytakat (valószínűleg Semptseit és társait) újratemették.

Szerző: Dr. Kandikó Csanád

"Ám nézz a szerelmes játszi
kergetőzésre itt a magasba
piros-kék szitakötő párt fogsz látni
alattuk a kerek malom-tavacska"

Hosszú idő után újra szülővárosomba, Tapolcára vitt az utam. Először - eddigi szokásomhoz híven - a meseszép malomtóhoz mentem, ahol gyönyörködtem a tájban, s eszembe jutottak Németh István Péter, tapolcai költő fent idézett sorai.

"Vázsony szent omladékában
A napra heveredém,
S még reményem divatjában
A violákat szedém”

Így szólnak Csokonai Vitéz Mihály sorai, amelyeket a Gróf Erdődynéhez címzett.

A szerzetes elé tárulkozó kép akár ilyen is lehetett 

Repüljünk vissza a képzelet szárnyán egészen a XIX. századba!

Abba a korba, amikor vár tetejét már egy villámcsapás elpusztította,s az udvara is szépen megtelt földdel, valahogy úgy, ahogy a homokóra "ketyeg". 

Az erősség ekkor már semmiféle funkciót nem töltött be, úgy nézett ki, hogy az enyészeté lesz. Hiába akarta lerombolni a török, majd a Habsburg, Vázsony vára büszkén állt ellen az idők viharának. Ki gondolta volna ekkor, hogy majd eljön az a kor, amikor az érdektelenség és nemtörődömség pusztítja el egyetlen veretlen generálisunk székhelyét.

Szóval, valamikor 1860-ban járunk. Egy fekete csuhás bencés szerzetes jön az - ekkor - új temető mentén, Kinizsi pálos kolostorából.

Hónalja alatt sárgás papírok, melyeket hol tinta, hol ceruza színez szürkére s feketére. A nap már lemenőben, ő is sietteti lépteit, az uraságnál van jelenése pontban nyolckor. A bécsi bankárból lett báró pedig nem szeret várni.

Ahogy kiér a temetőnél, egyre gyorsabban szedi lépteit. Szinte fut. Egyszer csak egy idilli kép tárul fel elé. Az elmúlás idillje - gondolja magában. Már ha az elmúlás is lehet idilli.

Három juhot lát, juhász nélkül, akik a vár tövében eszik a forrásoktól friss, zöld füvet, mögöttük a valaha rettegett hadvezér véres ostromokat átélt vára.

Az erőd már csak árnyéka önmagának. Szó szerint. Tetejét tűz marta, az órát a falubeliek elvitték. Már csak a lakótorony áll délcegen. Talán azon tűnődik, hogy ő is követi Csepely-puszta sorsát, eltűnik a föld színéről, és egyszerű kőhalommá válik.

A szerzetes megáll egy pillanatra. Nagyot sóhajt, s töpreng. Töpreng azon, hogy mi juttatta ide Vázsonykő várát. Túlélte Habsburg Miksa seregeit, a törököt, s a Habsburg-királyok is háromszor tervezik felrobbantani, mégis mindig megmenekül.

Miközben töpreng, néha hátra-hátra néz. Az alacsony erdőből még kilátszódik a pálos kolostor orma. Pont ott megy le a nap. Talán úgy, ahogy a vár és kolostornak áldozott le.

A falu új templomának órája - amit a várból vittek oda - elüti a hetet. Már alig van ideje, hogy rendbe szedje magát, s odaérjen az urasághoz.

Siet is szállásadójához, a falu köztiszteletben álló papjához, majd az urasághoz. 

Betoppan a Zichyk által építtetett pompás kastélyba. Az inas a díszterembe vezeti, ahol már ül egy szivarozó, elegáns ember, aki raccsolva töri a magyart.

A bécsi báróval csakhamar a mezőváros romjaira kerül a szó. A pénzember ekkor elmondja, hogy hamarosan kihasználja ezeket. Ma úgy mondanák: racionalizálja a gazdaságot. A szerzetes csodálkozik. Talán lesz, aki megmenti a várat és a kolostort?

A válasz viszont lesújtja. A báró első terve a Szent István-templom magtárrá alakítása. Úgysem jár oda senki, rommá ezt  nem hagyja enyészni.

A korábbi pannonhalmi pap bölcsen hallgat, majd másnap Pestre siet a Műemléki Bizottság ülésére. A vonaton gondolkozik. Mi történt, hogy hagyták eddig fajulni történelmi emlékeink pusztulását. És miért nincs senki, aki megvédje azokat.

A Bizottság előtt aztán lehengerlő beszédet tart. Utolsó mondatai szívbemarkolók:

"Hiába a török, hiába a német. A Kinizsi-várat egy dolog tudta csak igazán rombolni: a közöny"

Óriási tapsot kap. A vár állapota ettől kezdve egyre jobb. A Szent István templom is megússza a raktárrá alakítást.

S hogy mindezt kinek köszönhetjük? Ki szólalt fel a Bizottság előtt? 

Egy volt bencés szerzetes, a magyar régészet atyja, akit úgy hívtak, hogy Rómer Flóris.

 Vázsonykő várának megmentője

A Rómer Flórisról szóló kép forrása: http://www.infoszentendre.hu/programok/olvas/200-eve-szuletett-romer-floris-07-31