Történelmi lehetőség: Kinizsi Pál maradványainak nyomába indulunk!

Szerző: dr. Kandikó Csanád
Történelmi lehetőség kapujában állunk! Nemrég érkezett meg a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 rendezvénysorozat keretében benyújtott, „Vázsonykő: élő történelem a Balaton és Bakony határán” elnevezésű pályázat eredménye, mely pozitív híreket tartalmazott.
    
portrait_of_pal_kinizsi.jpg
Kinizsi Pál egy idealizált festményen
  
A projekt fókuszában Kinizsi Pál maradványainak megtalálása, a Szent István-templom temetőjének feltárása, valamint egy „Vázsonykői kerekasztal” nevű rendezvénysorozat megtartása állt. A pályázat elnyerte a zsűri tetszését, így kijelenthetjük: Kinizsi Pál és Vázsony történelmének nyomába eredünk.
             
Kinizsi Pál holtteste eredetileg a vázsonykői Szent Mihály-kolostorban nyugodott, egészen 1708-ig, mikor is kincskeresők feldúlták a törökverő vitéz tombáját. A fosztogatók a veretlen hadvezér utódjának, Horváth Márknak a sírját sem kímélték, az is az ebek harmincadjára jutott. A sírrablás után a zichi és vasonkeői Zichy család uradalmi tisztje a maradványokat összegyűjtötte, és a nagyvázsonyi Szent István-templom temetőjében temettette újra.
Eddig legalább három kutatás indult Kinizsi Pál és Horváth Márk (eredeti) sírhelyének felkutatására, melyet 1959 júniusában az Éri István által vezetett régészcsapat talált meg. A Szent István-templomban történtek feltárások, azonban egyiknek sem volt célja Mátyás kedvenc hadvezérének fellelése. A 2022-ben induló kutatás lehet tehát az első olyan kutatás, amelynek célja, hogy pontot tegyen egy három évszázados rejtély végére, s fellelje Kinizsi Pál és Horváth Márk maradványait.
               
A régészeti feltárásra a közösségi régészet elvei szerint kerül sor, mely azt jelenti, hogy a hivatásos régészek mellett civilek is közreműködnek majd, melynek része lesz egy kisebb nemzetközi fiatalokból álló csoport is.
           
nagyvazsony2.jpg
Kinizsi Pál hajdani nyughelye. A törökverő hős 1494 decemberétől 1708-ig nyugodott csak végakarata szerint
         
A feltárás előreláthatólag augusztus 20-át követően veszi kezdetét, s mintegy szeptember 20-ig fog tartani. Mivel meglehetősen nagy területet kell átfésülni, így szinte bizonyos, hogy több részletben kerül elvégzésre a kutatás. A régészeti projekt egyik vezetője Győrffy-Villám Zsombor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza lesz, a Vázsonykő projektet pedig dr. Kandikó Csanád vezeti.
          
277559877_496654601940179_9190744066824604702_n.jpg
A nagyvázsonyi Szent István-templom, amelynek ősi temetőjében Kinizsi maradványai jeltelen sírban nyugszanak
           
A Kinizsi-sírkutatás mellett egy négyrészes előadássorozatra is sor kerül a projekt keretében. Az első előadás 2022. március 5-én került megtartásra, s abban a zichi és vásonjeői Zichy család két leszármazottja, dr. Zichy Mihály történész és Zichy Pál, a Magyar Történelmi Családok Egyesületének az elnöke beszélt a főnemesi család Vázsonyhoz fűződő viszonyáról, valamint dr. Kandikó Csanád mutatta be a família Vázsonykőre kerülésének történetét.
                         
Előreláthatólag május végén, június elején dr. Kandikó Csanád tart előadást Vázsonykő történetéről, a Kinizsi-feltárás kezdetén, a nyár folyamán pedig Aigner Jenő, Kinizsi Pál és Magyar Benigna kiváló monográfusa mutatja be az egyetlen veretlen magyar hadvezérről szóló kutatásainak legújabb eredményeit.
November végén a Kinizsi-feltárást végző kutatók mutatják be az addig elért eredményeket.
      
A régészeti feltárás állásáról a Vázsonykő Facebook-oldalán és blogján, valamint a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület Facebook-oldalán találhatnak naprakész információkat. A feltárás menetét a Vázsonykő vlogján Youtube-on lehet majd nyomon követni.
Hasznos linkek: