"Vázsony szent omladékában
A napra heveredém,
S még reményem divatjában
A violákat szedém”

Így szólnak Csokonai Vitéz Mihály sorai, amelyeket a Gróf Erdődynéhez címzett.

A költő hosszas balatoni kirándulást tett, mikor is betért régi barátjához, a vázsonyi kálomista lelkészhez, Édes Gergelyhez. Pár nap elteltével igen megszerette a környéket, s megismerte történetét, amit egy idős juhász mesélt el neki a vár tövében.

Ekkoriban a mezőváros másodvirágzását élte. Vagyonos polgárok, s földes parasztok népesítették be a Kab-hegy alját. Annak a Kab-hegynek a lábait csiklandozták ezek az emberek, melynek mezein a legkedvesebb vadászatait rendezte igazságos királyunk, Hunyadi Mátyás.

A festői szépségű falut azzal az indokkal adományozta a törökverő hadvezérnek, hogy csinosítgassa a rezidenciát, s a csatározások közepette legyen helye hol feltöltődni. Tudta ugyanis a király, hogy Kinizsi szereti a szépet.

Mátyásnak nem kellett csalódnia: Palkó, a korabeli Terminátor felvirágoztatta a várat és a falut is. Olyannyira, hogy egy évtizednyi birtoklás után a falut mezővárossá léptették elő, a várban pedig a leghíresebb reneszánsz kőfaragók szorgoskodtak.

A virágzás azonban nem tartott sokáig. Kinizsi halála után a török fosztogatta a környéket, s a falu elnéptelenedett.

A maroknyi vázsonyi sereg ennek ellenére dacolt a pogánnyal, s a Balaton északi bástyájaként rendíthetetlen maradt.

A költő ült némán a vár lábánál. Nézte-nézte a tájat, s a Múzsa megcsókolta. Elkezdett írni.

Elkezdett írni arról a helyről, ahol aztán sietve ott hagyott csapot s papot.
Ahol a pálosok titkosírásukat fejlesztették ki.
Ahol a kolostort és várat alagút kötötte össze.

Meg szeretné ismerni ezeket a történeteket? Meg fogja, amint Nagyvázsonyba látogat!

(Készítette: Aperti Film)