1863. augusztus 27-e Nagyvázsony és a Kinizsi-vár történetének fekete lapjaira írta be magát, ekkor tombolt ugyanis a mezőváros újkori történetének egyik legpusztítóbb tűzvésze, mely elpusztította Kinizsi erődjének évszázados tetejét.

Jelen cikk az Arcanum adatbázis felhasználásával készült.

 A Kinizsi-vár 1856 körül

A tűz által végzett pusztítás nem volt ritka Vázsonykő környékén. A török előszeretettel perzselte fel a falvakat, így égett porrá a Vázsonnyal szomszédos Csepely falu is.

Az oszmánok utáni felszabadulást követően újra-újra a lángok martalékává váltak a környékbeli falvak, amelynek számos egymást erősítő oka volt.

A Kinizsi-vár tornya és "Nagy-Vázsony" látképe Balthasar Wigand tájképén 1840 körül. Ahogy a képen is látható, a két legsűrűbben lakott településrész a mai faluközpont, illetve a vár feletti rész volt. Fontos kiemelni, hogy az akvarell ezen része nem tekinthető hitelesnek, például a vár tetejének stílusa sem így nézett ki pontosa. Akit bővebben érdekel az eddig soha nem látott festmény, az itt elolvashatja a róla írt bejegyzésemet.

A mezőváros ekkoriban közelített lakosságának és népsűrűségének történelmi csúcspontja felé, amely nagyjából 2100 főt tett ki. (A hiteles történelmi csúcspont 1890-ben volt, amikor 2337 fő lakta „Nagy-Vázsonyt”, míg egy meglehetősen kérdéses, 1850-es forrás szerint a település népessége az év táján 2468 fő volt, ez utóbbi viszont a korabeli statisztikákat összevetve igen valószínűtlennek látszik).

Nagyvázsony és Leányfalu határa a 1857-68 táján (forrás: https://maps.arcanum.com/)

Fontos megemlíteni, hogy a lakosság sokkal kisebb területre koncentrálódott, mint manapság. Nem számított bele egyrészt Nemesleányfalu lakossága (Zsófiapuszta viszont igen), másrészt a mezőváros lakott területének felső határa a mai faluközpont volt (a Kinizsi utca és Jókai utca), az alsó rész a vár/Varga utca és Városi dombtól északra (lejjebb) igen ritkásan épült ki. Ez azt jelenti, hogy a mainál nagyobb népesség zsúfolódott össze egy, a mainál jóval kisebb beépített területre.

A sűrűen élő helyiek saját udvarukban tárolták a gyúlékony téli faanyagot, takarmányt, s többnyire fából készült munkaeszközöket is, s ezek segítették, hogy a lángok akkor is elérjék a szomszédos házat, ha a háztetőről a szél nem fújja át a parazsat.

Vázsony mai belterülete és az 1857-58 körüli belterület összevetése. A képen jól látható, hogy Nagyvázsony újabb településrészei nem egy helyen Leányfalu területén épültek. A nagyiskola épülete például még épp a történelmi Vázsonyhoz tartozik, azonban a kosárpálya egy része már a történelmi Leányfalu területén épült, ugyanúgy, ahogy a Nagyvázsonyi Kinizsi TE futballpályája is "leányfalusi". 

A tűz terjedését segítette még az épületek borítása is. Bár a korabeli Vázsony és környéke országos (és európai!) viszonylatban komfortos kőházakból épült, a háztetők szinte kivétel nélkül szalmával, fazsindellyel, kisebb mértékben náddal voltak fedve. Fazsindelyes teteje volt a fontosabb épületek közül a Kinizsi-várnak, míg mellette épült evangélikus templom pedig szalmatetővel volt ellátva. A vár környéke ekkoriban ráadásul jóval sűrűbben volt beépítve a 19. század közepén, mint manapság.

Ha ezen a területen egyszer tűz ütötte fel a fejét, azt rendkívül nehezen lehetett megállítani, hiszen a környéken víziközművek ekkoriban nem épültek ki, a kutakból pedig meglehetősen nehezen lehetett vizet vételezni.

A fentiek alapján látható, hogy Vázsonyban szinte minden adott volt egy pusztító tűzvészhez.

Az első nagyobb tűzeset 1857-ben történt. Ezen év szeptember 14-én, az országos vásár napján a mai faluközpont vált a lángok martalékává: leégett a református templom, a mellette álló lelkészlak és a katolikus plébánia is. Összesen 63 ház pusztult el, teljesen nincstelenné téve 83 főt. A tűz okát sohasem sikerült megtalálni. Egyesek szerint egy helyi asszony sütés után a parazsat hanyagul dobta ki, egy Hihetetlen! magazinba illő történet szerint pedig helyi kislányok egy zsinórt kötöttek egy macskára, a zsinórt meggyújtották, majd a macska ijedtében egy zsúpfedeles ház tetejére menekült, így idézve elő a tűzvészt.

A korabeli tudósítások kiemelik, hogy a cseréppel és zsindellyel fedett házak még a tűz pusztításának helyszínén sem váltak a lángok martalékává. A károk teljes összege tetemes volt, mindösszesen 30.000 forintra rúgott.

Az 1857-es vázsonyi tűzvész következményeit még évekkel később sem sikerült orvosolni, 1859 márciusában például nagyszabású koncertsorozattal szerveztek gyűjtést a károsultaknak.

A Kinizsi-vár romjai Rómer Flóris 1860 körüli metszetén. A kútfők sokáig úgy gondolták, hogy a vár tetejét az 1857-es tűzvész pusztította el, azonban a manapság felfedezett  források, valamint ezen metszet elkészülésének ideje alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a vár tetejét az 1863-as tűzvész pusztította el.

A következő nagyobb tűzvész 1863. augusztus 27-én csapott le Vázsonyra. A harangok délután 4 óra tájban kondultak meg, jelezve, hogy baj van a mezővárosban. Szájról-szájra járt, hogy lángban áll a „várnegyed”.

A tűz terjedéséhez hozzájárult a viharos szél, amely az evangélikus paplakról a zsúpfedeles evangélikus templomra vitte át a lángokat, ahonnan később egy paplan nagyságú lángcsóva tűzbe borította Kinizsi Pál várának zsindellyel fedett évszázados tetejét.

A helyiek igyekeztek oltani a lángokat, kevés sikerrel. A környéken oly’ erővel égtek a házak, hogy az utcákon nem lehetett „megmaradni”, s csak akkor lehetett érdemben elkezdeni az oltást, amikor a háztetők teljesen leégtek. A fecskendőket is csak ezek után tudtak igazán szolgálatba állítani.

A tűzvész közben imádkozók fohászait csak vár tetőszerkezetének leomlása és az evangélikus templom harangjának lehullása szakította meg egy-egy pillanatra.

Az 1863-ban épült, szénafedeles evangélikus templom és harangjai is a lángok martalékává váltak. Az új templom ezt követően, közadakozásból épült újra.

A vész órákig tartott, s csak naplemente tájában – nagyjából este hét óra körül – hagyott alább. Az eredmény siralmas volt: a vár környékén 63 ház égett teljesen le, melyek ráadásul a falu legszegényebbjeinek otthonai voltak. Leégett továbbá a vár mellett álló zsúpfedeles evangélikus templom, és elpusztult a vár évszázados zsindelyes teteje is.

A károk mintegy 11.000 forintra rúgtak, az 1857-es tűzvésznek következményeinek harmadára. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy míg az 1857-es tűzvész a mezőváros gazdagabb részében pusztított, addig az 1863-as vész a szegényebb részt borította lángba, s tett a lángok martalékává két műemléket is.

Ugyanezen év augusztus 31-én újabb tűz ütötte fel a fejét a város északi részében, ahol a Todesco család pajtája pusztították el a lángok az egész az évi terméssel együtt.

A Kinizsi-vár mára már ikonikussá vált tornya, valamint a barbakán a 20. század elején-közepén.

A vár tetejének újjáépítése ezek után többször napirendre került. 1872-ben Rómer Flóris a Műemléki Bizottság előtt hozta fel vázsonykői vár tetejének kérdését. Előadása szerint 15 évvel korábban (tehát 1857-ben!) leégett az évszázados tető, s célszerű lett volna újra méltó tetőszerkezettel fedni Kinizsi egykori székhelyét. Éri István valószínűleg Rómer Flóris előadása alapján vélte úgy, hogy a vár teteje 1857-ben égett le, amely nézet a mai napig tartotta magát. Az utóbbi időben előkerült források alapján azonban egyértelművé vált, hogy míg az 1857 szeptemberi tűzvész a mezőváros központját dúlta, s a várnegyedet nem érintette, addig az 1863-as nagy tűz a várnegyedet – s vele együtt a vár lakótornyának tetejét – tette a lángok martalékává.

1880-ban a Todescók uradalmi ügyintézője, Lekov báró tett ígéretet arra, hogy következő évre teljesen renováltatják a vár tetőszerkezetét, erre azonban máig ismeretlen indokból nem került sor.

Azóta is többször felmerült, hogy újra tetővel fedik a vár ikonikus lakótornyát, de erre azóta sem került sor. Ez alapján megállapítható, hogy az 1863-as nagy tűzvész – és az azt követő „halogatások” –  következtében alakult ki a Kinizsi-vár lakótornyának ma is látható, ikonikussá vált fedetlen formája.

Az evangélikus templom egy része, a harangláb és a Kinizsi-vár tornya 2020 márciusában. Furán hangzik, de mindkét épület az 1863-as tűzvésznek köszönhetően nyerte el ikonikus formáját.

 Szerző: Dr. Kandikó Csanád