1954. szeptember elseje a Vigántpetend legtragikusabb napjaként vonult be a történelem lapjaira. Az iskolakezdés napján négy fiatal fiú, Futó Jenő, Varga Tibor, Fuit László és Tál László veszítette életét a Balaton-felvidék egyik legnagyobb tűzoltóbalesetében. Jelen írás elsősorban az áldozatok és túlélők hozzátartozóinak visszaemlékezésein, levéltári kutatásokon, valamint az Arcanum adatbázisán alapszik.

Peng Mátyás kocsmája az 1930-as években. A falu központjában elhelyezkedő kocsma mellől vettek fel pár fiút a "nagyvázsonyi tűzvész" megfékezésére irányuló petendi tűzoltók.

Vigántpetend a Balaton-felvidék/Déli-Bakony egy kis ékszerdoboza: a Dörögdi-medence keleti oldalán található kis településről csodálatos kilátás nyílik Csórompusztára és Kapolcsra, jó időben ellátni egészen Hegyesdig s Tapolcáig is. A mára alig kétszáz fős falut az ’50-es években közel 450-en lakták, s virágozott a társadalmi élet: petenden volt a környék legjobb focicsapata, röplabdázó lányoknak is messze híre ment, s a fiúk és lányok nagy lelkesedéssel vettek részt az önkéntes tűzoltócsapatban is.

A petendi tűzoltóság parancsnoka ekkoriban Varga István volt, s az önkénteskedésben a falu apraja-nagyja kivette a részét. A fiatalok sokat gyakorlatoztak a környéken, a kisebb kazaltüzeket pedig maguk oltották el.

Ekkor érkezett el 1954. szeptember elseje, az iskolakezdés napja. Dél körül járt az idő, az iskolások már szinte mind hazatértek, hiszen a tanévnyitó után csak rövidített oktatás volt, a földeken dolgozók is hazafele tartottak már. Pár fiatal, Futó Jenő, Varga Tibor, Szafner István és Szafner Imre az erdőn dolgoztak volna aznap, de az erdész nem jött, s így ők is hazaindultak.

A környék legerősebbjének számító vigántpetendi futballcsapat 1950. május 4-én. A kép jobb szélén áll a tragédia egyik túlélője, az 1927-ben született Nagy Sándor.

Dél körül egy telefonhívás érkezett Nagyvázsonyból: az ekkor már faluhoz tartozó Nemesleányfalun lángra kapott egy szénakazal, sürgős segítségre van szükség. Az ijedt női hang által elmondottak Varga István tűzoltóparancsnokhoz is eljutottak, aki trombitájával összehívta a falu tűzoltóságát.

Az addig nyugodt település csakhamar méhkashoz hasonlított: az önkéntes tűzoltók összesereglettek, s mindenki indulni akart, s egy cél rebegett szemük előtt: a tüzet el kell oltani.

Hirtelen annyi fiatal futott össze a falu központjában, hogy a parancsnoknak kellett válogatnia. Jelen sorok írójának nagymamája, Nagy Valéria is részt vett ezen a villámcsődületen, ahonnan szomorúan tért haza barátnőivel: a parancsnok nem engedte, hogy ebben a műveletben lányok is részt vegyenek. A duzzogó kamaszlányok sértődötten ballagtak hazafele, nem tudták, hogy ez a döntés az életüket mentette meg.

A Nagy Valiékkal szemben élő a Szafner család is megmozdult. Dél után nem sokkal állt meg mellettük a falu lóvontatta fecskendője, amelyre felugrott az ekkor 20 éves Szafner Imre, s 14 éves öccse, István is követni kívánta. A család pont csépelt, így Imre próbálta meggyőzni öccsét, hogy maradjon otthon. A fiatal István csak ragaszkodott a tűzoltáshoz, ekkor Imre egy pofonnal térítette észhez a lelkes fiatalt. Ahogy Pista bácsi mondta: „egy pofonon múlt az életem”.

Ekkor ért haza a 17. születésnapját ünneplő Futó Jenő is. A lecsót főző édesanyja nem akarta hogy fia is menjen, rossz előérzete volt. De Jenő csak erősködött, le akarta győzni a tűzvészt, s hamar a tűzoltókocsira ugrott. Fontos megjegyezni, hogy egyesek szerint ez a tűzoltófecskendő van kiállítva Vigántpetend főterén.

Vigántpetend fecskendője. Egyesek szerint ez a fecskendő is részt vett a leányfalui kazaltűz megfékezésében

A petendi tűzoltóság végül 8 fővel indult a nagyvázsonyi tűzvész oltására: Varga István tűzoltóparancsnok mellett részt vett fia, a nyolcadikos Varga Tibor, a tanácselnök fiat, Fuit László, Nagy Vali testvére, Nagy Sándor, valamint Futó Jenő, Tál László, Ángyán József és Szafner Imre.

A csapat már a Vigánti-hegyen kanyargó szerpentinen tartott, amikor Tapolca felől megérkeztek a badacsonytomaji hivatásos tűzoltók Csepel teherautójukkal. A 3000 liter körüli lajttal és fecskendővel ellátott tűzoltókocsin hárman utaztak: elől a parancsnok és a sofőr, hátul pedig a fecskendő kezelője. A teherautó hirtelen megállt a petendiek mellett, s a fiatalok átugrottak a teherautóra. Az idősebbek, Nagy Sándor és Szafner Imre a lajt mögött, hátul foglaltak helyet. A fiatalabbak pontos elhelyezkedése bizonytalan. Egyesek szerint a lajt mellett foglaltak helyett, a merevítővas és a lajt között. Mások szerint a vezetőfülke és a lajt között, elől álltak. Ángyán József pontos helye tisztázatlan, valószínűleg ő is Nagy Sándorékkal ült hátul.

 Nemesleányfalu térképe 1940 körül. A piros körrel jelölt helyen történt a baleset. (Forrás: Mapire)

A Csepel sebesen robogott a kazaltűz felé, amelyet a pletykák szerint egy helyi fiatal gyújtogatása váltott ki. Ekkor jött a Nemesleányfalu előtti „duplakanyar”. Az út ezen a részen egy völgybe fut le, majd onnan feljön, s ahogy a leányfalui tetőre ér egy hirtelen bal-, majd jobbkanyar jön.

A baleset helye napjainkban egy műholdfotón. (Forrás: Mapire)

A teherautó gyorsan közelgett a kanyarhoz, ami ezután történt, az a túlélők és áldozatok beszámolója alapján nem egyértelmű. Egyesek szerint a kocsi már az első kanyarban felborult, mások szerint az elsőben megbillent, majd a másikba már fél kerékkel érkezett, s ott borult fel. Megint mások szerint a teherautó defektet kapott, s emiatt dőlt meg. A többség szerint a teherautó nem borult fel, csupán a lajt mozdult el.

A lányfalui tetőre érve ez a jobbkanyar fogadja a sofőröket. Valószínűleg már itt megdőlt a teherautó lajtja, amely egyes források szerint itt, mások szerint pedig az út végén látható épület melletti kanyarban borulhatott fel.

Ami bizonyos, hogy a lajt nem volt rögzítve, nem volt tele, valamint hullámtörő sem volt benne, így az egyik kanyarnál a lajt elmozdult és maga alá szorított négy fiatalt: Fuit László, Futó Jenő, Varga Tibor és Tál László a helyszínen szörnyethaltak.

Ángyán Józsefnek szerencséje volt, a kanyarban pont egy jégverem volt, s a teherautóról lesodródva ebbe a náddal és szalmával bélelt verembe esett bele, így kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet.

Nagy Sándor és Szafner Imre a lajt mögül leugorva menekültek meg; egyesek szerint Nagy Sándor az utolsó pillanatban rántotta le Szafner Imrét a lajt mögül. Szafner Imre a szerencsétlenségben súlyosan megsérült, a kórházban töltött tizenhat napjából tíz napot kómában töltött, de Kőbányán nővérként elhelyezkedő leánytestvére gondozásának hála szerencsésen felépült.

Nagy Sándor bordatöréssel került kórházba, ahonnan hamarosan hazamehetett.

A leányfalui dombtető. A tűzoltókocsi szemből érkezhetett az úton, s a jobbkanyart követően borulhatott le a lajt a kocsiról, nagyjából a kép bal szélén látható földút magasságában.
A tragédia helyszíne a Google utcaképén itt járható be az első kanyartól kiindulva.

Délután hamarosan megérkezett a tragédia híre Petendre. A balesetben négy fiatal fiú halt hősi halált. Fuit László 16 éves volt, Futó Jenő ezen a napon töltötte 17. születésnapját, Varga Tibor és Tál László pedig 15 évesek voltak csupán.

A balesetben elhunytaknak a településen díszes temetést szerveztek. A négy fiatal koporsóját a faluház udvarán ravatalozták fel, ahonnan tűzoltózenekar vezette halottasmenet kísérte a fiatalokat utolsó útjukra.

A temetési menet Vigántpetend főutcáján. A fotóért hálás köszönet Farkasné Körmendi Zsuzsannának!

A tragédia mélyen megrendítette a környék lakosságát: minden halottak napjakor mécsesek tucatjai lepik el a petendi hősök sírjait. A megyei napilap is megemlékezett a tragédiára, egyik cikkében megemlíti, hogy Tál László édesapja, a nyolcgyermekes Tál Elek fiához közel kívánt temetkezni, amely kívánságát a falu lakossága teljesítette is.

A vigántpetendi hősi halottak sírjai a vigántpetendi temetőben. Balról jobbra: Varga Tibor (1939-1954), Tál László (1939-1954), Futó Jenő (1937-1954), Fuit László (1938-1954).

A teherautón ülők közül Nagy Sándor 2005 decemberében hunyt el, az utolsó túlélő Szafner Imre volt, aki 2014-ben, 80 évesen hunyta le örökre a szemét.

A fiatal hősök ma egymás mellett nyugszanak a petendi temetőben, a templom mögött kialakított sírhelyeken.

Emlékük örökké él! Nyugodjanak békében!

Köszönetnyilvánítás:

A jelen cikk nem jöhetett volna létre Futó József, Szafner István, Kandikó Józsefné Nagy Valéria, Tál Tamás, Farkasné Körmendi Zsuzsanna és Kálvin József segítsége nélkül. Segítségüket ezúton is meg szeretném köszönni.

Szerző: Dr. Kandikó Csanád