A Titanic tragédiája a világ legismertebb hajókatasztrófája, melyben – a tudomány mai állása szerint – két magyar is életét vesztette. Egyikük, Weisz Lipót – vagy Leopold Weisz – egy veszprémi származású, ígéretes jövő előtt álló szobrász volt. Róla, az egyetlen – jelenleg ismert – csonkahoni Titanic-áldozatról szól a következő cikk, amely nagyrészt Rybár Olivér és Györe Zoltán „A Titanic veszprémi áldozata – Weisz Lipót” c. kiváló dolgozatán alapul.

A Titanic (Forrás: National Geographic)

Kérdés persze, hogy ekkoriban kit tekinthetünk magyarnak. A korszakban az állampolgárság ugyanis nem feltétlen jelenti a nemzetiséget a többnemzetiségű Magyarországon és Monarchiában. A Titanicon a nyilvántartások szerint 49 osztrák-magyar állampolgár szerepelt, míg egy londoni konzulátusi jelentés 33 magyar utasról tesz említést;  ezen 33 személy nagy része a kimutatások szerint viszont horvát vagy bosnyák származású volt. E körben tehát célszerűbb azokat magyarnak nevezni, akik magyar nemzetiségűek és/vagy magyar anyanyelvűek voltak.

A kutatók két olyan személyről tudnak jelenleg, akiknek anyanyelve magyar volt. Egyikük Navratil Mihály, felvidéki (szeredi) származású szabó volt, aki egy pozsonyi és pesti kitérő után nyakába vette a világot, s Nizzában telepedett le egy időre. A volt italáliai, ekkor már francia városban esett meg az a véletlen vele, hogy egy magyar ügyféllel találkozott, akivel tökéletes magyarsággal el tudott beszélgetni.

A másik személy az egyetlen trianoni Magyarországon született áldozata a Titanicnak, aki nem más, mint a veszprémi születésű Weisz Lipót.

Veszprém a 19. században (Forrás: Wikipédia)

Nem zárható ki az sem, hogy a Titanicon további magyar nemzetiségű és magyar anyanyelvű utasok is utaztak. Ezt támaszthatja alá az is, hogy egyes túlélők szerint a harmad-, majd másodosztályon Josef Peruschitz bencés szerzetes magyarul is prédikált. Peruschitz (vagy Perušić) édesapja egyébként Magyarországról, a mai Burgenlandhoz tartozó Szabadbárándról (Großwarasdorf) származott, s neve alapján valószínűleg gradistyei (nyugat-magyarországi) horvát volt. A magyar(országi) származás és magyar nyelv elszármazottként is fennálló ismerete Peruschitzot is a magyarság felé sodorja, a magyar nyelvű prédikáció pedig azt jelentheti, hogy a misén magyarok is részt vehettek. Ezek a magyar katolikusok lehettek a korábban említettek (Navratil katolikus többségű településről származott, Weisz kikeresztelkedése sem zárható ki, bár a misén való jelenlétről nem tudni), de az is könnyen előfordulhat, hogy további magyarok utaztak az óceánjárón.

Veszprémtől Montreálig

Weisz Lipót (vagy Leopold) életútja sokáig ismeretlen volt a hazai publikum számára, ezen változtatott a Rybár-Györe-féle kutatás. Weisz Leopold 1876. április 27-én született Veszprémben Weisz Zsigmond és Heiman (Heumann) Éva gyermekeként. A Weisz család először Budapestre, Erzsébetvárosba, majd Bécsbe költözött. Lipót a tanulmányait Bécsben, Münchenben majd Párizsban folytatta, 1905-ben pedig már Angliában találjuk, ahol bromsgrove-i „Bromsgrove Guild of Applied Arts” azaz a Bromsgrove-i Iparművészeti Céh szobrászaként találkozunk vele. A Birminghamtől 21 kilométerre fekvő kisvárosban működött a kor egyik legsikeresebb céhe: a bromsgrove-i mesterek készítették többek között a Buckingham-palota híres kovácsoltvas kapuit, de közreműködtek a Lusitania faragványainak kidolgozásában is. Ezekben már lehetséges, hogy Weisz Lipót is közreműködött.

A Közép-Angliában töltött évei alatt ismerte meg későbbi feleségét, Mathilde Pëde-t, akivel 1909 körül kelt egybe. Az összeírások szerint 1911-ben is a Birmingham melletti Bromsgrove-ban élt a pár, valószínűleg az alábbi, Victoria Road 4. sz. alatti házban.

Bromsgrove, Victoria Road 4., Weisz Lipót hajdani lakhelye (Forrás: Google Térkép)

A Rybár-Györe féle kutatás szerint Weisz ekkoriban ismerkedett megy Edward Lancelot Wren brit építésszel, akinek javaslatára Kanadába, egészen pontosan Montrealba ment. Weisz egy másik tragikus sorsú hajó, a Lusitania fedélzetén hajózott Liverpoolból New Yorkba 1911 szeptemberében. Az utaslistán 35 éves katolikusként van feltüntetve, amely azt is jelentheti, hogy az eredetileg zsidó vallású Weisz lehetséges, hogy a római katolikus felesége miatt kikeresztelkedett.

Mathilde Françoise Pede, Weisz Lipót özvegye (Forrás: Encyclopedia Titanica)

A New York-i érkezés után hamarosan északra vette az irányt a veszprémi származású szobrász, s meg sem állt Montrealig. A kanadai városban elkészítette két, máig megcsodálható művét. Weisz Lipót kezei által készültek a Montreali Szépművészeti Múzeumnak helyet adó, ma Michal és Renata Hornstein-pavilonnak keresztelt épület frízei, valamint a Dominion Express Building épületen lévő pajzsok is, amelyek Kanada akkori 9 (mára 10) tartományának címerei voltak.

A Dominion Express épülete Montrealban a századelőn. Az épületen lévő pajzsokat Weisz Lipót faragta (Forrás: Numerique)

A végzetes véletlen, avagy a Lusitania helyett a Titanic

Weisznek megtetszett Kanada, s elhatározta, hogy művészi tehetségét Montrealban kamatoztatja. Hazautazott Angliába, eladta a házukat, s a feleségével minden vagyonát összepakolva az Újvilág felé vette útját. A házaspár a Lusitaniára foglalt helyet, azonban a szénsztrájk miatt az utazás elmaradt, így a Titanicra esett a választásuk.

Weisz nem kívánt visszatérni Angliába, s a ház értékesítésből szerzett pénzét részben dollárba, részben aranyba fektetve szállt 1912. április 10-én Southamptonban a Titanic fedélzetére. A veszprémi szobrász kabátjában egyes források szerint akkoriban 15.000 dollárnak megfelelő 21 kg (!) súlyú arany rejtőzött. Ez ma nagyságrendileg (több) százmilliós vagyont jelentene forintban.

A Montreali Szépművészeti Múzeum egy kiadványa szerint Weisznek kellett (volna) magával vinnie (vagy elkészítenie) a múzeum épületén lévő frízeknek az eredeti gipszmintáit, ez azonban a Titanic tragédiája miatt elmaradt.

A Montreali Szépművészeti Múzeum, amelynek a frízeit (a két oldalt található ablakok felett) Weisz Lipót készítette (Forrás: Montreal Museum of Fine Arts)

A házaspár a másodosztályon utazott, jegyüket 13 fontért vették, amely mai árfolyamon nagyjából 450-500.000 forint összegre rúgna. Az utastársak kedves párnak ismerték meg őket, Weisz a hajón utazó, ekkor 12-13 éves Bertha Wattnak az emlékkönyvébe készített egy szép rajzot.

A végzetes éjszakán Mathilde elénekelte a kor egyik slágerét, a „Last Rose of Summer” c. dalt énekelte el, majd férjével a fedélzeten sétált, ahol hirtelen hűvössé vált az idő. A házaspár este 23:40 előtt tért nyugovóra, hamarosan azonban remegést éreztek a hajón. Igen, ez volt az a jéghegy, amely megpecsételte a világhírű óceánjáró sorsát. Mathilde kiment a folyosóra, s megkérdezte a személyzet egyik tagját, mégis mi történt, a válasz borítékolható volt: semmi.

Hamarosan azonban kitört a pánik. A személyzet egyik tagja végigfutott a folyosón, ordítva, hogy minden gyermek és nő menjen a fedélzetre. Weisz Lipót ekkor megnyugtatta feleségét, mondván, ez egy bevett szokás a tengeren, aggodalomra nincs ok.

A káoszban a pár elkeveredett egymástól. Mathilde-nek sikerült bejutnia egy mentőcsónakba, Weisz Lipótnak azonban már nem jutott hely. Weisz valószínűleg minden értékes vagyontárgyukat kabátjába helyezte, s így érte a végzet. Mathilde-t a Carpathia gőzős hajnali 4 óra 10 perckor mentette ki. Weiszné, bár férjét siratta, mégis erősnek mutatkozott, s ott segített utastársainak hatalmas (hét nyelvet beszélt!) nyelvtudásával, ahol tudott. A Carpathia április 18-án érkezett meg New Yorkba, de Weisz Mathildénak ekkor sem volt nyugalma: mivel nem volt vagyona, ezért ki akarták toloncolni.

Az RMS Carpathia, amely a Titanic túlélőinek egy részét, köztük Weisz Mathildét is New Yorkba szállította. A hajó egyik hőse volt annak magyar hajóorvosa, Lengyel Árpád (Forrás: Wikipédia)

Weisznét végül férje „mentette meg”: Lipót testét Új-Fundland partjainál találták meg. A 293-as számon nyilvántartásba vett elhunyton egy fekete kabát volt, valamint egy ing „W.L.” monogrammal. A kabátban jó pár vagyontárgy volt, többek között egy aranylánc, 56 dollárnyi arany, egy dollár és pénzérmék, valamint 30 font és 26 dollár. A férjénél talált értéktárgyakat tartalmazó, 600 dollárra (mai áron kb. 8.000.000 forint) biztosított csomagot 1912. július 9-én vehette át az özvegy, s ezzel megmenekült a kiutasításból, s élete végéig Montrealban telepedett le.

Weisz Lipót holttestét Új-Fundland partjaitól Halifaxbe, majd Montrealba vitték, s a Baron de Hirsch zsidó temetőben május 6-án 2 órakor, helyezték végső nyugalomra. A temetési szertartást Hermann Abramowitz rabbi vezette.

Weisz Lipót sírja sokáig jelöletlen volt, mígnem 2007-ben a temető saját költségén sírkövet emelt a veszprémi származású szobrásznak. A sírkő felirata a kutatás akkori állása miatt nem volt teljesen pontos: Pestet jelölte születési helyének, s születési évének pedig 1880-at.

Az özvegy, Mathilde Pëde 1914-ben újraházasodott, s újdonsült férje Weisz üzlettársa, Edward Lancelot Wren lett. Mathilde élete végéig magánál tartotta a volt férje által faragott fanyelű levélbontó kést és fakeretű tükröt.

Weisz Lipót emlékét pedig a mai napig őrzi a Montreali Művészeti Múzeum és a Dominion Express épülete, s ki tudja hány, máig nem azonosított műalkotás.

Weisz Lipót sírköve a montreali Baron de Hirsch zsidó temetőben (Forrás: Encyclopedia Titanica)