A Bakony és Balaton-felvidék határán fekvő nagyvázsonyi pálos kolostorhoz rengeteg legenda fűződik. Híres például a várból az írástudó barátoknak a szomszédos klastromba átkiabáló Kinizsi alakja; de mondák szólnak még a várat és kolostort összekötő, két szekér szélességű alagútról is. Hasonlóan mondák övezik a veretlen hadvezér által alapított kolostor megsemmisülését is. Vajon tényleg a Habsburgok robbanttatták fel a kolostort, vagy a környék urainak szúrta a szemét? Netán a töröktől féltették? Ebben a cikkben a kolostorrobbantásnak kívánok utánajárni.

Tündöklés és bukás

A nagyvázsonyi pálos kolostort 1481-ben alapította Kinizsi Pál és apósa, Magyar Balázs. Az új klastrom igen hamar Veszprém vármegye művelődés központjává vált: itt készült jelentős nyelvemlékeink közül a Czech-, Peer-, Festetich-kódex, valamint részben a Gömöry-kódex is. Ezeket az eredményeket úgy érték el a fehér barátok, hogy mindössze 60-62 évig tartózkodtak a Kab-hegy lábánál. Vázsonyban a kolostor fennállása alatt átlagosan 20-25 szerzetes tartózkodhatott, akik a kultúra mellett jól menő gazdaságot is működtetek: halastóval, szántókkal és malmokkal is rendelkeztek.

A boldog békeéveknek azonban hamar vége lett. 1543-ban Fehérvárra bevonult török, a környék biztonsága pedig a portyák miatt jelentősen romlott. Egyesek szerint már ebben az évben elhagyták Nagyvázsonyt a pálosok, s Pápára tették át székhelyüket. Ezt támasztja alá az tény is, hogy a pálos perjel az évtized második felében már Pápáról keltezi leveleit. Az viszont, hogy teljesen magára hagyták volna a kolostort, nem valószínű. Ezt igazolja az első kolostorrablásról fennmaradt forrás is, mely szerint 1545-ben Csóron András fosztotta ki Vázsonykő klastromát, ami azt is jelzi, hogy a berendezések és felszerelések nagy részét nem vitték el, minek is hagytak volna magára egy jól működő gazdaságot és korszerű kolostort a barátok. Valószínű, hogy pár fő, akár szerzetes is tartózkodott ekkoriban Vázsonyban, akiknek a feladata az épületek állagmegóvása és gazdaság működtetése volt.

1552-ben újabb tragédia érte a környéket: június első napján a török bevette a szomszédos Veszprémet is. A hír minden bizonnyal riadalommal töltötte el a helyieket. A török igát már elkezdte Vázsony népe is a nyakában érezni. Hiába volt a vidék tele végvárakkal (Tihany, Csobánc, Szigliget, Hegyesd, Vázsony), azok a környéket nem tudták teljesen megvédeni, így a Balaton-felvidéken hamar török-magyar kettős adózás alakult ki.

Az oszmán szomszédság hírére felkapták a fejüket a környék földesurai és a bécsi udvar is. Még 1552 nyáron megerősítik Tapolca várát, augusztusban Vázsonyba 50 gyalogost és 20 lovat vezérel Bécs, a leveldi (Városlőd) kolosorerődbe pedig 50 lovast és 100 gyalogost rendelnek.

Nagyvázsony és környéke tehát szinte reménytelen helyzetbe kerül. A várat utoljára komolyabban Horvát Márk erődítette, az meglehetősen elavult – főleg a korszak legütőképesebb hadseregével szemben. A domb tetején pedig ott van a pálosok szinte elhagyott kolostora.

1552 júniusában tehát a török elleni védekezésé lett a főszerep a Balatonmelléken, s dönteni kellett, mi legyen az erődök és nagyobb építmények sorsa. Hangodi László történész közlése alapján a kerületi főkapitány elrendelte a kolostor lerombolását. A feladatot Horváth Péter, Horváth Gáspár, Choron János és Gyulaffy László személyében négy környékbeli főúr végezte el.

A döntést két körülmény alapozta meg. Az első a töröktől való félelem volt. Ebben az időben ugyanis gyakori volt, hogy a török kolostorokat és jelentősebb kúriákat vett birtokába, amelyeket erődített, majd könnyűlovasságot helyezett oda, hogy központjául szolgáljon a portyázó harcosoknak. A kolostorok ilyetén való erődítése nem volt a környéken sem idegen, elég a fentebb említett leveldi klastromra gondolni, amelybe hamarosan 150 katonát vezényelt a császári udvar.

Ezt próbálja alátámasztani Rómer Flóris, a magyar régészet atyja, valamint Németh Gábor helytörténész is, akik úgy vélik a kolostor falaiban található nyílások nem mások, mint lőrések. Ezt az elméletet Zákonyi Ferenc cáfolja meg, mondván, hogy ezen réseket szellőzőnek használták, azok katonai funkcióval nem bírtak.

A másik jelentős indok a kolostor köveinek felhasználása volt: a várat ugyanis ezekkel kívánták megerősíteni.

A döntést tehát meghozatott: a vázsonyi pálos kolostort le kell rombolni. A források több időpontot is megemlítenek a kolostorrobbantások időpontjaként. Egyesek szerint már májusban megtörténtek a rombolások. Ezt a magam részéről nem tartom valószínűnek, ugyanis Veszprémet a török csak június elsején veszi be, s kétlem, hogy a környék urai már április-májusban megtervezték a sorozatos kolostorrobbantást úgy, hogy a török közvetlen veszélye még távolinak tűnt.

Felmerül 1552 júniusa is, valamint augusztus 23-a. Az augusztus 23-i dátumot kevés forrás említi; ellenben 1552 júniusával, amelyet viszont több kútfő is kiemel. A magam részéről úgy vélem, hogy a robbantásoknak mindenképp Veszprém július elsejei bevétele után, 1552 nyarán kellett megtörténniük, de hogy pontosan mikor, azt források hiányában nehéz megválaszolni.

A kolostor és a gazdasága még a robbantás előtt közvetlenül is aktív lehetett, mivel a pálosok panaszai szerint a robbantás előtt a főurak teljesen kirabolták a klastromot. Elvitték az ajtókat, ablakokat, különböző értéktárgyakat, és még az állatokat is elhajtották: egy lovat, pár ökröt és több mint száz sertést. Elvittek továbbá egy szablyát is hat puskát, s egy gyönggyel díszített miseruhát, amit a jegyzőkönyv szerint maga Magyar Benigna készített a barátoknak. Ebből a rablásból származhat a vázsonyi várban megtalált, minden bizonnyal a kolostorból származó Krisztus megkísértését ábrázoló kegytárgy is.

Sok Balaton-felvidékről szóló újságcikkben és műsorban felmerült, hogy a kolostorrobbantásokat a Habsburgok („schwarzgelbek”) rendelték el, mivel nem kedvelték a magyarokat, s különösen magyar alapítású pálos rendet. Ennek a valószínűségét csekélynek tartom. A kolostorrobbantás tárgyában ugyanis nem az udvar, hanem a kerületi (esetünkben győri) várkapitány rendelkezett hatáskörrel. A motivációként megjelölt nemzeties ellenszenv ekkoriban ismeretlen volt, mivel ebben a korban a mai értelemben vett nemzeti identitás még nem létezett. (lásd hungarus-tudat)

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a vázsonyi kolostorrobbantás jelen esetben sokkal inkább stratégiai célokat szolgált, semmint politikaiakat.

Egy környékbeli személy bő száz évvel később szintén a hadászati-harcászati célokat emeli ki a klastrom elpusztításával kapcsolatban: „Az urak rájöttek és porral hánytatták a klastromot, a tálodival és városlődivel együtt, félvén attól, hogy a török beléjük száll”.

Magához a robbantáshoz egy megható legenda is fűződik. E szerint a robbantómester első robbantása jelentősebb kárt nem tett a kolostorban. A második robbantás sikeresebb volt, a kolostor tetejét teljesen lerombolta és a falakban is jelentős kárt tett. A mester tovább akarta folytatni a pusztítást, már rendelte volna a puskaporos hordókat a kolostor falai közé, amikor a füstből egyszeriben kitisztult előtte a templom főhajójának falán lévő kereszt. A főfal vakolatában ma is látható keresztnyomot a mester isteni jelnek vélte, s felhagyott a további rombolással, így megmentve a klastrom hajójának oltárfalát.

A kereszt nyoma a mai napig látható a kolostor falában, sőt, a századelős képeken is kivehető a nyoma.

Ezen a 20. század elején készült fotón is jól kivehető a főfalon a boltív vonalában látható kereszt alakú nyom.

Hol kolostor, most kőhalom

A robbantás után szinte azonnal elkezdték megerősíteni a vázsonyi végvárat is, melyhez elsősorban a kolostor köveit használták fel. Ezt támasztják alá a várban végzett ásatások is, melyek során több, kolostorból származó faragott követ találtak a vár területén. A vár mellett a vázsonyi pálos kolostorból származó köveket találtak egy vázsonyi kőhídban, a pulai iskolában és kastélyban, sőt a mencshelyi evangélikus templom felújításakor is innen vitték a köveket.

A kolostor ábrázolása az 1772-es Szent Mihály Monostor térképén. Jól látható, hogy a kolostor alapfalai még  fennállnak, ami azt is jelenti, hogy a 19. században jelentős mértékben pusztították a kolostort. (Forrás: http://maps.hungaricana.hu)

A kőhordás annyira elharapózott, hogy 1651-ben Zichy Imre a pálosokkal kötött szerződés alapján megtiltotta a kövek elhordását. Ennek nem sikerült érvényt szerezni, a vár további erődítéseinél is felhasználták a pálos kolostor köveit.

A kolostor romjai a keletről, a falu felől nézve

A Zichyk és a pálosok között a 17. században egy évtizedes birtokper is zajlott, amelyben 1613-ban és 1617-ben is a pálosoknak ítélte a kolostort a vármegyei bíróság, II. Mátyás pedig visszaszolgáltatja a fehér barátoknak a vázsonyi birtokaikat. 1661-ben a Zichyk bérleti szerződést kötnek a pálosokkal, majd a török kiűzése után Zichy Imre újra Vázsonyba hívja a rendet, de hiába: a pálosok többé nem jönnek vissza Vázsonykőre.

Fontos megjegyezni, hogy a rombolások ellenére is meglehetősen jó állapotban maradt meg a kolostor, s az újjáépítése is tervben volt.  Az első, kolostort ábrázoló rajz tanúsága szerint a kolostor templomépületének falai még a 18. század végén fennálltak. 1773-ban Szegedy Antal például 6000 forintot adományoz az előző évben már igen romos állapotban található kolostor helyreállítására. Az, hogy ezzel az összeggel mi történt, nem tudni. Egy biztos, nem a kolostor újjáépítésébe fektették.

Egy eddig a nagyközönség számára ismeretlen ábrázolása a Kinizsi-várnak és a pálos kolostornak. Balthasar Wigand 1840 körül készült akvarellje - amelyből való ez a részlet - mind a várat, mind a kolostort meglehetősen pontatlanul ábrázolja, ellenben a kép középpontjában álló Zichy-kastéllyal.

A romokból való kőhordás tradíciója valamikor a 19. század második felében érhetett véget, amely Rómer Flóris műemlékvédelmi fellépésének is köszönhető. A magyar régészet atyja 1860 körül még így szól: „Bár lehetne az ily rombolókat a közvélemény előtt örökre bélyegezni , kik őseink mindinkább ritkuló emlékeit szentségtörő kézzel illetik. Birom a jelenlegi fötekintély szavát, miszerént ezen utolsó maradványok megőriztetnek , hogy az utókor legalább tudhassa, hol állott a hires pálosok — vagy mint a Vásonyt leiró egyik ujabb munkában olvastuk — vörös-barátok (?) Kinizsi alapította klastroma.” Rómer ezek után elkészítette a kolostor alaprajzát is. Rómer leírja, hogy mi maradt ekkoriban a kolostorból: „A díszes egyházból csak az északi fal, a szentély egy fél ablakával látható.” Ha ezen leírást összevetjük az 1772-es rajzzal, akkor látható, hogy a kolostor 1772-ben még álló, keleti (mai temető és falu felőli) falát teljesen elhordták azt követő alig egy évszázadban. Rómer is kiemeli, hogy hiába az 1651-es tiltás, a köveket még akkoriban is elhordták a bérlő (ekkoriban már a bécsi bankár Todesco-család) hozzájárulásával. Öröm az ürömben, hogy ezt követően a rombolás megállt, ami látható a pár évtizeddel később látható fotókon is, melyek alapján megállapítható, hogy a rom nagy része megfelel a ma is láthatónak, annyi különbséggel, hogy a kolostor alapját is felfalazták a későbbi feltárások során.

A pálos kolostor 1920 körül. Az állapot megfelel Rómer leírásának, ami azt jelenti, hogy 1860 után már nem igen romlott a kolostor állapota.

Az első régészeti feltárások már a századelőn megtörténtek, Németh Gábor például 130 cm mélyen feltárta Kinizsi sírját. A legfontosabb kutatások 1955-ben kezdődtek, akkor a szentély támpillérét egészítik ki Szakál Ernő vezetésével, majd 1959-60-ban Éri István vezetésével ásatásokat folytatnak a kolostorban s környékén.

Kinizsi Pál pálos kolostora tehát nem élte túl a végvári időszakot, mégis, fennállásának hat-hét évtizedében a későközépkori magyar kultúra egyik fellegvárává vált, de a török veszedelem miatt a katonai vezetők jobbnak látták felrobbantani. Az, hogy ma is megtekinthető Rómer Flórisnak és Éri István feltárásainak is köszönhető. Ha valaki manapság ellátogat Kinizsi kolostorához, gondoljon a klastrom megmentőire is.

 A vázsonyi pálos kolostor romjai manapság. (a szerző, Kandikó Csanád felvétele)

Szerző: Dr. Kandikó Csanád